"Ha létezik kellemetlenebb feladat annál, mint hogy az ember menyasszonyt keressen a férfinak, akit szeret, hát Penelope Pettypeace nem tudta, mi lehet az. Az alatt a nyolc év alatt, amióta Kingsland hercegének titkárnőjeként dolgozott, sok kellemetlen feladatot kapott már, úgyhogy igazán hozzászokhatott volna a dologhoz, de ez a legutóbbi minden eddigin túltett."
"Ahányszor csak hazatért egy utazásról, Pettypeace mindig ott volt, hogy megnyugtassa, minden sínen van. A lánnyal a kormányrúdnál könnyebbnek tűntek a terhei, és kevesebb dolog miatt kellett aggódnia, úgyhogy szabadon és már-már megszállottan hódolhatott a szenvedélyének, vagyis megpróbálhatta újjáépíteni azt, amit az apja szinte teljesen eltékozolt."
" ...olyan heves sóvárgás fogta el, amilyen Margaret társaságában nem. Olyan éhség, amilyet már rég nem ébresztett benne nő, ha egyáltalán volt példa ilyenre. Az érzés intenzitása kis híján térdre kényszerítette, pedig ő nem olyan férfi volt, aki bárki kedvéért is letérdelt volna. "
"Mi az ördög üthetett belé, hogy ennyire vonzódik hozzá az utóbbi időben? Pettypeace nem számított szépségnek, de olyan báj lakozott benne, amely belülről fakadt, és onnan sugárzott kifelé. Ez a szépség a szemét csillogóvá, a mosolyát pedig örömtelivé tette, a mosolyának köszönhetően pedig az övé volt a legcsókolnivalóbb száj, amelyet Kingsland valaha is látott."
A rossebbe, hát mi volt ez, basszus! Ez a történet nem perzselt, egyenesen kigyuladtam tőle, váó, mintha egy parázsszőnyegen szaladgáltam volna oda-vissza. Na ez már a kezdetektől bravúrosan építette a szenvedélyes pillanatokat, hogy aztán bumm, felrobbantsa az agyam. Kezdte az egész hercehurcát pironkodással, érdeklődéssel, majd olyan ütemben dugdosta hozzá az erotikát, hogy cseppfolyóssá váltam. Itt minden pillanat erotikus volt, nem csak az aktus. A pillantások, a főszereplők közti sistergés, uhhh.... uhhh... huh.... A főhősök közti kapocs tömény p0rnó, de a szerelmesebb fajtából. Van ennek értelme?
"Kingsland nem szívesen gondolt arra, hogy a lány magányos lehet, és hogy idegenekhez fordul, ha társaságra vágyik. Hogy olyan kétségbeesetten vágyik társaságra, annyira szeretné, ha valaki megbecsülné, hogy képes elmenni egy olyan helyre, ahol az embernek legelőször is el kell ismernie, hogy nem kell senkinek. Pettypeace azonban kell valakinek, méghozzá egy olyan férfinak, akinek nem lenne szabad akarnia őt."
"Remélem, hogy a nő, akit ön kiválaszt neki, képes lesz elfeledtetni vele a gondjait… megnevettetni őt… elérni, hogy táncoljon az esőben."
"A lány magabiztosságot árasztott, mint aki komoly viharokat élt át, és bár soha nem beszélt ezekről, a férfinak nem volt kétsége afelől, hogy alaposan megtépázták."
"Mindig is Pettypeace-nek, a titkárnőjének látta őt, az utóbbi időben azonban, különösen ezen az estén sokkal többnek: nőnek. Egy hihetetlenül érdekes, lenyűgöző és titokzatos nőnek."
"– Mik a mai napirendi pontok? – kérdezte Kingsland.
Egy csók a könyvtárban, egy simogatás a dolgozószobámban. Esetleg szeretkezés az íróasztalon vagy egy könyvespolcnak dőlve.
A férfi hangja azonban komolyan csengett, így Penelope megköszörülte a torkát."
Ez a történet mély víz volt. Egy kész kapcsolatot láttam Penelope és Hugh között. Egymásba voltak bolondulva, de a köztük lévő társadalmi és érzelmi korlátok nem hagyták révbe érni ezt a szerelmet. Az érzelmi korlátokat Hugh borzalmas apjának "neveltetésére" értem, aki miatt hercegünk megtagadta magától a boldogságot. És itt két ujjammal voltam kénytelen masszírozni a szemeim közti részt, mert kezdett megfájdulni a fejem. Mikor kapok már egy normális családot, ahol apuci nem fullad bele az egójába? Házastársak között a szerelmet és a kölcsönös tiszteletet? Szülő és gyermek közt bizalmat, odaadást? Jólesne már egy kis normalitás. Helyette Hugh hol simogatta, máskor pedig összegubancolta a szerelmi szálat. Argh... Penelope pedig a józan észre fogva mindenben alárendelte magát. Kicsit piszkálta az idegrendszerem a hozzáállásuk. Persze bosszúság ide-oda, megértettem őket, mert mindez leírva rosszul hangzik, de az írónő olyan jó ráérzéssel foglalkozott főszereplőivel, hogy minden egyes cselekedetük és mondatuk értelmes volt és valósághű. Plusz útközben vígasztalt a tudat, hogy ez a sztori is happy end lesz.
"Penelope benyúlt a zsebébe, és elővette a bőrkötéses jegyzetfüzetét meg a ceruzáját. A herceg önkéntelenül is elmosolyodott.
– Létezik olyan hely, ahová nem viszed magaddal ezeket?
A lány olyan érzéki pillantást vetett Kingslandre, hogy a herceg úgy érezte, mintha a hintóban hirtelen felkelt volna a nap.
– A hálószobád.
A férfi lehunyta a szemét, és káromkodott egyet a bajusza alatt.
– Te leszel a halálom, Penelope."
Szerencsére az érzelmi és érzéki vonal mellett ez a történet is megkapta a maga titkokkal teli kincsesládáját, aminek sikerült felráznia, és méginkább izgalmasabbá varázsolnia a cselekményt - főleg, hogy mindkét főszereplőnek volt vaj a füle mögött.
"... évekig a fantáziáiból élt, most pedig rájött, hogy a valóság sokkal jobb, mint amilyenre számított."
"Szerelem nélkül élni… még ha nem is tart örökké, még ha csak rövid ideig tart is… az ember örömét leli abban, hogy odaadhatja magát, és boldog várakozással néz a napok elébe, mert tudja, hogy a másik ember is a része lesz. Megoszthatja vele a gondolatait, és tudja, hogy a másik nem fogja elítélni. Lehetősége van egyet nem érteni vele, mert tudja, hogy a másik meghallgatja majd az érvelését, és nem becsüli le emiatt. Jobb embernek érzi magát, mint mielőtt a másikkal találkozott volna. És sírhat, amikor vége. "
" – Imádom a nevetésedet. – És a mosolyodat. És a szemedet. És a boldogságot, amely ebben a pillanatban csak úgy süt rólad."
Összesítés: nem kellett sokat gondolkodni ezen a történeten, hogy végül azt mondjam, Lorraine Heath imádlak, és köszönöm, hogy a kedvenc ovasmányaim számát ismét gyarapítottad!
Bírtam a mellékszereplőket - barátnőt, anyucit, de még öcsit is, főleg az őszinteségük miatt - de természetesen a főszereplők és a talpuk alá rakott történet volt az, amit imádtam. Ez a szerelem olyan volt, amit mindenki látott villogni, mint egy ezer wattos neonlámpát, csak pont a főhősök nem. Ebből adódóan jöttek és mentek az érzelmes leírások, a bizalmas tekintetek, az elsöprő szenvedély, amit a fájdalmas múltbéli sérelmek sem tudtak elhalványítani, sokkal inkább megerősíteni. Nem volt ez a történet feszültségtől mentes, voltak gyomros pillanatai amik próbára tették a főszereplők egymás iránt való elköteleződését, de minden sor lehengerelt, mert annyira szép íve volt a cselekménynek.
Heath most is jó vázat készített, amire egyre szebben pakolta fel a történelmi romantikus kliséket, hogy végül a tálalással együtt igazán maradandót adjon.
NAGYON AJÁNLOM
A könyvet köszönöm a Vinton kiadónak!
"A legjobb ajándékok általában semmibe sem kerülnek."
"A lány a hercegre pillantott, aki meredten nézte őt, miközben a hüvelyk- és mutatóujjával lassan simogatta a borospohara szárát. Penelope igyekezett elhessegetni lelki szemei elől a képet, amint a férfi ujjai az ő testét simogatják ugyanilyen ráérősen."
"Penelope szorosan a válla köré tekerte a kendőjét. Neki most Jane Austenra volt szüksége. Túl sok éjszaka telt már el azóta, hogy utoljára romantikus történetet olvasott."
" Pettypeace sosem tűnt magányos alaknak, inkább olyasvalakinek, aki vigaszra lel az ösvényen, amelyen jár. "
"Bizonyára a hercegség köpenye is inkább tűnik néha halotti lepelnek, mint selyemszállal átszőtt köpönyegnek."
"Ha Királynak lett volna szíve, ebben a pillanatban kicsit belészeretett volna. De nem lehetett biztos benne, hogy ez nem történt már meg így is."
"Kingsland sokkal nagyobb veszedelmet jelentett rá, mint azok a gazfickók. Szeretni a herceget úgy, hogy az közömbös iránta, viszonylag ártalmatlan dolog volt, de a férfi önkéntelenül is reményt ébresztett benne, hogy több is lehet kettejük között, hogy talán viszonozná a vonzalmát… "
"... veszélyes dolog lenne túlságosan is a lányra támaszkodnia, bevallania neki mindent, megváltás után kutatnia a tekintetében, megerősítést keresnie arról, hogy ő nem olyan szörnyeteg, mint az apja volt."
"Mindig is bolondnak tartotta a szívét, amiért ehhez a férfihoz ragaszkodik, de jaj, úgy tűnik, ez még bölcsebb dolog volt, mint hitte, ugyanis most már látta, hogy a herceg mit tud nyújtani a lelke legmélyéből. A férfi azt állította, hogy nincs szíve, de bármelyik nő szerencsésnek tarthatja magát, ha sikerül meghódítania."
"Mindannyiunknak szüksége van valami életcélra. "
" – Amennyire imádod a tündérmeséket, remélem, nem csókolgatsz békákat."
"Nem igazán értette ezeket a furcsa érzéseket, amelyek az utóbbi időben kínozták. Majdnem olyan volt, mintha Pettypeace a lénye részévé vált volna."
"Egy koldus és egy nemesember, akik ugyanazokkal a problémákkal néztek szembe."
"– Maga egyáltalán nem unalmas, Pettypeace, és szerencsére nem beszél folyamatosan. Nem dicsekszik. Nem kacarászik minden mondat után, ami elhagyja a számat. Jut is eszembe: Miss Susan Longfieldet is kihúzhatja a listáról. Úgy nyüszít, mint egy mókus, amelyik attól fél, hogy elszedik a makkját."
"Nem lett volna szabad ezt tenniük, elmosniuk a határvonalat munkaadó és alkalmazott, nemes és közrendű, tiszteletreméltó főrend és egy olyan nő között, aki feladta a büszkeségét a túlélés érdekében."
" – Találkád volt? – kérdezte Ló.
– Csak szívtam egy kis friss levegőt.– Akkor Pettypeace nem miattad rohant be a kertből?
A herceg szíve a torkában dobogott.
– Futott?– Csak amíg azt hitte, nem láthatja senki. Utána lelassította a lépteit. Megkérdeztem, hogy kihívjak-e valakit párbajra. Azt válaszolta, hogy ne legyek nevetséges, aztán beszökdécselt.
Pettypeace nem szokott szökdécselni… nem, soha. Bár Kingslandet azért némileg megnyugtatta, hogy a lány nem mondott semmi olyat, ami miatt hajnalban egy párbajpisztollyal kellene szembenéznie.
– Ha valaki kihív bárkit is, az én leszek.
– Saját magadat lövöd le?"
– Ma este átkozottul idegesítően viselkedsz, ugye tudod?
Ló megszívta a szivarját, aztán kifújt néhány füstkarikát.
– Mielőtt bemész, azt tanácsolom, simítsd le a hajad. Úgy nézel ki, mint akit megtépáztak."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése