Richelle Mead: Vámpírakadémia

     Nemrég újabb könyvsorozatba kezdtem bele, főleg azért, mert az első könyvből nemrég mutatták be a filmváltozatot, amit pechemre a DVD megjelenésig nem láthatok. Vagy inkább örüljek, és lubickoljak még egy kicsit Richelle Mead Vámpírakadémiájának könyves történetében?

Richelle Mead

     Lissa Dragomirt és Rose Hathawayt két év bujkálás után elfogják és visszazsuppolják a Montana erdőségeinek mélyén megbúvó Szent Vlagyimir Akadémia vaskapui mögé. A vámpíriskola a mora uralkodói családok és dampyr testőreik számára szolgál oktatóhelyül, melynek falain belül a két lánynak különböző viszálykodással, rosszindulatú pletykákkal, tiltott szerelemmel és fenyegetésekkel kell megbirkóznia. Többek közt ezek miatt is szeretnének újra megszökni az akadémiáról, de vajon a már megszokott kinti világban ugyanolyan biztonságban érezhetik magukat mint azelőtt, főleg, hogy jól tudják az iskola falain kívül lévő strigák minden lépésüket veszélyeztetik?

     Amikor elkezdtem a sorozatot, egy kicsit szkeptikus voltam még úgy is, hogy nem jártam utána a fő történetnek. Tudtam, hogy vámpíros cucc, továbbá tinikről szól, úgyhogy igen, volt bennem egy kicsi előítélet. De mások elvétve egyre jobban biztattak, hogy ne féljek, a Vámpírakadémia egy jó sorozat, mi több nagyon jó, úgyhogy a film premiere előtt kézbe is vettem az első részt... és abszolút igazat adok a sorozatot dicsérőknek, mert Mead YA sorozata nagyon-nagyon-nagyon jó!

A történet számomra egyedi világfelépítéssel bír, mert még nem olvastam olyan vámpíros történetet ahol vannak élő vámpírok azaz a morák (akik varázserővel rendelkeznek) és félig vámpír félig emberi lények, akik dampyr néven ismeretesek, mi több, a morák testőrei. De mitől is kell őket védeni. Bizony nem az emberek újbóli üldöztetésétől, hanem a strigáktól, akik a halott vámpírok (ezt a tisztséget úgy nyerik el, ha egy emberből az utolsó csepp vért is kiszívják, ergo megölik őket, vagyis gyilkosokká válnak - cserébe le kell mondaniuk a napfényről és a mágiáról, bőrük még fehérebb lesz, de örökké élnek és erősebbek, főleg a morák vérétől). Az alap már meggyőzött, hisz ilyen felvázolt történettel még nem találkoztam. Érdekesnek ígérkezett, pláne, hogy az orosz és román felmenőkkel rendelkező fiatal vámpírok és testőreik egy akadémián húzták meg magukat. A vámpírsuliról a régen látott tinikkel foglalkozó tévésorozatok jutottak eszembe, ahol a mindennapi viták mellett dúlt a szerelem, a féltékenység és sokat játszott a cicaharc, egymás képét nem bíró cserfes fruskák között. Mindezek ebben a könyvben is szerepelnek, ami jól megvan toldva fantasy elemekkel is, és olyan szereplőkkel, akikkel csak a baj van, de öröm róluk olvasni.

A történetet egyetlen narrátor elbeszélése által ismerheti meg az olvasó, de a hölgyemény olyan, akinek szavait szinte ittam, néha a könnyeimmel együtt, mert szarkasztikus humorával egyből szimpatikussá vált. Ő nem más mint Rose Hathaway, aki önfejű, nem veti meg az élet örömeit, ez alól a bulik sem kivételek, néha butaságokat mond vagy csinál, de nagyon vicces és végtelenül hűséges legjobb barátnője, Vaszilisza azaz Lissa Dragomir iránt, akivel egy tragikus kimenetelű autóbaleset után különös kötelék alakul ki köztük. Ez érdekesebbé teszi őket, hisz ilyesfajta érzelmi kötelék mora és dampyr közt csak Szent Vlagyimir idejében történt ő és Árnyékcsókolta Anna között (az Árnyékcsókoltára én is felkaptam a fejem - nem, ez nem egy vezetéknév). Úgyhogy a csajok érdekesek, de kettejük közül nekem Rose az abszolút nyertes szimpátia téren, mert nemcsak vicces csaj, de néha elképesztően sokat gondol magáról,

"– Ne engedjétek, hogy beszélgessenek – figyelmeztette az őrzőt, aki a gép hátuljába kísért. – Öt percre sincs szükségük ahhoz, hogy megtervezzék a szökésüket.
Vetettem rá egy lenéző pillantást, majd végigmasíroztam a folyosón. Függetlenül attól, hogy valóban szökést terveztünk.
Hőseink – vagy inkább hősnőink – szénája nem állt túl jól. A levegőbe emelkedve még inkább lecsökkent a menekülésünk esélye. Ha feltételezzünk is, hogy valami csoda folytán sikerül hatástalanítanom mind a tíz őrzőt, még mindig ott van a probléma, hogy izé, hogyan jutunk ki a gépből. Biztos voltam benne, hogy valahol lennie kell pár ejtőernyőnek, de ha sikerül is rájönnöm, hogyan kell kinyitni – ami nem valószínű –, valahogy még a túlélést is kénytelenek leszünk megoldani. A Sziklás-hegység kellős közepén.
Nem, erről a gépről nem jutunk le, amíg oda nem érünk Montana isten háta mögötti erdőségeibe. Majd akkor kell kigondolnom valamit, valami olyasmit, amivel sikerül kitörnünk az akadémia mágikus védfalain át, tízszer ennyi őrzőn keresztül. Aha. Nem gond."

bár szerintem azért tisztában van ő a képességeivel, csak szeret nagyzolni, de ezzel mégsem teszi magát ellenségessé, sőt... mondjuk ebben nagy szerepe van annak, hogy ő a történet mesélője.
A dampyr lány nem épp egyszerű eset és még veszélyes is, mellette Lissa egyszerűnek tűnik, mégis különleges és jó pár titok lappang körülötte.

"... kettőnk közül te vagy az óvatos, én pedig a vakmerő."   

A központi hölgypáros mellett olyan szereplővel is büszkélkedhet a könyv, akit bőven lehet utálni, de az illető hiába egy kis hülye liba, mégis alig vártam, hogy gondot okozzon, mert a feltűnésével jókat derülhettem.

"Ekkor vettük észre, hogy Mia halad el mellettünk. Nem hallotta a szavainkat, de a hanghordozásunkat igen. Sunyi mosoly terült el az arcán.
– Vihar támadt a paradicsomban?
– Menjél, keresd meg a cumidat, és fogd be a pofád! – vágtam vissza, és meg sem várva a válaszát, továbbmentem. Leesett az álla, majd morcos arcot vágott.
Csendben sétáltunk egy darabig, majd Lissából kitört a nevetés. És ezzel a vitánkat mintha a szél fújta volna el."  

Mia egy kis dög, ügyeletes sz*rkeverő, sokszor én is rákoppintottam volna az orrára, de belátom, nélküle kicsit unalmas lenne az akadémiai élet. De hiába szájkaratéztak sokszor Rose-zal, egy idő után az akadémiában történtek elkezdtek untatni, úgy éreztem ellaposodott a történet, vágytam egy kis adrenalinra, hisz vámpírokról szól ez a könyv vagy mifene, azok körül meg aztán mindig zajlik az élet. Lett is probléma, amit ártatlan állatkák szenvedtek meg, ugyanis Lissa rendszeresen talált a szobájában haldokló vagy már halott állatokat, amiket titkolt ereje segítségével felakart támasztani, de ez nagyobb veszéllyel járt volna, mint gondolta. Számomra megfejthetetlen volt a sok halott állat, nem értettem igazán miért csempészték a szobájába. Gondoltam ezzel akarták nyomatékosítani a fenyegető hangvételű levelek mellett, hogy végleg húzzon el az akadémiáról, de a végére értelmet nyert minden, ami meg is lepett rendesen. Mondjon bárki bármit, én abszolút nem tudtam kikövetkeztetni hogy ki a hunyó, mondjuk nem is igazán gondolkodtam rajta, mert elég hamar beszippantott a történet világa.

Összesítés: igazi csajos könyv, jól megvan szórva humorral, enyhén tini és annál több komolyabb problémákkal, az akció részekkel is többnyire megvoltam elégedve, igaz elbírtam volna viselni ha a könyv tempója néha nem lassul le és nem ragad le néhány unalmasabb résznél, de jó volt, és még azt is megkockáztatnám, hogy az erősebbik nem képviselői is értékelnék ezt a könyvet, vagy az egész sorozatot.
Ha kell komoly, ha kell komolytalan, mindezek a szituációktól és a szereplők lazaságától függtek, és ki kell emelnem, hogy végre találkoztam egy olyan vámpírtörténettel, ahol nincs semmiféle halálos szerelmi nyavalygás. Igaz ez a könyv sem mellőzi a románcot, de olyan finoman kezeli, hogy jó szájízzel olvastam minden érzelmesebb sort, hisz ebben a sztoriban is van kikért epekedni, ugyanis Christian, a társasági életből kitagadott mora sötét és kedves jellemével figyelemreméltó, ahogy az orosz dampyr Dmitrij Belikov is, aki az első pillanattól kezdve szimpi pasi, és nem csak nekem, hanem a könyv narrátorának is. Erősen drukkolok nekik!

"Anélkül, hogy egyáltalán belegondoltam volna, előrehajoltam és megöleltem.
– Köszönöm.
A merev tartásából ítélve ez egyértelműen meglepetésként érte. És hát igen… én is meglepődtem. De pár pillanattal később ellazult, és amikor mögém nyúlt és átkarolta a derekamat, úgy éreztem, meghalok."

Csak azért nem kap több pontszámot, mert párszor súrolta az unalomhatáromat, és úgy tudom, hogy a többi kötet sokkal jobb. Kíváncsi vagyok, mennyire szárnyalják túl a bevezető részt. 

8/10