Richelle Mead: A halál csókja

     Ó, igen! Ez a rész határozottan jobban tetszett! Részletekért görgessetek lejjebb. Köszönöm. :)

Kiadó: Agave
Sorozat: Vámpírakadémia #3
Műfaj: urban fantasy, young adult
Oldalszám: 322
Eredeti cím: Shadow Kiss
Kötés: puhatáblás
Fordító: Farkas Veronika
Megjelenés: 2010 (eredeti megjelenés: 2008)
ISBN: 9789639868854

     Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

Rose Hathaway egy hónap múlva tölti be a tizennyolcadik életévét, közeledik nagykorúságának, és érettségijének időpontja is. Ez utóbbi feltétele egy kemény, hathetes terepgyakorlat, amit minden végzős dampyr testőrtanoncnak végre kell hajtania egy-egy főnemesi mora vámpír mellett. Rose nehezen összepontosít feladatára, hisz nem csak elhunyt barátja, Mason jár vissza kísérteni őt, még az a Viktor Daskov is feltűnik, aki korábban Rose barátnőjének, a lélekmágus Lissa Dragomirnak életére tört. Ráadásul a főnemesi diákok intrikáikkal akaratukon és tudtunkon kívül utat nyitnak a Szent Vladimir Akadémiába a gyilkos és kíméletlen élőhalott strigák előtt. Rose körül pedig egyre nagyobb a zűrzavar.

     Mead újra elbolondított a vámpíriskolába, ahol lazán kezdi a történetmesélést, mert először bemutatja Rose-t ahogy egyre inkább szenved nem létező szerelmi élete miatt, miközben Lissa és Christian boldogan elvesznek a szerelem gödrében. Ebben csak az a bibi, hogy Rose mindent érez amit Lissa, elég nagy koncentrációt igényel, hogy sikerüljön kievickélnie barátnője fejéből, ami biztosított afelől, hogy bizony az írónő ebből a részből sem hagyta ki a jóleső humort.

Amíg a második rész a strigáké, addig a harmadik a mora politikát teszi előtérbe, valamint a testőröket. Kapunk némi hatalmi játékot a mora királynő közreműködésével, akit nem igazán hat meg mások érzelmei, sokkal inkább preferálja az érdekházasságot, amivel két szereplőt igencsak fenyeget. Ezt nem tudtam szeretni, mert ez a maradi gondolkodásmód kiakaszt, talán csak történelmi romantikusoknál veszi be a gyomrom, mert ott az esetek felében jól sül el a dolog, de itt nem. Főleg, ha már kialakult egy erős szerelem, amitől igaz nem olvadok el, de megszerettem a szóban forgó párost.

A könyv eleje kellemesen indult, aztán kezdett untatni. Az iskolából ki, majd a királyi udvarba be féle fejezetek sem ösztönöztek arra, hogy erre a részre több pontszámot adjak, mint az elődöknek. De aztán feltűnt egy nem várt régi ellenség, aki az első részben keserítette meg hőseink mindennapjait, majd a történet levedlette tinis gúnyáját, és egy felnőttesebb ívet kapott az egész sztori, szereplőstül.

"Tanácsot adni sokkal könnyebb, mint elfogadni őket."

Hősünk, Rose, fél. Érthető módon. Mert árnyékcsókolta volta nem is akármilyen következményekkel jár, és ez nagyon érdekes. Továbbá a szereplők kezdenek felnőni, és egyre több valamint súlyosabb problémákkal kell szembenézniük. Egyre kevesebb a szarkazmus és viccelődések, bár a megszokott humor itt-ott felüti fejét habár a  következő idézetek ellentmondanak annak, amit az előző mondatban leírtam :P.

"Arrogáns, elkényeztetett, és rengeteg időt pazarol az alkoholra, a cigarettákra és a nőkre. Ezenfelül belém van zúgva - vagy legalábbis le akar fektetni."

"- Tudod, fogadok, hogy attól jobban érezné magát, ha most itt smárolni kezdenénk.
- Ha egy ujjal is hozzám érsz - mondtam kedvesen -, akkor lehetőséget nyújtok neked annak kiderítésére, hogy meg tudod-e gyógyítani magad. Akkor majd meglátjuk, mennyire vagy ász."

"...most hat hetet kell együtt töltenem Christian Ozerával. Aki szarkasztikus, nehéz természetű, és mindenből viccet csinál.
Ami azt illeti, meglehetősen hasonlít rám.
Ez hosszú hat hétnek ígérkezett."

"Christian odahúzott egy széket az asztalunkhoz, és egy mozdulattal megfordította, hogy az állát a támláján nyugtathassa. Kisimította fekete haját a kék szeméből, és önelégült mosolyt vetett ránk.
- Alig várom, hogy elkezdődjön ez a műsor - mondta Christian. - Olyan jól fogunk mulatni, Rose. Majd függönyöket válogatunk, befonjuk egymás haját, kísértetes sztorikat mesélünk egymásnak."

A Vámpírakadémiában két kapcsolat áll igazán központban. Az egyik Rose és Lissa barátsága és az az erő ami összekapcsolja őket, a másik pedig Rose és Dmitrij lassan kibontakozó szerelme.
A baráti rész nekem mindig olyan természetes volt, egy biztos dolog ebben a nagy egészben. De az írónő olyan dolgokra világít rá a lányokat illetően, ami sokáig meg sem fordult a fejemben: a testőrködés valóban jó? Megéri feláldoznia az embernek saját boldogságát a dicsőségért? Igaz barát-e az, aki a másik szemére veti, hogy miért hagyja magára egy képzelgés miatt, mert hát ő annyira megszokta, hogy mindig ott van mellette? Lissa gyerekes lett és nagyon lehúzta magát előttem. De ahogy Rose a sarkára állt, az bravúros.

 "Nem érthette, milyen az, amikor egy olyan erős szerelem tölti be az ember minden porcikáját, hogy sajog tőle a mellkasa - és ezt a szerelmet csak érezheti, de ki nem fejezheti."

A legtöbb könyvben a szereplők testileg kerülnek egymáshoz közel. Itt viszont lelkileg lesznek egymáshoz közelebb. Rose és Dmitrij között ebben a részben látszik igazán mennyire ragaszkodnak egymáshoz, és hogy a köztük lévő kapcsolat mennyire erős. Mead jól foglalkozik a szerelmi szállal, jól bánik az érzelmekkel. Részről-részre fokozatosan építi fel a romantikus vonalat, nem teszi szirupossá, de érezhetően erősebbé varázsolja, és még a beteljesülés után sem szakítja meg ennek a részletnek az írását, mert még van mondanivalója - egy hatalmasat csavar az eseményeken.

   

Összesítés: a könyv eleje hiába volt monoton és unalmas, a későbbiekben mindez változott, és végre megkaptam minden olyan izgalmat, amiről csak ábrándoztam. Hőseink komolyabbak, a szerelmi szál eszméletlenül jól vezetett, a történet pedig egyre izgalmasabb, amire az utolsó pár fejezet még rátesz néhány lapáttal. Mead szakít az iskolás korszakkal, a strigák már nemcsak legendás veszélyforrások, de ebből már a második részben is kaptunk jócskán kóstolót, viszont A halál csókja olyan izgalmas véggel zárult, ami új kezdettel kecsegtet, valami mással, valami merészebbel.

Most már biztos, hogy a strigák az egyik legkirályabb gonoszok. Különösen egy, de erről majd legközelebb...

Két könyv után, ebben a kötetben, főleg a végén, végre Masonnek is lett valami haszna.

9/10

• Még több képért kattintsatok IDE!