"Willam bizonytalan léptekkel kacsázott éjfél múltával a város legrosszabb hírű környékén, zsebében az összes vagyonával. Nem volt sok, de a vég megváltásához talán elég. Minden tőle telhetőt megtett, hogy valaki lecsapjon rá.Ez is az öngyilkosság egy formája, még úgy is, hogy a szó legszorosabb értelmében nem önkezével vet véget az életének."
Mertem remélni, hogy ez a sztori sem fogja nélkülözni a cinikus humort, és szerencsére nem volt okom az orromat lógatni, sokkal inkább a szem körüli ráncokat számolni, annyiszor sikerült megmosolyogtatnia az írásmódnak.
Leda stílusáról eszembe jutott Vavyan Fable humoros írásmódja. De! De. Ez a regény már az első fejezettel túlmutat a burleszk lazaságon. Igen erős kezdést kapott a magát megöngyilkolni akaró öregúrral, aki vízbefulladás helyett vizimentővé válik, amikor kihúz a Temze mocskos habjai közül egy megkínzott gyereklányt.
"... bár William néhány órája még nem hitte, hogy ez lehetséges, de az összetört lánnyal együtt az elvesztettnek hitt hármas egy apró csíra formájában mégis visszatért belé.
Szív, értelem és fény.
Az öreg Bartonnak újra volt miért élnie.""Mindent a családért, ugye hölgyek-urak!? Legyen bármi is az ára, megéri, a lényeg, hogy másnak kelljen azt megfizetni."
Aki aztán felnővén az arisztokraták legrettegetebb személye lett, Lady Revans, aki kard helyett csípős nyelvével vett elégtételt a nemeseken. Úgy úszott felettük mint egy csipkés maszkba bújtatott domoklészi kard, ami a legfájóbb módon csapott le a kétszínű, romlott társaságra: botránnyal. Hölgyünk minden apró mocskot a felszínre hozott, amit egy-egy bálon boldogan megosztott a nagyérdeművel. Aztán jöttek a felháborodott kiáltások, a botrányba keveredett házigazdák pedig égtek mint a rongy a becsületbeli megaláztatástól. Viszont volt egy úr, Sebastian, aki nem fenyegetést látott a pletykavadász lepellerántóban, hanem olyan izgalmas kalandot, amit addigi életében egyszer sem tapasztalt. Imponált neki a lány bátorsága, és tudjuk jól, milyenek a férfiak mikor felébred bennük a vadászösztön. Nem bírnak magukkal, kell nekik a kiszemelt. Így Sebastian sótlan angliai életébe íz került Lady Revans személyében, amit újra és újra megakart ízlelni. Ezért hát felkerekedett és nyomozni kezdett eme izgalmas leányzó után.
"– Szép kis felfordulást csinált odabent.
Dacosan felszegett fejjel érkezett a felelet:
– Csak amennyiben az igazságot annak nevezi.
– És roppant veszélyes játékot játszik.
– Veszélyes? Nem vitatom. De hogy nem játék, abban biztos lehet. Számomra legalábbis.
– Akkor hogyan nevezné?
– Kiállásnak azokért, akiket sérelem ért, de igazságot nem kaphatnak! – vágta rá a másik.""Annyi mindent akart még kérdezni! Annyival másabb volt, mint amilyennek nőt valaha ismert. A benti zűrzavar, a kiállás és a zsenális szökés csak a kezdet volt. Nem félt tőle, az esze gyorsan vágott, a nyelve éles volt, ugyanakkor értette és viszonozta is az ő humorát, szavaiból áradt az értelem. Ki hitte volna, hogy ilyen létezik?"
"Az ember a legnagyobb ellenségét saját magában hordozza: az elméje az. Az elme, amely gonosz módon újra meg újra emlékezésre kényszerít…"
"Ha a házasságra gondolt, Sebastian valami nagyon hasonlót keresett: időtlen és fenntartások nélküli érzéseket. Egy nőt, akit nem a házassági szerződés köt hozzá. Aki egyszerre barát, bizalmas, cinkos, vitapartner és szerető."
"– Tudom milyen, amikor nincs hová menned – mondta egyszer. – A tudat valósággal megsemmisíti az embert. Minél kevesebben érzik ezt, annál jobb hely lesz ez a világ."A cselekmény szép ívet kapott, bőven jutott mindenre figyelem. Igaz helyenként már túlírtnak is éreztem, de ez nem dobta át a szöveget a fárasztó tartományba. Inkább a sztoriszálakra figyeltem, amik a fejezetek előrehaladtával szépen egybesimultak és kerekké tették a történetet.
"… a boldogságot nem egy külső eseménytől kell várnom. Azt csak én tudom megadni magamnak. Nekem kell megteremtenem. Azzal, hogy szembenézek a múlttal és esélyt adok a jövőnek."
"Daniel egy poharat nyújtott át neki, amit Sebastian kétkedve fogadott.– Ha puncsot hoztál, esküszöm a nyakadba borítom – fenyegetőzött, de a másik elég régóta volt a barátja ahhoz, hogy ne kíséreljen meg ilyen ostobaságot.– Minek nézel engem? – kérdezte vigyorogva. – Dupla konyak.– Egye fene, megtartalak – felelte a márki, amikor elvéve a poharat belekortyolt az italba.""– Öregem, úgy nézel ki, mint aki legszívesebben levetné magát innen, csakhogy szabaduljon.– Ez a földszinti terasz – tájékoztatta Sebastian arra az esetre, ha a másik nem vette volna észre. – Márpedig, ha nem töröm ki a nyakam azon nyomban, akkor semmi értelme az egésznek.""Ezerszer inkább egy kereskedő, vagy egy rangnélküli földbirtokos lánya, mint egy búra alatt tartott nemesi sarj, aki a sznobságot és a pletyka iránti hajlamot az anyatejjel szívta magába.""... megfordult, így az üvegajtón keresztül szemtől-szemben találta magát utálata tárgyaival: pazarul megvilágított és feldíszített bálterem, méregdrága ruhák, ékszerek felvonultatása, ostoba emberek bájolgása, puccparádéval körítve.A felszínen minden csillogott-villogott, a szemében viszont nem sokat ért a külcsín. Ő bármerre nézett, a valóságot látta úgy, ahogy volt: csupa kétszínű „értéket” látott. Képmutatás, hazugság, ármány, csalárdság, nagyravágyás, sznobizmus. Alig néhány olyan ember volt jelen, akivel őszinte, emberi és főleg értelmes társalgást tudott folytatni, viszont a bálozók jelentős számát tekintve ezen egyének aránya siralmasan csekélynek bizonyult. Az a kis szám híven mutatta, miért utálta Sebastian London „legnemesebbjeit”."" – Mi baj van magával? – kérdezte végül. – Az úritársaság tagja, de a sajátjai védelme helyett az én javamra fecsérel gondolatot? Ilyet még nem láttam…– Legalább akkor valamiben egyezik a véleményünk. Mert magához hasonlót még én se láttam soha.""– Első számú szabály: Ha a férfi A-t mond, valószínűleg B-t gondol, és C-t cselekszik. Vagyis neked D-t kell..."
"A hölgyek az angyali vonásokkal megáldott urakat részesítették előnyben.
Ebben a férfiban viszont semmi angyali nem volt. Szeme sötét és nyílt, arca nyersességét még a szakálla sem tudta takarni. Távolról sem lehetett divatosnak nevezni, egy vonása sem volt finom vagy lágy, mégis maga mögé utasította az angyali ficsúrokat. Veszélyes volt és vonzó. Roppant bosszantó kombináció.""– Maga az én legbátrabb segítőm, akinek kötélből vannak az idegei.
– Ha valaha így is volt, akkor tudjon róla kisasszony, hogy maga miatt már mind egy szálig elfeslettek az idegeim! Nem is kötél már egyik sem, csak csoffadt gatyamadzag!""– Az a baj, kislány, hogy ezt a világot nem azok számára teremtették, akik az igazságot látják. És még kevésbé azoknak, akik az igazságot beszélik."
"Bárhonnan szerzi is a hölgy az értesüléseit, az biztos, hogy mind tűpontos. Nem vaktában vádaskodik, nem feltételez, nem koholt pletykát oszt meg. Minden, amit a világ elé tár, igaz. És nem ám apróságokkal dobálózik. A legundorítóbb, legszégyenletesebb dolgok derülnek napvilágra. Gondolj csak a mai esetre."
"– Baj van!
Barátnője nem lepődött meg és nem is zaklatta fel magát. Újabb tulajdonság, amelyért Evolet olyan nagyon irigyelte. Ő már rég pánikban fetrengett, amikor Annabell még mindig unalomra hajazó ábrázattal a szoknyája ráncait igazgatta.
– Abban a pillanatban láttam, amint betettem a lábam az üzletbe. Olyan képet vágsz, mint aki ecetet nyalt."„Magánál érdekesebb nővel életemben nem találkoztam… Olyan körökben mozgok, ahol a nők rém sekélyesek, és hozzájuk képest kegyed olyan, mint egy friss fuvallat.”
"– Vagyon, rang és megnyerő külső tökéletes kombinációja.Számára ez a három számított.A vagyon az alap. Akkora legyen, hogy bármit megengedhessen magának, mindenféle megfontolás és gondolkodás nélkül. Irigykedő pillantásokat akart. Mindig, mindenkor, mindenhol.""– Tesszük, amit kell – felelte. – A világ kihívások elé állít minket, mi pedig nem bújunk el, hanem válaszolunk rá.– De milyen áron?""... a hazugság által szerzett béke csalóka és illékony, mint a délibáb. Van és nincs, kedve szerint eltűnik.""– Ha most az állítja, azért engem szemelt ki, mert önmagához hasonlónak talál, meg sem állok a Temzéig.""... a remény és a béke olyan érzések, amelyeket a káosz és a nyugtalanság nem bírnak elviselni.""– Mi a rosseb van? – szólt ki mérgesen, mire a komornyik dugta be a fejét az ajtón, roppant óvatosan.– Uram, egy hölgy óhajtja látni önt…(...)– Küldje a pokolba! – Semmi gond – libbent be az ajtón egy rózsaszín ruhás alak, teljesen nyugodtan. – Mivel nem tartom magam igazi hölgynek, úgy gondolom, őméltósága nem rám gondolt.""Sebastian imádta a hajóját és nagyon büszke volt rá. Számára nem egyszerű jármű volt, és nem is a kereskedelemhez szükséges kellék. A szabadságot jelképezte, és mindent, amit önerőből elért. ""Érdekes dolog az, amikor az ember olyan szavakat hall a saját anyjától, amelyekre vágyott, mégis, amikor elhangzanak, nem a megkönnyebbülést hozzák el, hanem az aggódást.""– Kegyed roppant bölcsességről tesz tanúbizonyságot – felelte végül, hogy valami értelmeset mondjon.– Nincs abban semmi bölcsesség, ha az ember nem nyilvánít véleményt olyan dologról, amit nem ismer. Ez egyszerű józanész kérdése.– Tapasztalatom szerint a józanész olyan ritka, hogy aki mégis rendelkezik vele, az nyugodtan bölcsnek tekinthető."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése