Tiffany Reisz: A szent

     Nagyon nagy mázlistának érzem magam sok más Eredendő bűnösök fan mellett, mert alig ocsúdtunk fel Az úrnő megjelenése után, pár héttel később a Könyvfesztiválon már az Athenaeum standján díszelgett a sorozat ötödik része, A szent.
Tudni kell azt, hogy a sorozat első négy része magába foglalta a Vörös éveket, Nora felnőtt korát, amíg a Fehér évek elnevezésű négy újabb rész a domina fiatalkorát mutatja be azután, hogy találkozott a pap Sorennel.
Emlékszem, amikor megtudtuk, hogy megjelennek az előzmény részek, két moly-tag arról eszmecserézett, hogy vajon milyenek lesznek azok a könyvek, főleg úgy, hogy tudjuk, mi történik a jövőben. Az egyikük azt mondta, lehet sok olvasónak így már nem lesz érdekes. Addig a másikuk jó rajongóhoz híven elmondta, alig várja, hogy olvashassa az új köteteket. Én pedig az utóbbi mellett állok!

     Eleanor Schreiber egy zavarodott, zabolátlan tizenéves lány, aki megesküszik, hogy soha többé nem lép templomba. A lázadó tini azonban találkozik Stearns atyával, aki örökre megváltoztatja az életét. Már semmi nem állhat annak útjába, hogy az legyen, amit a sorsa diktál neki: Nora Sutherlin, az ismert erotikus regényíró, egyben Manhattan legismertebb dominája…

"Szóval, milyen árat fizetek? Remélem, nem az elsőszülöttemet. Nem akarok gyereket. - A végében Eleanor nem volt olyan biztos, de elég keménykedőn hangzott.
- Az ár, amit kérek, egyszerűen ez: a segítségemért cserébe csak azt kérem, hogy mostantól fogva tedd azt, amit mondok.
- Azt tegyem, amit maga mond?
- Igen. Azt akarom, hogy engedelmeskedj nekem.
- Mostantól fogva? - Eleanor nem akarta elhinni, hogy jól hallotta. - és... és mégis meddig? 
(...)
- Örökre."

     Mit mondhatnék erről a sorozatról, amit már ne lőttem volna el az előző bejegyzéseimben? Talán azt, hogy megismételhetetlenül, lemásolhatatlanul egyedi? Ó, igen, az.

Nekem már az első rész is tetszett, pedig alaposan feladta a leckét az élszakai pillangónak titulálható dominával, meg a szadista pappal, akik közül az elsőt furcsa mód azonnal megkedveltem, mert nagyon lehengerlő volt a stílusa, amíg a másodikat szidtam, mint az ágy sarkát, amibe esténként a vak sötétben beleverem a kis lábujjam. És közben ott van a többi szereplő: a lányok álma Wes, a nők álma Kingsley, valamint Griffin, és megannyi más tarka barka illető, akik jól kiszínezték ezt a furcsa felnőttmesét.

Az első négy rész nagyon rendben, életem egyik legjobb és legérdekesebb sorozata, amiből a második könyv az abszolút favorit, a többi talán azért került egy picit hátrébb a sorban, mert volt, hogy kellemetlenül meghökkentett, vagy mert nem okozott olyan részegítő élményt, de valamilyen szinten mindegyik egy-egy külön szerelem. Aztán megkaptam A szentet, és azt mondom, Reisz egyre erősebb író, mert ez a könyv megverekedett Az angyallal a dobogó legfelső fokán, és azóta is nagyon jól kijönnek.

Ha valakinek kétségei voltak afelől, hogy az előzménykötetek nem lesznek olyan jók vagy érdekesek, akkor elmondanám, hogy nem, mert az eddig kijött rész maga mögé utasította az összeset!
Előfordult, hogy néha lángra kapott az a kis gyűlöletem Soren iránt a szadizmusa miatt, amit három köteten át dédelgettem, mert a negyedikben ugye szerelmes lettem belé, de mindig eszembe jutott, hogy már bírom őt, és azért azt sem tagadom, hogy A szentben sokszor volt nagyon jó fej, úgyhogy a világhálón rákerestem egy kis rajongói TeamSoren szerű  képecskére, és büszkén kiraktam az oldalsávba. Ez a férfi nagyon ellentmondásos volt eleinte, foggal körömmel harcoltam ellene, végül... hát igen... behódoltam. Sosem találkoztam még ennyire jól megalkotott szereplővel. Nagyon egyedi. Viszont a cserfes, megmosolyogtató női karaktertípusokkal már sokszor összehozott a sors, de olyannal mint Nora, soha. A felnőtt verziót is nagyon szeretem, de a fiatalkori énje sokkal megnyerőbb. Nagyokat nevettem Eleanor beszólásain, külön tetszett a Sorennel folytatott csevejük.

"– Maga miért ilyen rohadt magas? Mennyi? Száznyolcvan-valamennyi?
– Százkilencvenhárom.
– Ez nevetséges. Szükséges, hogy ilyen magas, vagy ezzel akarja felhívni magára a figyelmet?
– Ez a teológiai kérdésed?
– Magát Isten alkotta meg. Magasnak alkotta meg. Ez a teológiai kérdésem.
– Rendben van. A magasabb emberek közelebb vannak Istenhez. Mivel én magasabb vagyok, jobban hallom őt, és ezért neked mindig rám kell hallgatnod, amikor mondok neked valamit.
Eleanor rámeredt.
– Ez a legnagyobb szarkupac, amit bárki is valaha rám pakolt."

Nagyon szórakoztató volt, néha már felért egy huncut chik-lit regénnyel, de a komolyság és az erotika még mindig ugyanúgy megmaradt. Sőt, az utóbbi az eddigi könyvekéhez képest sokkal részletesebb és kidolgozottabb volt. Így éreztem. Ha meg nem, hát rosszul emlékeztem, de akkor is, kit érdekel. A feladatát elvégezte, le sem vettem a lapokról a szemem. Ahogy akkor sem, amikor feltűnt Kingsley,

"– Eleanor, hadd kérjek előre elnézést.
– Elnézést? Miért?
– Ezért az emberért.
– Kiért? Moi? – kérdezte a férfi, aki belépett a legközelebbi ajtón és előttük termett. – Remélem, megzavartam valamit.
Eleanor elkerekedett szemmel nézte a férfit.
– Imádom ezt a reakciót. – A férfi Eleanor arcára mutatott. – Ez a „nem is mondta, hogy milyen jóképű” – nézés, oui?
- Magát egyszer nem akartam véletlenül felképelni egy lépcsőn? - kérdezte Eleanor."

akivel eddig csak megbarátkoztam, de most már elismerem, nagyon dögös, és nagyon várom, hogy végre róla olvashassak egy egész könyvön át, és remélem, ez a szórakoztatóbb stílus továbbra is megmarad a történetvezetésnél.

Viszont volt egy olyan alkalom, ami szinte a könyv végéig elkísért, és az nem más, mint a szorongás. Nagyon féltem, amikor Nora egy urnát nézegetett, és lelki fájdalmai voltak, plusz egy új szereplővel próbálta elterelni a figyelmet a fájdalmáról.

"- Hadd enyhítsek a fájdalmadon ma éjjel!
- Hogyan?  - Nora felpillantott rá. - Vissza tudsz hozni embereket az életbe?
- Téged tudlak visszahozni az életbe."

Azon kattogott az agyam, hogy ez a baj nehogy Sorenhez kötődjön. Hogy végül kihez kötődött, azt nem árulom el, de az biztos, hogy nagyon megtévesztő volt. És itt, a jelenkori eseményeknél lépett a történetbe - nem kis meglepetésemre - egy új szereplő, Nico. Fiatal, szemtelenül szereti az idősebb nőket, de komoly, és nagyon jó pasi. Mondhatnám, hogy kicsit olyan mint Wes, de nem - viszont volt a múltban valaki, aki nagyon hasonlított rá. Wesley itt most nem kapott főszerepet, csak egy kis említést, de tudjátok mit? Bármennyire is szerettem, most ide nem hiányzott. Tökéletes volt Nico, és az előzményélete miatt még inkább tetszik. Várom, hogy Nora újból meséljen neki, nekem.

Összesítés: nagyszerű kezdés egy már ismert sorozat előzményének bemutatására. Az apró információk és részletek olyan jól estek mint egy pohár víz a tikkasztó hőségben, és az, hogy ez a kötet a komolyságok mellett - mint Soren múltja és Eleanor nehézségei a szüleivel -, mennyi vicces résszel járt, nagyon jót tett a könyvnek, pedig a stílus ugyanúgy megmaradt, a minőség sem romlott, egy pillanatra sem hígult fel. Sokkal jobb lett, és megkockáztatom, hogy a Fehér évek átütőbb sikerű lesz, mint a Vörös.

10/10

Mielőtt megírok egy könyves bejegyzést, először kimásolom a nekem tetsző idézeteket. Amiket nem tudok felhasználni, azokat általában kitörlöm. Most nem volt szívem hozzá, mert annyira tetszenek, ezért megtartom őket. Olvasgassátok. 

"Nehéz kedvelni őt, de nagyon könnyű beleszeretni. De megérteni majdnem lehetetlen..." - Kingsley

"Talán Elle-t is elvarázsolták, csak nem tud róla. Talán elaludt és minden, ami most történik, csak egy rossz álom, ahol az apja tolvaj, az anyja pedig azt kívánja, hogy a lánya bárcsak ne született volna meg. Talán egy szép napon eljön érte egy herceg, megcsókolja, szeretkezik vele, és Elle arra ébred, hogy egész végig királynő volt." - tetszenek ezek a jövőbeli utalások - királynő, úrnő.

"Ez az ember, a legszebb férfi, akit valaha életében látott, aki minden éhség, minden vágy és minden titkos éjszakai álom megtestesítője... ez a férfi az új papja?"

"– Jól van. Mára végeztél. Menjünk a szentélybe. Elkezdjük a Spirituális Gyakorlatot.
– A Spirituális Gyakorlatot? A lelkemnek fekvőtámaszokat kell lenyomnia? – kérdezte Eleanor, amint beléptek a szentélybe.
– Képes rá?
– Nem tudom. Szinte biztos, hogy soha nem próbálta.
- A Szent Ignác-féle Spirituális gyakorlat hasonlít a fekvőtámaszhoz. Azért született meg, hogy a gyakorlat végzőjét felemelje, megerősítse és közelebb hozza Istenhez.
- És ki volt ez a Szent Ignác? (...)
Soren egyik ujját gallérja mögé csúsztatta és kihúzott egy ezüstláncot. A láncról egy szent medálja lógott le. Eleanor közelebb lépett Sorenhez, és a medálon lévő arcra bámult.
- Ez kopasz - mondta.
- Azért borotváltatta le a feje búbját, mert úgy érezte, hogy a haja gátat jelent közte és Isten között.
- Hű! Ezt komolyan mondja?
- Nem."

"- A papság iránti elhívatottságom megmentett engem, Eleanor. Ahogyan téged is. Ha nem lennék pap, te most nem lennél itt, ebben a szentélyben, de én sem."

"Olyan volt Sorenről megtudni az igazat, mintha a lernéi Hüdrával harcolt volna meg. Minden kérdés, amit Soren megválaszolt, három újabb kérdést szült. Minél többet tudott meg, annál kevesebbet értett, annál jobban kellett harcolnia."

"... - maga pap, én pedig...
- Állandó kísértés vagy.
- Ezt bóknak veszem.
- Az is."

Az olvasás lehetőségét köszönöm az Athenaeum Kiadónak!