Kresley Cole: Poison Princess - Méreghercegnő

     Ismerem Kresley Cole nevét, bár inkább csak hallomásból, ezidáig nem vettem a fáradtságot, hogy közelebbről megismerkedjek a műveivel, azon kívül, hogy megszemléltem néhány könyvkritikát.
Miután az Ulpius becsődölt, meg főleg elment a kedvem Cole könyveitől, hisz az egyik legfőbb sorozata (Halhatatlanok alkonyat után) félbemaradt, de aztán pár hónappal ezelőtt megláttam a Könyvmolyképző megjelenései között az új sorozatának, az Arkánum krónikák első részét, a Méreghercegnőt. Negatív hozzászólásokat egyáltalán nem találtam, csupa jó híre volt a könyvnek, így dobtam egy sms-t a könyvesboltunk eladójának, hogy szeretném megrendelni a könyvet.   

Kresley Cole

     A tizenhat éves Evangeline „Evie” Greene irigylésre méltó életet él – mígnem rémisztő hallucinációi támadnak. Amikor egy apokaliptikus esemény megtizedeli louisianai szülővárosának lakosságát, megölve mindenkit, akit szeret, Evie rájön, hogy a hallucinációk voltaképpen a jövőre vonatkozó látomások voltak – amelyek továbbra sem szűntek meg. Az életéért küzdő és válaszok után kutató lány kénytelen segítséget kérni a lápvidék rossz oldalán élő osztálytársától, Jack Deveaux-tól. De egyedül egyikre sem képes.
A meglehetősen hosszú bűnlajstrommal rendelkező Jack, a maga komisz vigyorával és kirívó viselkedésével, nem olyan fiú, akivel Evie barátkozni szokott. Bár egyszer már gúnyt űzött Evie-ból és mindabból, amit képvisel, Jack most mégis vállalja, hogy megvédi a lányt. Evie tudja, hogy nem bízhat feltétel nélkül a fiúban, de vajon képes lesz neki ellenállni, ha egyszer letörli a képéről azt a komisz vigyort?
Kiben bízhat Evie?

"A házam a lakatlanná vált város egyik legjobb helyén, egy kereszteződésben áll. A legtöbb vendégem azt meséli, hogy az életük is útelágazáshoz ért. Ezé a lányé biztosan.
Korábban is a nyomomban volt, és nézte, ahogy megtisztítom a településtáblát az elszáradt növényzettől. Requiem, Tennesse, lakosok száma: 1212.
A Villanás egy számjegyűre faragta le ezt a számot. Már csak én maradtam, és az enyéim."

     Az első fejezet izgalmasan kezdődött, mert egy sorozatgyilkos gondolatait olvashattam, aki magához csalogatta áldozatait, akikkel kezdetben kedves volt, hogy elmeséljék a Villanás előtti életüket, de aztán... A legújabb kiszemeltje egy szőke hajú lány volt, aki mint kiderült, a könyv főszereplője, Evie. Felmerült bennem a kérdés, hogy akkor most mi lesz a lánnyal, miközben éhes szemmel faltam a további sorokat, mert kíváncsi voltam, mi történt vele azelőtt, hogy besétált a "mézeskalácsházba".

A könyv első (na jó, a legelsőt kivéve) néhány fejezete akár lehetett volna egy szimpla YA történet is, ahol a népszerű lány a menő barátjával élik a státuszuknak megfelelő életet, miközben Evie azon töpreng, mennyire unalmas már ez a megszokott élet, és kellene egy kis vérfrissítés, amikor bömbölő motorján a suli udvarára kanyarodik egy tipikus, dögös rossz fiú, Jackson. De a történet többet rejt, mert a lány a sulikezdés előtti vakációját egy elmegyógyintézetben töltötte, mert a látomásai, amikkel a nagyanyját is megbüntette vagy inkább megáldotta a sors, teljesen kikészítik, ezért az anyja jobbnak látta, ha lányát az orvosok felügyelete alá helyezi. Aztán, amikor Evie azt hiszi, hogy vége a rémálomnak, és visszacsöppenhet régi életvitelébe, újabb látomások borzolják a kedélyét, ami pillanatok alatt rémisztő valósággá válik, miközben új képességeket tapasztal magán.

"Mi a valószínűbb? Parancsra mozgó növények vagy egy hallucináló tini lány - akinek papírja van arról, hogy elmebajos?"

A Villanás elképesztő volt, egyszerre sikerült bámulatosnak és szörnyűnek is leírnia az írónőnek, de ami még jobban foglalkoztatott, az azutáni élet volt. A bolygó egy posztapokaliptikus világgá változott, ahol a maroknyi embereknek meg kellett küzdenie a víz és élelem problémák mellett a csoportokba verődött milicistákkal, akiknek ha valaki ellenszegült, annyi volt, továbbá nagy veszélyt jelentettek az úgynevezett zsákosok, amiknek mindenük a folyadék volt, akár víz, akár emberi vér formában. De ott voltak még a rabszolga kereskedők, és a kannibálok is. Ebben a világban próbált érvényesülni Evie és az édesanyja.
Az anyuka néha ellenszenves volt, amiért lányát és anyját seperc alatt elkönyvelte bolondnak, de aztán, amikor beütött a krach, felnéztem rá bátorságáért és kitartásáért.

Lánya tipikus tini volt, az írónő nem írta túl jellemét, nem adott a szájába filozófikus mondatokat, de öntött belé elég bátorságot ahhoz, hogy ne rémüljön halálra a látomásaitól, ami kötődik egy vörös hajú boszorkányhoz,

"Olyan volt, mint egy élősködő, ami leigázta az én kedvenceimet."

és megannyi más személyhez, akiknek hallja a hangját, és akik beszélnek hozzá, különösen a Halál - na ő egy elég érdekes karakter, nagyon várom, hogy több minden kiderüljön róla.

"Tudod, mit gondolok? - kérdezte végül. - Szerintem olyan vagy, mint ez a ház, Evangeline. Kívülről gazdagnak és finomnak tűnik, de senki nem tudja, mi folyik odabent.
Néha meglepően jó volt Jackson ítélőképessége.
Szerinted finom vagyok, cajun? 
Csak forgatta a szemét, mintha nyilvánvaló dolgot kérdeztem volna.
- Te és ez a hely sokkal furábbak vagytok, mint képzelnéd.
Ahogy mondod, cajun. Ahogy mondod."

Miután Evie rákényszerül, hogy édesanyja nélkül folytassa útját, amiben elhatározza, hogy megkeresi a nagyanyját, társat kap a suli rosszfiúja, Jackson személyében.

"Egyszerre éreztem nyugtalanságot és védettséget a közelében."

A srác szereti a whiskyt, és szeretné megvédelmezni Evie-t, de ne gondoljátok, hogy ő egy motoros lovag. Nem az. Nagyképű, mogorva, egoista, de ugyanakkor el kell ismernem, hogy megbízható, és ha visszavesz a nagy arcából, akkor elég rendes figurának tűnik. Az egész könyv alatt nagyon felemás érzéseim voltak vele kapcsolatban, és még mindig nem döntöttem el, hogy kedvelem, vagy sem. Néha kivívta a tiszteletemet, amíg máskor nagyon utáltam. Főleg akkor, amikor a történet új szereplőkkel gazdagodott.
Selena (a Kétség Hozója - hát valóban elhozta) - profi íjász, aki megérdemelné, ha fenéken lőnék egy nyíllal. Személyisége nagyon hasonlít Jacksonéhoz, de ameddig a fiú előhozott belőlem egy kis szimpátiát, addig a lány egyszer sem.
Matthew - Evie-hez hasonlóan engem is bosszantott kitérő válaszaival, de az új szereplők közül eddig ő az egyetlen, akit úgy ahogy bírok.
Finn - őt leginkább a regény vége felé sikerült megismernem, de nem is bánom, hogy olyan sokára jött. Valamilyen szinten színt vitt a csapatba, mert vicces, és legalább a bosszantó szerelmi háromszögről elvonta a figyelmet.

A kötet tartalmaz egy adag tinidrámát, amit azért sikerült eltűrnöm, mert az írónőnek sikerült érdekesen bevonnia a tartot kártyákat. Hallottam már a tarotról, és el sem tudtam képzelni, hogy fogja mindezt a történetbe szőni, mert gondoltam, hogy nem egyszerű kártyalapokról lesz szó, de ahogy ezt véghezvitte, az meglepő, és remek húzás volt.

"Belekeveredtem egy csatába, amiben nem akartam részt venni. Célponttá váltam az irányíthatatlan képességeim miatt. Jackson volt az egyetlen ember az életemben, aki mellett épelméjünek éreztem magam. Aki miatt harcolni akartam a jövőért."

Összesítés: Cole az egész világot átalakította egy nagy csataszíntérré, ami félelmetesre sikerült veszélyes lényeivel, brutalitástól nem mentes milicistáival, és nagyon résen kell lennie az összes szereplőnek, hogy életben maradjanak.
Az Arkánumok történetbe helyezése nagyon érdekesre sikerült, izgalmakban sincs hiány, de a szereplők közül még senkit nem kedveltem meg maradéktalanul. Talán a következő kötetben rátalálok egy-két kedvencre...
Nem sűrűn fordul elő, hogy olyan könyvet olvassak, amiért eleinte odáig vagyok, aztán pár nap múlva már megváltozik a véleményem. Először szerettem a Méreghercegnőt, mert érdekesen kezdődött, és a vége is elég szépre sikerült, amikor összekapcsolódott az első fejezettel. De a szereplők diónagyságú szerelmi drámája kicsit rossz szájízt hagyott, főleg Evie és Jack bénázása, amire remélem nem kerül sor a későbbi részekben... annyira.

8/10