 |
| Forrás |
Borsa Brown könyveit A férj prostija óta fél szemmel figyelem. Az évekkel ezelőtt olvasott, akkor még ingyenesen elérhető kisregény - ami mára teljes értékű könyvvé nőtte ki magát - stílusával, merészségével, olvasmányosságával megfogott, viszont az írónő nagyregényei mégsem buzdítottak további olvasásra mindaddig, amig meg nem láttam, hogy a kedvenc zsáneremben, a történelmi romantikusban is alkotott. Örültem, mint majom a banánnak amikor megláttam a könyvet, főleg miután kezembe vettem az igényes kialakítású Álszemérem című kötetet, ami kívülről maximálisan elcsábított, na de hogy teljesített belül?
Műfaj: történelmi romantikus
Oldalszám: 460
Kötés: keménytáblás
Megjelenés: 2022
ISBN: 9789634525479
Párizs, 1701.
Constance Clavieri, a tizennyolc éves nemes lány, a nővé válás küszöbén áll. Nővére házasságát elrendezte a családja, így hamarosan ő kerül sorra. Boldog lehetne, de életét beárnyékolja, hogy gyakran olyan helyzetekben találja magát, amelyek előzményeire nem emlékszik. Nem érti, egyes férfiak miért mondanak neki illetlen dolgokat, vagy miért hozzák őt kellemetlen helyzetbe. A család sejti, hogy valami nem stimmel Constance körül, ám amikor Jean Cottier, a fiatal, jóképű, gazdag és nem utolsósorban nőtlen márki megismeri a lányt, hamarosan mindenre fény derül. Kapcsolatuk viharos gyorsasággal éri el a „botrányos” jelzőt, és mindkettejük életét megpecsételi a viszonyuk.
Egy zabolátlan igaz szerelem az erkölcstelenség hálójában.
Bujaság.
Szerelem.
Bosszú.
Szabályok.
Egy többszörös személyiségű lány, aki őrületbe kergeti a környezetét, és egy férfi, aki fittyet hány a konvenciókra. Mi az igaz, és mi a hamis? Hol a segítség? Lehet, hogy csak a szerelem képes meggyógyítani a lányt? De mi a helyzet akkor, ha Constance egyik énje csöppet sem akarja a férfit?
Borsa Brown, az erotikus-romantikus regények népszerű írónője ezúttal egy korabeli, kosztümös, emberi lelket boncolgató, perzselő érzelmekkel megtűzdelt történetbe repíti az olvasót.
 |
| Borsa Brown |
"Mi végre is az élet?Gyakran voltak ilyen gondolatai, de senkivel sem osztotta meg ezeket."
"Szerette volna, hogy emberi léte olyan legyen, mint több babáé egyszerre.Nem ilyen vagy olyan életet akar, hanem ilyet és olyat.Utálja a választást."
Az 1700-as évek Franciaországában járunk, könyvünk főszereplője, Constance, a család második lánygyermeke, minden pillanatban kettős érzéseivel küzd. Egyszer imádja az életet, jókedvű és olyan engedelmes ahogy azt elvárják tőle, máskor viszont pimasz, vad, és az egész arisztokrata mizériát hagyná a fenébe. Szabados élet után vágyik, de kötik a világa béklyói, így marad ahol van, miközben igyekszik jó lány maradni, de legbelül emészti magát. Azért alkalomadtán benne van a huncutság.
"Önkéntelenül is kihúzta a derekát. Tiszta szívéből szerette az anyját, de valahogy mindig jéggé dermedt a közelében."
Anyja három lányt próbál kiházasítani, ami nem könnyű feladat. Mindegyiküknek szerelmi házasságot álmodott, de az ő köreikben ez ritkaságszámban ment, ugyebár. Miközben azon viaskodott magában, a lányaiknak és - ehhez apuci is bőven asszisztált - maguknak miként teremtsen jó jövőt, marcangolta magát középső lányáért, Constance-ért, akinek különös hangulatingadozásai és rosszullétei miatt gyötri a magába fojtott kétségbeesés.
"Constance egy vad, zabolátlan jellem olykor, és neki következetesnek kell lennie. Észrevette, hogy amikor ő kedves, a lánya is az, amikor pedig szigorú, Constance-ba belebújik az ördög."
Az írónő nagyon jó jellemábrázolásban, ez már a regény elején kiderült. Mindegyik szereplőjét hitelesen mutatta be, a vágyaikat, a bennük tekergőző zavaró érzelmeket mind hitelesen mutatta be, amivel még az anya iránt is valamilyen formában megértést váltott ki belőlem. Nem igazán tudtam rá haragudni az ambivalens érzelmei miatt, mert érezhető volt rajta a teher amit a társadalom, a férje és a szülői felelősség rótt rá. Hiába, anyának lenni nem egyszerű. De néha úgy megráztam volna anyucit, mert hogyha annyira kétségbeesett a lánya hangulatingadozásai miatt, akkor nem kellett volna várnia a sült galambra, hanem titkon szakavatott segítséget kellett volna kérnie. Bezzeg Constance nővére, Florance, sokkal keményebb volt. Meghatott, ahogy a helyzethez állt. Nem csoda, hogy az olvasók többségének a nagytesó a kedvence.
De mint a történelmi romantikus zsáner tagja, ez a regény sem mentes a szenvedélytől, hamar meg is kaptuk a történet másik főszereplőjét, az élvhajhász Jean Cottier-t.
"- Azt hiszi, signor, hogy magát sosem éri utol a végzet?A márki már biztos volt benne, hogy az ital az oka a jó kedélyének, mert újra felnevetett.- Igen, elég biztos.- Jön majd egy szép hölgy, és összetöri az úr szívét.Jean Cottier megköszörülte a torkát (...)- Belegondolni is szörnyű?- Belegondolni sem érdemes.- Minden férfi azt hiszi, hogy őt nem lehet megszelidíteni.- Minden nő azt hiszi, hogy képes kényszerpályára terelni egy zabolátlan jellemet.- Előbb-utóbb egyikünknek igaza lesz, márki."
Nem egy megszokott sémára épülő történelmi romantikus. Nagyon kacér, meglepően az.
" - Hidd el, Florance, jól választottál! A vörös szín érzéki és izgalmas - áradozott Constance nővére báli ruháját látva. - A skarlát a szenvedély színe. Gondold csak el, a jövendőbelid hogy el lesz bűvölve, ha meglát benne.(...)... anyjuk összeráncolt homlokkal méregette őt. (...)- És szabad tudnom, Constance, te honnan tudod, hogy milyen az a szenvedélyes meg érzéki?"
Én élveztem a ledér Constance szemtelenkedéseit, szórakoztatott, sokszor nevettem fel azon, amikor elszólta magát, a családtagjai pedig elhülve figyelték. Ezért vártam már a pillanatot, amikor végre találkozhatott Jean-nal. Előre sejtettem, hogy kettejük kommunikációja vibráló lesz és csüngeni fogok a közös jeleneteiken. Amikor pedig megkaptam a vágyott pillanatokat, azokat legnagyobb örömömre átitatta a szenvedély: perzselő pillantásokban, szócsatákban, testiségben.
"Dühössé és reménytelive vált. A lány szebb volt, mint amit elképzelhetett, és az udvaron látottakból következtetve romlottabb, mint amennyire lehetséges.""Tehát Párizsban van egy férfi, aki ellenállt neki. Megkínálták őt vele, és ő nem kért belőle! Visszautasította. Őt, Constance Clavierit.Ennél nagyobb kihívás nem létezett a számára."
"A pillantása magához csalogatta, a szelíd mosolya beborította, a vigasztaló mimikái pedig reményt adtak neki.Mindenét megmozgatta ez a lány.A talpától a feje búbjáig."
Történelmi romantikus, mégis más volt mint amit megszoktam. De cseppet sem zavart, lubickoltam az érzésben, még akkor is, ha néha túlírtnak éreztem. A főhősök ugyan nem kerültek hozzám közel, valahol mégis elbüvöltek, érdekes személyiségek, akiket körbelengett a túlzott ártatlanság valamint a bujaság. De emiatt voltak számomra izgalmas karakterek.
"Átkozott némber...És egy csoda...Egy beteg elme és egy csábító külső lett az ő csodája."
Nem volt ellenszenves a ledér Constance, mondjuk szimpatikus sem, ezért jól esett volna, ha a mimóza verziója többet szerepelt volna, főleg Jean jelenlétében. Nagyon elnyomva éreztem őt. De aztán mintha a sorok meghallották volna a kívánságomat, a szende Constance került rivaldafénybe, ám amit róla kaptam, abból kiderült, hogy nem is volt olyan visszahúzódó jellem. Legalábbis Jean jelenlétében - erős karakternek tűnt, csípős nyelvvel. Viszont az érzelmi vonal nem lett erősebb, legalábbis nem úgy ahogy romantikus felem sóhajtozott érte. A józan eszem viszont előlibbent, integetni kezdett a szemem előtt és azt mondta: mégis milyen romantikát vársz egy olyan történettől, ahol a pasas a nő szépségébe szeretett bele, a mademoiselle meg szinte megkeseredett attól, hogy a másik énje meg a szóban forgó fickó kihasználták? Ettől kezdve feladtam a megszokott sémakeresést, sodródtam a történettel, de azért reménykedtem, hogy egy pont után a nyálas személyisegem megnyugodhat és olvadozhat a romantikus pillanatoktól - legalábbis egy-kettőtől.
"Mindent akart tőle és vele.""Egy életet leélni vele.Ijesztően hagzik, ugyanakkor magasztosan.Várja és retteg tőle."
Aztán az igazi érzelmek valahogy lassan kezdtek bekúszni a történetbe, és ez olyan léleksimogató volt. Rajongtam ezekért a pillanatokért. Igaz volt másmilyen is, amitől összerándult a gyomrom idegességemben, mégis működött, mert minden cukormentességével együtt őszinte volt.
"A csapdája és a menedéke...A nyugalma és a zaklatottsága...A békéje és a háborúja...Az étele és az itala...A szavai és a sóhajai...A gondolatai és a tettei...A szívverése és a lélegzése...Minden...Egyszerűen minden volt számára ez a lány, és ez kétségbe ejtette."
Majd megtörtént a régenyben az a fordulópont, amitől titkon rettegtem, és emiatt kezdett terhes lenni a főhősök küszködő kapcsolatát figyelni.
Annyira más akart lenni ez a regény mint a mostanában divatos történelmi romantikusok. De megérte? A történet többsége kétségkívül működött, de bántott az egyik írói döntés, amitől a romantikus énem meghalt, a józan eszem pedig megsiratta. Fú, bakker! Egyiknek sem tetszett a dolog, nagyon nem!
A büszkeség a vesszőparipája a történetnek. Egy ponton annyira felidegesített!
"Koldusként fantáziál a gazdagságról, amit szerelemnek hívnak."
Haragszom. Haragszom erre a regényre, mert ahogy Jeant, úgy engem is elcsábított a külső, de idővel taszított a benne található romlottság.
Voltak a történetben fontos gondolatok a kiházasítással kapcsolatban, ami végül is lánykereskedelem volt a haszonért és a jólétért, viszont amikor a cselekmény a főszereplőkre helyezte a hangsúlyt, ott eleinte odavoltam, aztán egyre inkább kellemetlenül éreztem magam. Tudom, unalmas, hogy megint megemlítem, de annyira más akart lenni ez a sztori mint a kortársai, már-már görcsösen, hogy számomra visszafelé sült el a dolog. Hiányzott a csipkelődés, a kacér pillantások, a bujaság, az öröm, a rózsaszín felhő - igaz mindezt az Álszemérem is tartalmazta, csak nem abban a dózisban, amitől általában mosolyogva olvasom a történelmi romantikusokat. Ennél a történetnél nagyon ritkán fogott el jó érzés, eleinte még működött is a sztori a másságával és az érdekes kettős-személyiséges alapjával, de a későbbiek felmérgeltek, egy ponton pedig egy jól irányzott kalapácsütéssel összetörte a szívemet. A folytatás pedig nem hagyta, hogy összeseperjem a darabokat, ó, nem, inkább még jól meg is taposta, szilánkosra törve mindent, én pedig összeroskadva meredtem a sorokra, és nem hittem el, hogy a főszereplők tényleg ennyire éretlenül viselkednek, és azon versenyeznek, hogy ki okoz a másiknak nagyobb fájdalmat.
"- Hát nem bolondság már az is, hogy az ember önmagával küzd? Milyen szerencsétlen... Nem?"
Összesítés: csinos külső, mérgező belső, talán így tudnám leginkább jellemezni ezt a történetet. Számomra legalábbis ilyen volt.
Nagy reményekkel álltam neki ennek a kötetnek, izgalmas volt hogy más koncepcióval dolgozik a regény mint amit megszoktam, tetszett is, hogy több szeretne lenni, romlott és meghökkentő, ledérebb, ami egy ideig remekül működött is, de volt egy pont, egy mély törés, ahol elvesztett a regény, és ahogy a főszereplők egymással, úgy küzdöttem és is velük.
A cselekményvezetés ígéretes volt, később már terhes, elnyújtott, aztán már csak bántott a rengeteg gyötrődéssel. Legszívesebben benyúltam volna a lapok közé, hogy jól felpofozzam a főszereplőket, mert óriási csalódást okoztak. És ezen még a legvége sem csitított... na jó, egy kicsit. De ezt a több száz oldalon taglalt mérgező kapcsolatot - okok és kifogasok ide vagy oda - szívszaggató volt végigkísérni.
Izgatottan vártam ezt a kötetet, de keserű szájízzel zártam be. De ha összességében nézem, a regény első fele tetszett, nagyon jól építkezett, úgyhogy
NEM ROSSZ
A könyvet köszönöm az Álomgyár kiadónak!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése