John Cure: A lány, akit élve ástak el

     Egyik ismerősöm egyszer azt mondta, ha majd gyereke lesz, reméli nem lány lesz, mert a lányok sokat szenvednek. Szerintem az életünkben felbukkanó szenvedések sorozatából mindkét nemnek kijut, de belegondolva a mondandójába, van benne valami. Hisz hányszor hallani, hogy még a 21. században is egyes népcsoportok hogy bánnak a nőkkel: mint az állatokkal. Adják-veszik őket, alsóbbrendűként kezelik, akiknek legfőbb feladata, hogy uruk kedve szerint tegyen, és szüljön, lehetőleg fiúkat. Mert az dicsőséges. Gondolnánk, miféle népség, hogy mernek így bánni a nőkkel? Idegborzoló még csak gondolni is rá. De nem tehetünk úgy, mintha a világon máshol minden rendben lenne. Mert a nők mindenhol kiszolgáltatottá válhatnak. Sokszor elképzelhetetlen borzalmak közepette. John Cure pedig legújabb regényében, ami a Medúza-krónikák első része, egy borzalmakkal átszőtt történetet mesél el.

Kiadó: Enigma
Sorozat: Medúza-krónikák #1
Műfaj: thriller, horror, krimi
Oldalszám: 412
Kötés: puhatáblás
Megjelenés: 2019
ISBN: 9786155888021

 Rendeld meg!

 
     Az ​Ördögkatlannak nevezett vörös szoba szörnyű kínok és halálsikolyok színhelye. Vérbrigádnak hívják magukat, és a saját otthonukból rabolnak el nőket, hogy aztán az internet legmélyebb bugyrában, a hírhedt dark neten keresztül tegyék közzé a haláltusájukról készült videókat.
A félholt lányt, egy félig megnyúzott nő holttestével együtt egy hajléktalan férfi kaparja ki a sáros földből. A lány a nevén kívül semmi másra nem emlékszik, és napjait egy szanatóriumban tölti az emlékeiért küzdve, miközben próbál megbarátkozni nőiességében megcsonkított testének látványával. Zorának hívják. Ő a Vérbrigád rémtetteinek egyetlen túlélője. Miután Zora kiléte napvilágra kerül, a nyomozást vezető rendőrtiszt, felismerve a lányt fenyegető életveszélyt, egy régi barátját hívja segítségül abban bízva, hogy ő képes lesz megtalálni és megállítani a Vérbrigádot.
Huszti Nimród visszavonultan él egy aprócska faluban, ahol ideje nagy részét sorsukra hagyott macskák és kutyák megmentésével tölti. Ugyan reflexei megkoptak, és a múlt démonaival is meg kell küzdenie, de a férfi teste és elméje még birtokolja azt a különleges tudást, amit két évtizeden keresztül a nemzet érdekében vívott titkos háborúkban tökéletesített. Viszont mindarra, amivel szemben találja magát, még ő sincs felkészülve.
John Cure legújabb regénye egy vérbeli, hátborzongató thriller, ami egyben a Medúza-krónikák felkavaróan izgalmas és sokkoló nyitánya.

"Az ember csupán érdekből, saját hasznára, vagy vágyai kielégítése végett képes válogatott szörnyűségeket elkövetni saját fajtársain. Az állatok ilyesmit soha nem tennének. nem gyilkolnak élvezetből, nem bántják a másik állatot érdekek által vezérelve. csak és kizárólag a túlélési ösztöneiktől hajtva, az életben maradásért, a túlélésért pusztítanak el más állatokat. Mindig bebizonyosodik, hogy az emberi ragadozóknál nincs aljasabb."

     Meghökkentő. Borzalmas. Szívszaggató. Ezek a szavak jutnak először eszembe, ha a regényre gondolok. Nagyon felkavart ez a könyv. Láthatjátok, már a cím is eléggé beszédes, de mondhatnátok, mégis mi van ebben a könyvben annyira megrázó, hisz más thriller-krimi történetek sem bánnak kesztyűs kézzel az áldozatokkal, ahogy a való életben a gyilkosok sem. Ez igaz. És itt a lényeg: a való élet.
Általában a gyilkos-nyomozós könyvek pár száz oldalon keresztül lefoglalnak, el is gondolkodtatnak, a maguk groteszk módján szórakoztatnak. De ez a regény sehol sem volt szórakoztató. Bekúszott a bőröm alá, és még hetek után is felhoz bennem egy nyomasztó érzést. Nem mondanám hogy ez utálatos lenne, inkább azt, örülök, hogy olyan történetbe merülhettem el, aminek mondandója van és nyomot hagyott bennem.
A való életet pedig azért emelem ki, mert elképesztő milyen részlet adta a történet alapját, ami sajnos nem csak írói kitaláció. Döbbenetes, hogy ilyen beteg dolog létezik...

"Egy kísértet volt. Kísértetként élt. Magára is úgy gondolt gyakran, kísértetként, aki megoldja a krízishelyzeteket. Bármi áron."

Térjünk rá, miről és kikről is szól a könyv. A történet legfőbb szereplője Huszti Nimród, aki civilben egy átlagos, kedves, állatbarát embernek tűnik, de a múltja sokkal bonyolultabbá teszi őt. Valaha egy titkos csapat egyik katonája volt, akit kollégáival karöltve akkor vetettek be a rosszfiúk ellen, ha az igazságszolgáltatás törvényes úton már semmit sem tehetett a cápákkal teli vízben. De Nimród idővel többre vágyott a parancsra váró szellemharcosi életnél: családot akart, ezért kilépett. Viszont a múlt senkit sem ereszt egykönnyen, egyik rendőrbarátja a segítségét kéri egy nehéz ügyben. Egy lányra megcsonkított állapotban, de még élve találnak rá egy rögtönzött sírban. S amikor hetekkel később a férfi belenéz a túlélő egyetlen megmaradt ép szemébe, már tudja, segítenie kell, és nemcsak a lány miatt kell kézre kerítenie az elkövetőket, hanem azért is, hogy más nőkkel ugyanez ne történhessen meg.

Az író több szempontól mutatja meg a történéseket. De nem Nimród az, akit először megismerünk. A történetbe a Vérbrigád vezeti be az olvasót, akik rászolgáltak hátborzongató nevükre. Ha esetleg ezen megállapításomon elmosolyodtok, megértem, viszont a tetteik miatt tényleg kiráz majd mindenkit a hideg.   

"Nem hogy nőnek nem érezte magát, embernek sem mindig."

Könyvünk második főszereplője az áldozat Zora, aki nevén kívül semmire sem emlékszik. Felbukkanó álomképei viszont bevezetnek a vele történt borzalmakba, és ahogy később felsorolja a rajta sorakozó külsérelmi jegyeket, felszisszentem. Érdemes így élni? Kellenek a régmúlt emlékei, ha ezzel visszajönnek a támadás és az azt követő dolgoké is? Becsülendő, Zora erre igent mondott. A ragaszkodása a múltbéli emlékeihez, a benne zajló küzdelem hogy visszaszerezze azokat, emlékezzen a családjára, minden testi és lelki sebet felülírt. Bátorsága tiszteletreméltó. Ami akkor sem hagyta el, amikor újra és újra a veszély és halál lengte körül, akkor sem engedte, hogy a pánik túl sokáig eluralkodjon rajta. Nagyon értékes szereplője a történetnek. Nimród viszont ennyire már nem nyűgözött le. Fantasztikus ember, tényleg. De amennyit foglalkozott vele az író, azt soknak érzem. A sok belső monológ, a katonai múlt, a csajozások felemlegetése - mindezekkel nincs gond, ha egyszer-kétszer megemlítődnek, hisz így kapok több infót Nimródról, így ismerem meg őt még jobban, de amikor harmadszorra is ugyanarról olvasok, csak más szavakkal meg egy kicsit kibővítve, az már untat. Ennyit rovok fel negatívumként, mert amúgy a karakter tetszett, főleg mert nagy cica és kutyabarát. Helyén van a szíve!

"Milyen különös dolog azt hinnie egy nőnek, hogy az egyetlen dolog, ami az életébe színt és boldogságot hozhat, az a szerelem. Aztán egy nap anyává válik, és ráébred, hogy a legcsodálatosabb dolog hagyni, hogy a szívét átjárja az anyai szeretet."

Összesítés: A gonosz új arca eddig a kedvenc könyvem az írótól. A lány, akit élve ástak el, majdnem letaszította az első helyről, de Nimród privát, kissé túlzásba eső nosztalgiázásai miatt ez végül nem történt meg. De ezt leszámítva a történet nagyon megfogott. És nem utolsó sorban a karakterek is.
A cselekmény jól adagolt, izgalmas, mégis rémisztő volt ez a történet, mert bemutatta a sötét valóság egyik ijesztő szeletét.

9/10

Az olvasás lehetőségét köszönöm John Cure-nak!