Sarah Mason: James hálójában

     A Moly.hu oldalsávjában sokszor találkozom olyan könyvajánlókkal, amikre rögtön rákeresek, mert vagy a borító, vagy a fülszöveg fog meg. Ennél a könyvnél a szöveg csípett nyakon, így amint lehetőségem adódott rá, beszereztem a könyvet, és abban bízva, hogy egy nagyon szórakoztató és romantikus történetet fogok kapni, azonnal belevetettem magam.

Sarah Mason

     A merész Holly Colhannonnak megvan az a lenyűgöző képessége, hogy jót tud nevetni a megalázó helyzeteken. Legújabb megbízása azonban próbára teszi eszét és lelkierejét. A Bristol Gazette új bűnügyi tudósítójaként egy komor, ellenszenves, de tagadhatatlanul dögös nyomozót, James Sabine-t kell követnie mindennap a rendőri munka sűrűjébe. Kalandjaikról naplót ír az újságjának, az olvasók hamar rákapnak a sorozatra. A szexi bűnüldözővel átélt puskaporos helyzetekből és szaftos részletekből bizony sosem elég. Ki gondolta volna, hogy a törvény és a rendőri munka ilyen romantikus is lehet? Holly rögbijátékos barátja és James szupermodell menyasszonya vajon képesek megtartani párjukat e szövevényes vígjátékban? A végén természetesen győz a mindent elsöprő szerelem…

     Az első fejezet első oldala úgy megvett kilóra, mint a sicc. Seperc alatt eldöntöttem, hogy ezt szeretni fogom, pedig ha tudtam volna, hogy a regény többi részén csak mosolyogni fogok, vagy még azt sem, akkor nem szórtam volna be előre a kedvenc jelzővel. Szomorú vagyok emiatt a könyv miatt, mert nem ütötte meg a felállított mércét, pedig komolyan, az első oldalon olvasottak miatt szívből nevettem, és reméltem, hogy a színvonal, ha még kevésbé kínos dolgokat is sorakoztat fel, de ugyanolyan magas lesz. A százalékok is erről biztosítottak, aztán meg jött a keserű pirula. 

"Amikor a rendőrségi kapcsolattartó helye megüresedik, az emberek napokra elbújnak az asztaluk alá. Ez egy olyan fekete lyuk a karrier szempontjából, amely szemmel láthatóan pont engem akar beszívni..."

A történetbe igazából nem mennék bele túl részletesen, mert amit tudnotok kell, azt a fülszövegből megtudjátok. Inkább maradok a szereplőknél, kezdeném is a riporterrel.
Holly amolyan Bridget Jones. A kínos szituációk nem kerülik el, sokszor mond vagy tesz butaságokat, a "káromkodásaival" (pl répa) emlékeztetett a tündérkrónikás Mac-re, de ezek mellett a hasonlóságok mellett mégis képes volt önmaga lenni, egy mulatságos lány, aki szeretne feljebb emelkedni a ranglétrán és ezért minden tőle telhetőt megtesz. Mint például főnöke megbízásából árnyékává válik egy eltökélt zsarunak.   

"Hirtelen felmerül bennem a nagy kérdés.
- Melyik nyomozót nyertem meg? 
- Emlékszel a férfira tegnap az ebédlőből? 
- Zöldszeműre A szomszéd fiúra? 
- Igen! Rá! Vele fogsz együtt dolgozni.
Az eufória buborékja s fejem körül gyorsan szétpukkant. Még nem is ismerem Zöldszemút, de az összezördüléseink miatt sejtem, hogy nem fog repesni az ötlettől. Kicsit sem."

"- Amit ön észre sem vesz, Colshannon kisasszony - jegyzi meg csendesen, mélyen a szemembe nézve -, hogy milyen bosszantó az ön jelenléte. Olyan, mintha egy rendkívül szívós kis moszkitó követne, melyet nem lehet agyoncsapni."

Egyetlen szépséghibája van a dolognak: James nem szereti a riportereket, ezért kezdetben undokul viselkedik Holly-val, aztán egy kellemetlen szituáció után hirtelen megembereli magát nyomozónk, és emberszámba veszi a lányt. Ha igazán belegondolok, ez nem is szépséghiba, mert azokat a pillanatokat élveztem igazán, amikor főszereplőink nem kedvelték egymást. Kellemesek voltak az oltogatások, bár nem volt belőlük olyan sok szórakoztató jelenet, mint amire számítottam. De akkor még azt hittem, majd a nyomozás kárpótol egy kicsit, de nem így lett, a történet sokkal inkább megmaradt  humor és romantika térfelén - elég gyengén. Megfordult a fejemben, hogyha Holly naplója is olyan unalomba fulladt mint a történet maga, akkor nem lennék az újság olvasója. De később, amikor a főszereplők már kijöttek egymással, és a lány rájött, hogy munka közben belehabarodott a nyomozójába, rém kíváncsi lettem azokra a naplócikkekre, mert azokból esett le mindenkinek, hogy a riporter odavan a zsaruért.

"Furán érzem magam. Ez tényleg egy romantikus pillanat volt, vagy csupán túlterhelt és zavarodott hormonrendszerem űz csúfos tréfát belőlem? Hihetetlenül hosszú ideig nézünk egymás szemébe."

Egek, ez a romantikus szál baromira elcsépelt. Semmi kémiát nem éreztem a felek között, és nem nyelem be, hogy néhány hosszú pillantással kell megelégednem, és abból kellene felfognom, hogy ezek ketten szeretik egymást. Hú, de gyenge felvezetés. Legalább egy sor kétértelmű mondatot kaptam volna, amiből látszik, hogy itt bizony dolgozik a szerelem - összecsapott volt na.

Párosunknak vannak társaik. Holly-nak egy olyasfajta pasija, aki sportember, és aki többre tartja a csapattal töltött időt, mint a barátnőjével töltötteket. Nem sírtam a pasi miatt. Aki viszont gondot generált, az James menyasszonya. Az a nő komoly fejfájást okozott, mert sokáig minden rendben volt vele.

"Ha racionálisan nézem a dolgot, amit napok óta próbálok megtenni, akkor csak azt látom, hogy megkérte egy gyönyörű (bár fura nevű) lány kezét. Ezen a ponton hajlamos vagyok a szemem előtt látni a "happy end" feliratokat. Aztán felbukkanok én hat héttel az esküvő előtt, és csak bajt okozok rá. Vég nélkül vitázunk, a vége felé mégis megkedveljük egymást. Ez már elég lenne ahhoz, hogy valaki lemondjon egy esküvőt? Nem igazán. Így nem látom értelmét, hogy beavassam a titkomba, kitárjam a szívem, hogy a végén kinevessen."

Voltak pillanatok, amikor Holly-t elkönyveltem egy szédült tyúknak, aki nem tud normálisan gondolkodni. De a fentebb látható idézetből kiderült, hogy nem csak annyi esze van mint egy baromfinak.
A történetben nem csak négyen szerepeltek, hanem sok más mellékemberke is. Holly szülei,

"Nagyon örülnék, ha találkozna a szüleimmel - öt perccel az esküvői igen előtt lenne a legmegfelelőbb időpont."

vagy legjobb barátnője, aki néha már túlontúl idegesítő volt "férjhez akarok menni, de most azonnal" nyomulós stílusával, néha már betegesnek tűnt, vagy ott voltak James munkatársai is, akik sokkal kedvelhetőbbek voltak, mint Holly oldaláról valók. De volt egyvalaki, aki negatív karakter, mégis megörültem, akárhányszor csak felbukkant, mert tudtam, hogy bajt csinál, és ez legtöbbször szórakoztatott. 

"Cornwallban volt egy Teresa nevű osztálytársunk, aki most itt él Bristolban, és önkéntesként dolgozik a helyi kórházban. Hithű katolikusnak tetteti magát, és amerre jár, kereszteket hagy hátra, de valójában a legborzalmasabb nőszemély, akivel életemben találkoztam. Amikor iskolába jártunk, Teresa egyetlen életcélja az volt, hogy a lehető legtöbbször húzza ránk a vizes lepedőt, ami többnyire sikerült is neki. Teresa... a Szent Tehén, aki a síromon is tort ülne."

Összesítés: kezdetben egy nagyon humoros történetnek indult ez a könyv, egy kis könnyed nyomozással és romantikával - sajnos az utóbbi két elem már túlontúl is könnyűre sikerült, és maga a szerelmi vonal is hiteltelenül és irreálisan gyorsan alakult ki. Félreértés ne essék, nincs azzal baj, amikor mindenki tudja a szereplőkről, hogy szerelmesek egymásba, csak épp azok nem, de jó lett volna, ha én is látom köztük a kémiát, nem csak az utolsó pár fejezetben lett volna rám sulykolva.
A nyomozás és a romantikázás gyengeségét nagyrészt mégis ellensúlyozta a humor - még ha olykor nem is volt olyan csattanós -, ami számomra megmentette a könyvet a szomorú bukástól, és legfőképp az, ahogy nyitottam a könyvet, végül úgy is zártam: egy nagy, összeszorított-szemes nevetéssel.

"Újra felém hajol, és megcsókol. Lágy, gyengéd, melegséget sugárzó csókokat váltunk. Kezei végigsimítják a karomat és az arcomhoz érnek. Ujjaival végigsimítja arccsontomat, aztán beletúr a hajamba.
– Hmmm – sóhajtok fel. nem gondtalanul, vágytól égve… Eszembe jut, hogy napok óta nem mostam hajat, és a szájhigiéniámat is eléggé elhanyagoltam."

6/10