Angela Marsons: Egy élet ára

     Angela Marsons a kedvenc krimiíróm. Kim Stone sorozatának első kötete az Elfojtott sikoly annyira meggyőző volt, hogy azóta epekedve várom az újabb regényeit. Szerencsére a General Press kiadó évente legalább egyszer meg is jelentet egy újabb részt a sorozatból, és ez idén sem volt másként.

Kiadó: General Press
Sorozat: Kim Stone #3
Műfaj: krimi
Oldalszám: 400
Eredeti cím: Lost Girls
Kötés: puhatáblás/füles, kartonált
Fordító: Őri Péter
Megjelenés: 2017 (eredeti megjelenés: 2015)
ISBN: 9789634520511

     Két ​kislányt, két barátnőt elrabolnak úszóedzés után. A szüleik egy időben kapnak SMS-t az emberrablóktól, akik egyelőre csak arról értesítik őket, hogy a gyerekeik életben vannak. Amikor azonban megérkezik a következő üzenet, az a szokásos követelések helyett még szörnyűbb tartalmat rejt: a családoknak licitálniuk kell, és aki többet ajánl a lányáért, azé életben marad, a másik gyereknek viszont meg kell halnia. Kim Stone felügyelő vezeti a nyomozást, és tudja, hogy ha nem sikerül a lányokat visszaszereznie, az az állásába kerülhet. Őt azonban nem ez motiválja, hanem az a tudat, hogy a két gyerek rémisztő körülmények között kénytelen eltölteni a rohanó perceket, azt az időt, amíg nem bukkannak a nyomukra. És nyomból kevés van, pedig az emberrablóknak nem ez az első ilyen ügyük. Egy anya jó ideje hiába várja vissza élete értelmét…

Angela Marsons regényei és Kim Stone karcos, igazságérzettől fűtött alakja nemcsak a hazájában örvend hihetetlen népszerűségnek, hanem megindult a világhírnév felé is: idén már húsz országban jelenik meg a sorozat.

     Szeretem, amikor egy regény az eredeti borítóval jelenik meg. Viszont azt sem bánom, ha a magyar kiadó változtat a külalakon, és valami mást nyomtat a könyv tetejére, csak a végeredmény legyen legalább olyan jó, mint a külföldi. Ez a sorozat elég szerencsés ebben a tekintetben, mert olyan designert kapott, aki még szebb külalakot biztosít a sorozat köteteinek. Minden borító egyszerű, de nagyszerű, és szerencsére ez a rész is nagyon jól sikerült, tökéletesen passzol a könyv tartalmához.

Nemrégiben volt egy beszélgetésünk az egyik barátnőmmel erről a könyvről. Ő azt mondta, ez a rész már nem olyan jó, mint az előző kettő. Kicsit be is gyulladtam a véleménye miatt, tartottam tőle, hogy nem fogom úgy szeretni ezt a harmadik részt mint az első kettőt. És itt hibáztam el a dolgot, mert hallgattam másra, holott mindenkinek a saját véleménye a mérvadó, és én erről el is feledkeztem. Úgyhogy arra biztatlak titeket, ha van olyan könyv ami érdekel, ne hallgassatok másra, olvassátok el ti magatok, és döntsétek el mennyire tetszett, mert más véleménye még nem garancia. Viszont a sajátotok az. Végül ezzel a gondolattal ültem neki a könyvnek, és majdnem ledaráltam száz oldalt. Egyszerűen elvesztem a történetben, minden egyes fejezet után újabb fejezetbe kezdtem bele, mert érdekelt a történet alakulása, az egyes szereplők piszkos kis titkai, valamint az elrabolt gyerekek sorsa, az emberrablók motivációja. Észre se vettem mennyire magába szippantott a történet, hát mi más tud ilyen érzést kiváltani ha nem egy jó könyv? Mert ez bizony az. A könyv negyede után már nem is foglalkoztam azzal a kis suttogó hanggal, hogy ez a rész nem is olyan jó, mert számomra csakhamar bebizonyosodott, hogy márpedig az. Sőt, sokkal jobban tetszett, mint az előző Ördögi játszmák.

"A legjobb barátnőm hirtelen az ellenségem lett. Egy bizarr háborúban néztünk egymással farkasszemet, és csak az egyikünk győzhetett." 

A történet szerint Kimnek ezúttal egy gyermekrablási ügyet kell megoldania, ami kísértetiesen hasonlít egy 13 hónappal azelőtti esethez. Ott is két kislány tűnt el, akiknek életéért licitálniuk kellett a szülőknek, de végül csak az egyikük tért haza élve. A részletek birtokában Kim elhatározza, történjék bármi, ő mindkét kislányt élve juttatja vissza a szüleihez, és ezért meg is tesz mindent, de a kezdeti sötétségben nehezen alakul a tapogatózás, így a nyomozás sokáig elég lassú mederben halad. Mondhatni leginkább az utolsó oldalakon pörögnek fel igazán az események, de én addig sem unatkoztam, mert megismerhettem Kim egy új oldalát, a gondoskodót, aki szereti a kutyáját és rámosolyog a gyerekekre. Ez azért is volt fontos nekem, mert eddig csak egy komor és sötét múlttal rendelkező Kimet ismertem, aki bár eltökélt ha a munkájáról van szó, inkább tűnt kiborgnak, aki csak nagyon-nagyon ritkán mutatja meg emberi oldalát. De itt másabb volt a karakter, noha eleinte furcsa, de hamar megszoktam, és tetszett ez az eddig ismeretlen oldala, viszont annak örültem, hogy ironikus énjét nem vetkőzte le.

"Egy régi mondás szerint, ha jót nem tudsz mondani, akkor húzz el onnan a fenébe, mielőtt valami rosszat mondanál. Vagy valahogy így. A szavakra nem emlékezett pontosan, mert sohasem fogadta meg őket."

Összesítés: továbbra is rajongója vagyok a sorozatnak, mert ez a rész is bebizonyította, hogy Marsons mennyire remek író. Jól bánik a karaktereivel, a régiekkel és az újakkal is. Tetszett, hogy a régieket még jobban megismertette, bírtam, hogy a csapat mennyire összhangban van egymással. Tetszettek az új tagok, főleg a túsztárgyaló, de még a bosszantó újságíró is jól jött a történetbe.

Az írónő továbbra is izgalmasan vezeti a cselekményt, még ha néha leülepedni látszik is a történet, akkor is tesz valami olyat, amivel fent tudja tartani az ember érdeklődését. Például, most is kaptam  a fő krimiszál mellé egy másik megoldandó ügyet, amit a nyomozók közül ezúttal Dawson kapott meg felgöngyölítésre. Nem mondom, hogy vért izzadtam izgalmamban miközben a férfi nyomozott, de elvoltam ezzel a mellékszállal, mert rövid fejezeteket kapott, és sokszor láthattam inkább azt, ahogy Kim próbál mindent megtenni a lányok életéért.
A túszokkal és rablókkal foglalkozó fejezetek voltak aztán az igazi adrenalinlöketek. A lányokért nagyon izgultam, a rablók viszont még inkább bebizonyították, mennyire beteg ez a világ.

9/10

A könyvet köszönöm a General Press Kiadónak!