Nógrádi Gergely: Hátborzongató históriák

     Az Athenaeum kiadó őszi kínálatát szemeztem, amikor felfigyeltem erre a novelláskötetre. Mivel szeretem a krimi műfajt, és a címből ítélve valami hasonló stílusú történetcsokrot vártam, így írtam a kiadó munkatársának, hogy ezt a könyvet nagyon szeretném elolvasni... 

Kiadó: Athenaeum
Kötéstípus: puhatáblás
Oldalszám: 240
Megjelenés: 2015
ISBN: 9789632934730

     „…batyumban ott lapulnak a soha meg nem írt történetek. A történetek, amelyek közlésével várnom kellett. Talán, mert amikor újságíróként »találkoztam velük«, sokkoltak.
Bár, ha nagyon őszinte akarok lenni, ma, évek távolából is beleborzongok némelyikbe…”

Nógrádi Gergely tizenöt novellájának mindegyike olyan hátborzongató történet, amelyről szeretnénk hinni, hogy mese, és nem ilyenek vagyunk mi, emberek. Pedig de. Sőt…

 Nógrádi Gergely

     A borító figyelemfelkeltő, a fülszöveg pedig tökéletesen meggyőzött. Aztán eljutottam az első novellához, és összeszaladt a szemöldököm, mert a leírtak nagyon távol álltak attól, amit én a kezdetektől hittem. Mert nem kaszabolós történet tárult elém, hanem egy színházi darabra szóló szereplőválogató, amiben a casting során feltűnik a gazdag megrendelő, aki felesége szülinapjára szánja a darabot, de sosem hagyja nyugodtan dolgozni a hozzáértőket, jelenlétével és okoskodásával mindenkit kiborít.

"– És mondja kolléga úr, én mi vagyok?
– Hogy tetszik érteni?
– Hát, mint hangfaj. Tenor, bariton?
– Azt így nem lehet megállapítani.
– Biztos bariton, nem?
– Tessék talán énekelni valamit – javasolta a karmester. – Egy skálát, vagy hasonlót.
– Skálát. Oké!
Hatalmasra tátotta a száját, s elbődült, mint a nősténypuszira váró hím oroszlán kelet-kongó szavannáin. a karmester élénken tapsikolni kezdett. – brávó, brávó, szép volt, Pintácsi úr. Béla bácsi megsemmisülten lehajtotta a fejét:
– Atyaúristen.
– Hagyják, csak hagyják a dicséretet! – kellette magát álszerényen a szendvicsgyáros. – Na, bariton, ugye? – És nem is akármilyen, Pintácsi úr! – hazudta rezzenéstelen arccal a karmester.
– Na?
– Basszbariton!"

Amikor felhagytam az érthetetlenséggel, elkezdtem élvezni a sorokat, és nevettem, főleg mikor felbömbölt Pintácsi úr mobilja, az "Akácos út, ha végig megyek rajtad én..." című nóta kíséretében, ami azért érintett meg, mert a kollégáim már hónapok óta ezt énekelik, szerintem már csak azért is, hogy kikészítsék az idegeimet. Ez volt a lágy bemelegítés, mert esetleg a pénzért mindent megvevő Pintácsi fárasztó jelenléte miatt borsódzott a hátam. Aztán jött a feketeleves.

"Nem könnyű túlélni, ha valakit megfosztanak az álmaitól, gondolta." 

A balerina, akinek összetörték az álmait; a férfi, aki elvesztette igaz szerelmét, akinek fájdalmát egy gazfickó kiakarta használni; vagy ott volt az a nő, aki mindent megtett a szerelméért, mégsem élhettek boldogan.

"Vége hát. Szeretett, remélt, szenvedett, elmúlt. Ilyen az élet. És ennyi." 

Történetek a mindennapok emberiről, akik védtek, szerettek, vesztettek, vagy éppen nyertek. Nyertesekből nagyon kevés volt, hirtelen csak egyvalaki jut eszembe, de ő is mekkora árat fizetett érte! A nő, aki édesanyává vált, majd elvesztette gyermekét, aztán újra magához szoríthatta kisfiát. Kevés olyan novella akadt, amin elmosolyodtam, de ezen sikerült. Viszont ugyanannyira el is szomorított.
A legtöbb történet szépen lassan búskomorságba vont. Annyira gyászosak voltak. Néhánynál pedig elpattant a cérna, nagyon dühös lettem egyes emberekre. Ugyanakkor elképesztő személyiségeket is sikerült megismernem.

"Vannak emberek, akik megszállottan mások megmentésére teszik fel az idejüket, az energiájukat, s néha a méltóságukat is. Életük a bátorság és az önfeláldozás példája."

Olyanokat, akikben hatalmas a bátorság, az erő, a tartás. Több ilyen emberre lenne szükség, és semennyi olyanra, aki önző, barbár, becstelen. Sajnos ezek a tulajdonságok bennünk is megvannak, ahogy a történetek mellékszereplőiben.

Összesítés: ez a tizenöt történet valóban hátborzongató volt. Voltak olyanok, amik szimplán csak annyira, mint a való életben a buta, kissé idegesítő személyek, de akadtak szép számmal azokból az emberekből is, akiket jobb lett volna, ha agyoncsap egy meteor. A "főszereplők" mindegyike hihetetlen karakter, pedig nagyon is valóságosak, mert állítólag a novellák igaz történet alapján íródtak.
Gondolatébresztő, és egyben elszomorító történetek voltak ezek, jobb az ilyeneket csak filmben látni, vagy még ott sem. Mégis, ajánlanám ezt a könyvet, mert egy apró ablak a világra, ami hiába bővelkedik sorscsapásokban, akkor is tanulhatunk belőle valamicskét.    

"Az életben semmit sem kapunk ingyen, csak a napsütést."

"Hiába a halottaink utáni vágyakozás mardosó fájdalma, hagynunk kell őket elmenni – hogy örökre velünk maradhassanak."

"Attól nem leszünk jók, hogy mások még nálunk is rosszabbak."

"Az életnek vannak sötét napjai. Általában ezekkel fizetünk a jó napokért. A halálunk napja is egy ilyen sötét nap. Mégis, kockáztatnunk kell az örömért, a boldogságért, a gyönyörűségekért. Másképp mi értelme az egésznek?
Lehet kockázat meg izgalom nélkül élni. Csak minek?"

9/10

Az olvasás lehetőségét köszönöm az Athenaeum kiadónak!