Még azelőtt találkoztam ezzel a könyvvel, hogy felröppent volna a hír, magyarul is megjelenik. A borító fogott meg elsőként, és a sok-sok maximum csillag, amivel az olvasók elhalmozták ezt a regényt.
Nem mintha nem lenne mit olvasnom, mert egy könyvet már jó régóta ide-oda tologatok, pedig túl vagyok majdnem a felén, de annyiszor visszakalandoztak a gondolataim Cherry Lebegéséhez, hogy muszáj volt kielégítenem a kíváncsiságomat, így hát elolvastam.
Kiadói sorozat: Insomnia
Sorozat: Az vagy nekem
Műfaj: new adult
Oldalszám: 392
Eredeti cím: The Air He Breathes
Kötés: puhatáblás, keménytáblás
Fordító: H. Prikler Renáta
Megjelenés: 2016 (eredeti megjelenés: 2015)
ISBN: 9789633108284
Óva intettek Tristan Cole-tól. Azt mondták,
kegyetlen, jéghideg, durva. Elítélték a múltja miatt. Ha csak ránéztek,
egy szörnyeteget láttak, akinek bűnhődnie kell. Én tehetetlennek és
dühösnek láttam, mert bennem is hasonló erők dolgoztak. Üresek voltunk. A
múlt sebei a földre húztak minket, pedig mi lebegni szerettünk volna. Ő
mennydörgés volt, én villámfény – soha nem volt még ilyen tökéletes
vihar. Tristan csókja haragos volt, és szomorú. Bocsánatkérő és
gyötrelmes. Nyers és valódi. Mint az enyém.
Lizzie és Tristan torokszorító szerelmi története éppúgy szól veszteségről és újrakezdésről, mint a bennünk rejlő démonok legyőzéséről. Brittainy C. Cherry Az vagy nekem sorozata már milliók szívéhez talált utat. Engedd be te is!
Ó, Istenem, ez a nagy hype, egyszer kivégez. Annyira szeretnék végre örömmel beállni valamelyik körbeimádott könyv rajongótáborába. Erre most is csak feszengek... részben.
Annyira hiányzik egy olyan könyv az életemből, ami ledönt a lábamról, amiről olyan értékelést írhatok, hogy csak süt rólam mennyire szerettem, a klaviatúrán csak úgy suhannak az ujjaim, mert annyi mindent adott nekem a történet, amiről csak mesélnék és mesélnék, és rögtön írnám a könyvesboltnak az sms-t, hogy "ezt hozzátok el nekem, de most azonnal" mert a polcomon akarom tudni, és újraolvasni... de ez a regény nem hozta ki belőlem ezt a sok mindent. *sóhaj
Az alaptörténet rettentő drámai. Két család élete tönkremegy egy autóbaleset után, két szerelmes szív tör darabjaira, amikor elveszítik a másik felüket, és egy apát húz be a sötétbe még inkább a gyász, amikor gyermekét is elveszíti.
Amikor egy iskolatársam életét vesztette egy autóbalesetben, akkor megtört bennem valami. Együtt éreztem a családdal, előjöttek a régi közös emlékek, és belegondoltam, milyen élete lett volna, ha nem történik meg a tragédia. Mentőorvos volt. Ritka jó ember. És vőlegény. Sokszor eszembe jutott a menyasszonya. Még most is. Vajon mi van vele? Hogy birkózik meg a mindennapokkal, őnélküle? Ez a könyv eszembe juttatta őket. És olyan érzelmi örvénybe taszított, olyan gondolatokkal, fájdalommal találtam magam szemben, amit az a lány is érezhet a mai napig. Hihetetlen erős érzelmi vonzata van ennek a könyvnek, de nem mindenhol. Mert sajnos szerepelnek ám itt olyan sebek, amik bosszantóan fájnak, mert ahelyett, hogy megszólítottak volna, inkább voltak kínosak.
A történetet két szemszögből kapjuk, az egyik mesélő Lizzy, akit kislánya tart igazán életben, miután elvesztette férjét. Nem mondom, hogy nem érintettek meg a sorai, de amikor feltűnt nimfomán barátnője Faye, teljesen elment a kedvem a további olvasástól. Annak a lánynak annyira kínosak és közönségesek voltak a szövegei, hogy csak dörzsöltem a homlokom. Nem oldott a történet feszült hangulatán, nem volt vicces, inkább kezdett átcsapni az egész valami nem odavalóba. Rettenetes az a csaj. Viszont egyszer nagyon meglepett, amikor mondott egy szépet és okosat. De az kevés volt ahhoz, hogy kicsit is megkedveljem. Miért lett volna nehéz egy normális barátnőt írni Liz mellé? Egy ilyen kaliberű könyvbe el kellett a sok szomorúság mellé valami lazaság, de ez a csaj kiábrándítóan rosszul esett.
Másik főszereplőnk Tristan, akit a gyász mogorva, tartózkodó emberré változtatott. Nehéz eset volt, érthető okból, ezért nagyon vártam, mikor törik meg a jég főszereplőink között. És árgus szemmel figyeltem, mikor mi történik közöttük. Elég érdekesen alakultak a dolgaik, mert egy idő után arra használták egymást, hogy felidézzék a szerelmet és az összetartozást, ami a szeretteikhez kötötte őket. A köztük lévő testiség nem a bujaságot juttatta eszembe, hanem hogy mennyire elveszettek. A szexleírások másodlagosak voltak. Mondjuk nem is sikerültek valami jóra. De láttam a mögöttes tartalmat, hogy miért is bújtak igazából egymáshoz, és ez számított igazán. Mert nem az érzékiségen volt a fő hangsúly, hanem az emlékeken, és azokon az érzelmeken, amit szerelmeikkel éltek át.
Összesítés: őszintén szólva ha csak a női főszereplő szemszögéből íródott volna a könyv, nagyon nagy bajban lennék. Mert az túl keveset adott. Aki a hátán elvitte az egész történetet, az Tristan. Az írónő nagyon beletudott bújni a bőrébe. Az ő fejezetei tették számomra igazán fájdalmassá, meghatóvá, széppé és különlegessé a történetet. Az ő szemszögéből sokkal érdekesebbek voltak a szereplők, és sokkal több érték jött át az egész történetből. Ha csak Tristan lett volna a narrátor, ezerszer boldogabb lennék, büszkén emelném magasba a könyvet és mondanám, megtaláltam az idei legkedvencebb könyvemet. Mert ő rengeteg könnyet előcsalogatott a szememből, de ott a regény többi része, amiben volt sok csúszás és baki, amikre csak ciccegek, és úgy érzem, masszívan rontottak azon az élményen, amit a történet adni akart.
8/10
Lizzie és Tristan torokszorító szerelmi története éppúgy szól veszteségről és újrakezdésről, mint a bennünk rejlő démonok legyőzéséről. Brittainy C. Cherry Az vagy nekem sorozata már milliók szívéhez talált utat. Engedd be te is!
Annyira hiányzik egy olyan könyv az életemből, ami ledönt a lábamról, amiről olyan értékelést írhatok, hogy csak süt rólam mennyire szerettem, a klaviatúrán csak úgy suhannak az ujjaim, mert annyi mindent adott nekem a történet, amiről csak mesélnék és mesélnék, és rögtön írnám a könyvesboltnak az sms-t, hogy "ezt hozzátok el nekem, de most azonnal" mert a polcomon akarom tudni, és újraolvasni... de ez a regény nem hozta ki belőlem ezt a sok mindent. *sóhaj
 |
| Forrás |
Amikor egy iskolatársam életét vesztette egy autóbalesetben, akkor megtört bennem valami. Együtt éreztem a családdal, előjöttek a régi közös emlékek, és belegondoltam, milyen élete lett volna, ha nem történik meg a tragédia. Mentőorvos volt. Ritka jó ember. És vőlegény. Sokszor eszembe jutott a menyasszonya. Még most is. Vajon mi van vele? Hogy birkózik meg a mindennapokkal, őnélküle? Ez a könyv eszembe juttatta őket. És olyan érzelmi örvénybe taszított, olyan gondolatokkal, fájdalommal találtam magam szemben, amit az a lány is érezhet a mai napig. Hihetetlen erős érzelmi vonzata van ennek a könyvnek, de nem mindenhol. Mert sajnos szerepelnek ám itt olyan sebek, amik bosszantóan fájnak, mert ahelyett, hogy megszólítottak volna, inkább voltak kínosak.
"Aki magányos, az másokban is felismeri a magányt."
"Levetkőztetett, de nem velem szeretkezett, hanem a múltjával.
Mellé bújtam, de nem őt becéztem, hanem a szellemeimet.
Nem volt helyes, amit tettünk, mégis észszerűnek látszott.
Az ő lelke sebzett volt, az enyém kiégett.
De amikor együtt voltunk, nem fájtak annyira a sebek. Amikor együtt voltunk, elviselhetőbbé váltak a múlt gyötrelmei. Amikor együtt voltunk, egy percig sem éreztem magam magányosnak."
 |
| Forrás |
"Nem értettem, miként lehetséges, hogy két összetört ember ilyen mértani pontossággal találjon rá a másik szívének szétzúzott szilánkjaira."
Összesítés: őszintén szólva ha csak a női főszereplő szemszögéből íródott volna a könyv, nagyon nagy bajban lennék. Mert az túl keveset adott. Aki a hátán elvitte az egész történetet, az Tristan. Az írónő nagyon beletudott bújni a bőrébe. Az ő fejezetei tették számomra igazán fájdalmassá, meghatóvá, széppé és különlegessé a történetet. Az ő szemszögéből sokkal érdekesebbek voltak a szereplők, és sokkal több érték jött át az egész történetből. Ha csak Tristan lett volna a narrátor, ezerszer boldogabb lennék, büszkén emelném magasba a könyvet és mondanám, megtaláltam az idei legkedvencebb könyvemet. Mert ő rengeteg könnyet előcsalogatott a szememből, de ott a regény többi része, amiben volt sok csúszás és baki, amikre csak ciccegek, és úgy érzem, masszívan rontottak azon az élményen, amit a történet adni akart.
8/10
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése