Abbi Glines: Existence

     Egy véletlen folytán akadtam össze a könyvvel, elsőre a borítója tetszett nagyon, úgyhogy elhatároztam, elolvasom. De mint általában, ezt a könyvet is hanyagoltam jó sokáig, viszont miután a Maxim kiadó megvásárolta a sorozatot, és eleve szeretem az új megjelenéseket, ezért a magyar kiadás előtt felkutattam a gépemen az eredeti verziót, és nekiültem. Pff... szerencse, hogy rövid volt.

Abbi Glines

     Mi történik, ha az ember nyomában van a Halál? Persze, hogy beleszeret.
Pagan Moore nem csapja be a Halált, hanem beleszeret.
A tizenhét éves Pagan egész életében szellemeket látott. Tudja, hogy azok az idegenek, a falon át közlekednek, mások számára láthatatlanok. Ezért úgy éli a mindennapjait, hogy nem vesz tudomást a bolyongó lelkekről. Ha nem adja a tudtukra, hogy látja őket, akkor eltűnnek. Ez csak addig működik, míg ki nem száll az autójából a tanév első napján, és meg nem pillant egy hihetetlenül szexis fickót a piknikes asztalnál álldogálni, aki őt bámulja szórakozott vigyorral az arcán. Az egyetlen probléma csupán az, hogy tudja: a srác halott. Nemcsak, hogy nem akar eltűnni, amikor úgy tesz, mintha nem látná, de olyan dolgot csinál, amit a többiek sohasem. Megszólítja. Pagant teljesen elbűvöli a szellem. Amit még nem tud, hogy elérkezett az idő, hogy meghaljon, és az az átkozottul helyes szellem, akibe beleszeretett, az nem csupán egy szellem.
Ő a Halál és készül megszegni a törvényt miatta.

Gondoltam nem vacakolok a gagyi angolommal fülszövegfordítással, ezért a maximos beharangozót másoltam be. És megjegyezném, nekem a magyar borító sokkal jobban tetszik - az angolon lévő páros már túl sok borítón szerepel.

Vannak könyvek, amik letaglóznak, és akármennyi idő is telik el az olvasás és véleményírás között, az emlékek feltolulnak, és csak úgy ontom a mondatokat magamból. Ám vannak olyan sztorik is, amik olvasás alatt ihletnek meg mert jók, vagy annyira gáz, hogy muszáj lefirkantanom az aktuális gondolataimat a noteszomba. Ezzel a könyvvel az utóbbiba estem, a sok baki miatt sűrűn jegyzeteltem, ami most jól is jön, mert már alig emlékszem valamire ebből a történetből.

"  Általában a szellemeknek kellett egy kis nyom tőlem, hogy rájöjjenek, nem voltam olyan vak, mint a világ többi része. Valami más volt vele kapcsolatban. Elrejtettem a pillantásom, és kezdtem megfordulni. (...)  Ha úgy teszek, mintha nem látnám őt, és visszamegyek a folyosóra, akkor talán úgy gondolja, hogy hibázott és elúszik, vagy átsétál a falon, vagy valami.
- Nem igazán akarod alávetni magad ilyen értelmetlen társaságnak, ugye? - Hideg, sima hangja megtörte a csendet.
Megragadtam a kemény, műanyag széket mellettem, olyan keményen, hogy az ujjaim elfehéredtek. Lenyeltem egy kisebb meglepett sírást - majdnem sikolyt - a torkom hátsó részében.  Figyelmen kívül kellene hagynom? Válaszolnom kellene? A jelzés, hogy a megérzése igaz volt, nem végződne túl jól. De figyelmen kívül hagyni ezt, lehetetlen. Tudott beszélni. A lelkek sohasem beszéltek hozzám. Amikor rájöttem, hogy az idegenek, akik gyakran rám nézetek, megjelentek az otthonomban vagy átvándoroltak a termeken, nem voltak senki számára láthatóak, csak nekem, így elkezdtem figyelmen kívül hagyni őket. Halottakat látni nem új dolog számomra, de hogy beszélnek velem, határozottan egy új fordulat."

A 16 éves Pegan, akinek a neve egy elpattant húrra emlékeztet, ami kiverheti az ember szemét, olyasvalaki, aki szellemeket lát, és igyekszik róluk tudomást nem venni. Ez működik is mindaddig, amíg meg nem szólítja egyikük, egy nagyon szexi darab, amiről kiderül, hogy nem is igazán szellem, civilben egy dögös rocker, aki beiratkozik a lány gimijébe. A srác, Dank, egyből magába bolondít mindenkit, de őt csak Pegan érdekli, akinek olykor szellemalakban altatódalt énekel és gitározik. Viszont Danknek feladata van, amit a lány iránt táplált érzelmei miatt megtagad, és ezzel mindkettejüket veszélybe sodorja.
Nos, nekem az alapsztori tetszik. Sőt, sokkal jobb lenne, ha Dank, alias Halál, nem egy tinibe szeretne bele, hanem egy igazi nőbe, mert azért ő mégiscsak egy több milliárd éves "lény", aki unalmában olykor-olykor rocksztárkodik a földi világban, és mégis belegabalyodik egy tinédzserbe. Nem tehetek róla, nekem ez egy kicsit pedofil-szagú. Azért meg ne dobáljatok paradicsommal, vagy féltéglával. 

"Természetesen mindent az irányítása alatt tartott.
Minden foglalkozás sztárja volt: gimis szívtipró, énekes egy bandában és megvolt a képessége, hogy szellemmé váljon, és a testőröm legyen."

Dank rocksztáros hobbiját rendesen megmosolyogtam. Ettől függetlenül bírtam a srácot, de gyengén volt bemutatva, és attól, hogy megemlítik milyen szexi gödröcskés mosolya van, az még nem ér fel azzal, hogy menő könyves legény legyen. Nekem ahhoz több kell egy karakterből. Ha már karakterek, akkor elmondom, a leírásuk eléggé elnagyolt. Az írónő többnyire szájbarágósan közli a tényeket a szereplőkről, tökéletes példa erre Leif, akiről az elején elmondatik, mennyire bunkó, pedig jó, ha egyszer megszólalt, az sem volt épp rossz fiús. Szeretem magam megismerni, milyen egy karakter, nem bírom, ha a jelleme a számba van rágva. Mutassa meg, legalább két mondatban, hogy rászolgált a (negatív) hírnevére. Leif erre nem szolgált rá, sokkal inkább tűnt egy kedves papucsnak, akinek már a neve láttán összeszaladt a szemöldököm, a srác pedig olyan unalmas volt, mint egy cserepes virág növekedését nézni. 

"Belekapaszkodtam, amiatt, amit az életemben képviselt, és nem azért, mert vágytam rá, de ezt a gondolatot száműztem az agyamból."

Ebben a könyvben nem csak a szereplők elnagyoltak, de a történet is. Sokszor úgy éreztem, mintha átugrottam volna pár fejezetet. Például amikor Leif és Pegan összejöttek. Kb 1-2 bekezdésben elrebegték, hogy a lány korrepetálja a nagymenő srácot, aztán máris felütötte a fejét a "lehet tetszel, mert pirulok tőled" típusú sablon. Azt bírtam még, amikor papucska srác (Leif) és butuska lány (Pegan) állandóan egymás szájába bújnak, de a csaj elgondolkodik azon, hogy vajon a fiú elviszi majd őt a szalagavatóra? Gondolom ez alap, basszus. Milyen lenne már, ha nem vele menne...
Később viszont berobban a képbe a Dank iránt érzett érzelmek, vagyis inkább vágyakozás, ami kimerül abban, hogy messziről nézik egymást. Ez ám a nagy romantika!

"Szükségem volt a lélekre, nem értettem miért. Az iránta való vágyam megijesztett és lenyűgözött."

"Valahogyan besétált a világomba, és ő lett a közepe. Ő volt minden, amit akartam."

Leif lepattintva, Dank előtt meg zöld az út, mert a szerelemnek nem lehet gátat szabni, kivéve, ha valaki vagy valami közbeszól. Mert voltak a történet során érdekes karakterek, akik titokzatosak és veszéllyel teliek voltak, bár ezzel a lehetőséggel nem igazán tudta az írónő, hogy mit kezdjen, ezért gyéren lett kidolgozva szinte minden, és túl titokzatos maradt egynéhány részlet. De remélem, hogy azok a következő részben kiderülnek. Például az, hogy igazából miféle szerzet Leif, merthogy nem olyan érdektelen, az is biztos - ez az utolsó mondatokból kiderült.
Mielőtt még rátérnék főszereplő narrátorunkra, megemlíteném a mellékszereplőket. Jesszusmaris... rettenetesen érdektelenek voltak. Azok a töltelékdumák, amikkel szórakoztatni próbáltak, felértek egy altatóval. Többnyire csak az jött le, hogy bla...bla...blabla...  Pegan anyukája is ilyen volt, akit sosem kívánnék anyámnak.  

"Rogerrel vacsorázom, de ne aggódj, hagyok itt neked pénzt, pizzát rendelni." - a kis cuki

Egyetlen valamirevaló rendes mellékszereplő volt, és az Gee, akit a történet egyetlen jó részénél, az elmegyógyintézetben ismerhettem meg. Olyan tündérkrónikás Dani klón volt, meg rendelkezett egy jó adag Jestine stílussal A rémálmok lányából. Tetszett, mert gyökér volt, az a jófajta, akit vagy utálni vagy szeretni lehet - én szerettem. 
És akkor most jöjjön Pegan. Úton-útfélen azzal találkoztam, hogy a többi olvasó ezt a lányt, egy ostoba libának tartja (akadnak kivételek, de azokat most hagyjuk). Sokáig nem értettem, miért becsmérlik ennyire az intelligenciáját. Közel a véghez viszont rájöttem, hogy tényleg suta eszű, logikája nuku, de legalább annyiban bátor, hogy nem ijedt meg attól, hogy magába a Halálba lett szerelmes.

"A vonzás, hogy ott legyek. Hogy elvegyem a lelkét. Nem volt erősebb, mint a vágyam, hogy életben tudjam."

A könyv után elcsíptem egy kis novellát, ami szintén az Existence-t meséli el, ezúttal Dank szemszögéből. Annyit elmondhatok, hogy Mr. Halál sokkal jobban tetszett addig, amíg csak meséltek róla, az ő fejében már nem volt annyira jó lenni. Zavart, hogy birtoklásról beszélt, amikor szóba hozta Pegant, és túlságosan tucatkarakternek tűnt, olyannak, amit a szerelmes rossz fiús történeteknél már megszokhattunk.

Összesítés: az alap nem rossz, de irtóra hiányos, rengeteg dolog kimaradt vagy nincs megfelelő mértékben kidolgozva. Így sajnos csak egy gyenge és sótlan valamit sikerült kapnom, amiben szerepelt egy pár unalmas karakter, főszereplővel együtt, akik folyton kuncogtak (ez a szó megőrjített a 30. alkalommal), de a könyv utolsó néhány fejezete megmentette a könyvet a totális csődtől, amikor Pegan bevonult a viccosztályra és megjelent a pofátlan Gee. Kár, hogy a könyv még egy blogregény szintjét sem ütötte meg. Talán a folytatásokból valamelyik rész jobb.

2/10