Andy Weir: A marsi

     Ti is előszeretettel bámuljátok a csillagokat? Nekem ez az egyik kedvenc időtöltésem. Szeretem az univerzumról szóló dokumentum és mozifilmeket is, utóbbiból az egyik kedvencem Sandra Bullock Gravitáció című filmje. Hátborzongató a története, mert egy kis csapat kint ragad az űrben, amibe elég rossz még bele is gondolni. De mi a helyzet azzal, amikor az ember távol a szülőbolygójától nem a föld körüli pályán sodródva próbálja túlélni a lehetetlent, hanem egy távoli planétán ragad, ahol több hónapon keresztül kell kihúznia? Ezt a történetet dolgozza fel Andy Weir A marsi című könyvében, amit három indok miatt olvastam el:
1) Rengetegen olvasták és dicsérték az utóbbi néhány hónapban.
2) Hamarosan a mozikban Matt Damon főszereplésével a regény adaptációja.
3) Ez a szeptemberi Mini-Könyvklub aktuális olvasmánya.

 Andy Weir

     Hat nappal ezelőtt Mark Watney az elsők között érkezett a Marsra. Most úgy fest, hogy ő lesz az első ember, aki ott is hal meg.

Miután csaknem végez vele egy porvihar, ami evakuációra kényszeríti az őt halottnak gondoló társait, Mark teljesen egyedül a Marson ragad. Még arra is képtelen, hogy üzenetet küldjön a Földre, és tudassa a világgal, hogy életben van – de még ha üzenhetne is, a készletei elfogynának, mielőtt egy mentőakció a segítségére siethetne.

Bár valószínűleg úgysem lesz ideje éhen halni. Sokkal valószínűbb, hogy még azelőtt vesztét okozzák a sérült berendezések, a könyörtelen környezet vagy egyszerűen csak a jó öreg „emberi tényező”.

De Mark nem hajlandó feladni. Találékonyságát, mérnöki képességeit, és az élethez való hajthatatlan, makacs ragaszkodását latba vetve, rendíthetetlenül állja a sarat a látszólag leküzdhetetlen akadályok sorozatával szemben. Vajon elegendőnek bizonyul-e leleményessége a lehetetlen véghezviteléhez?

     Az első két ok nem szorul különösebb magyarázatra, de a Mini-Könyvklubról mondanék pár szót.
A klub Vegazus, a Könyvsarok bloggerinájának ötlete volt, ahol a tagok együtt olvassák a megszavazott (témájú) könyveket. Már az első forduló nagyon megtetszett, így jelentkeztem is. Főleg, mert a közös olvasás buli! S mivel hamarosan érkezik a mozifilm, nem is volt kérdéses, melyik sci-fire szavazzak.

 "Az események egy röhejes sorozata vezetett ahhoz, hogy majdnem meghaltam, és egy még röhejesebb ahhoz, hogy életben maradtam."

Személy szerint nem rajongok a tudományban túlzottan dúskáló könyvekért. Egy bizonyos határig még jól is esik okosságokról olvasni, mert rám ragad néhány olyan dolog amiről addig nem volt tudomásom, de ez a könyv rengeteg fizikai, kémiai és űrtechnikai kifejezésekkel és egyebekkel próbált meg szórakoztatni, ami csak néhol kötött le. Sok esetben csak olvastam, és elsiklottam afelett, hogy megpróbáljak ezt vagy azt megérteni. A rövidítések meg aztán végképp kifogtak rajtam. De a regény mégis tetszett, mert a nehezebb részeket oldotta egy igazán kivételes karakterrel, Mark Watney-val.

"Sosem tudatosult bennem, milyen totálisan csendes a Mars. Egy sivatagi világ az egész, lényegében hangot továbbító atmoszféra nélkül. Hallottam a saját szívverésemet.  Na, mindegy, elég a filozófiarohamból."

Mark rátermett, bátor, eszes és egy bolond, plusz önveszélyes fickó, aki nem félt kipróbálni mindenféle veszélyes ötletet. Az életén kívül nem is volt semmi vesztenivalója, ami persze drága, de ha valaki egyedül tengődik egy bolygón, amíg mindenki más azt hiszi róla, hogy halott, annak minden átgondolt ötlet csak a hasznára válhat. Mark nem is félt az őrültségek kivitelezésétől, amitől mindig dobódott egyet az adrenalinszintem, miközben drukkoltam az asztronautának, hogy sikerüljenek a tervei. Mindegyik érdekes volt, néhány viszont kötelezően rosszul sült el, amitől beijedtem, de Mark agyafúrtsága sohasem pihent, mindig meglepett valamivel, főleg azzal, hogy a karakter jó nagy adag humorral rendelkezett.

"Teddy megfordult a székében, és kinézett az ablakon az égre. Közeledett az éjszaka.  – Milyen érzés lehet? – tűnődött. – Ott ragadt, azt hiszi, teljesen egyedül van, és lemondtunk róla. Milyen hatással van ez egy ember lelkiállapotára?  Visszafordult Venkathoz.
 – Vajon mire gondolhat éppen?

NAPLÓBEJEGYZÉS: 61. SQL

 Hogy lehet, hogy Aquaman képes irányítani a bálnákat? Hiszen azok emlősök! Ennek semmi értelme."

A könyv egyik nagy pozitívuma a főszereplő humoros személye, aki néha bolondos beszólásaival oldotta a feszültséget. Plusz pont még az, hogy az író nem csak a főkaraktert tette középpontba a naplóbejegyzéseivel, hanem az űrközpontot is fókuszba helyezte, az ott lévő mellékszereplőkkel együtt, akik maguk is érdekesek voltak (a sajtószóvivő Annie elképesztő volt xD), de Mark mellett a férfi társait, a legénység többi tagját szerettem a legjobban. A marsi pasihoz hasonlóan a csapat minden tagja jó fej és bátor emberekből állt, akiknek bővebb szerepeltetésével lett igazán szép és kerek a történet.

"...minden emberben ott lapul egy alapvető ösztön, hogy segítsen a másikon. Lehet, hogy néha nem így tűnik, de attól még igaz.  Ha egy hegymászó eltűnik, az emberek keresést szerveznek. Ha egy vonat kisiklik, az emberek sorban állnak, hogy vért adjanak. Ha egy földrengés romba dönt egy várost, az emberek a világ minden részéről vészhelyzeti ellátmányt küldenek. Ez annyira alapvetően emberi, hogy kivétel nélkül megtalálható minden kultúrában. Persze vannak seggfejek, akikben nincs törődés, de sokkal-sokkal magasabb azoknak a száma, akikben van. Így aztán több milliárd embert tudhattam az oldalamon.  Elég menő, mi?"

Összesítés: vegyél egy talpraesett, humorbonbon asztronautát, és hagyd ott a Marson. Garantált az érdekes alaptörténet, de ezt fűszerezd meg még néhány jó karakterrel, nekem néhol izgalmas tudománnyal, és torokszorító, feszült helyzetekkel. Wier ezt megtette, és egy szórakoztató, részletes és izgi sci-fit tett le az asztalra.

Olvassátok el, vagy nézzétek meg a moziban, és szorítsatok ti is a krumplikért és Markért!

8/10