Tudjátok, már elég régóta művelem ezt a bloggerkedést, és néha belefáradok. Érdekes, de pont amikor eljutok arra a pontra, hogy most jó ideig szüneteltetnem kellene az írást, kapok az univerzumtól egy adag löketet, hogy márpedig nem kell abbahagynom amit annyi ideje szeretettel csinálok. A legutóbbi ilyen löket pedig nemrégiben Benyák Zoltán írótól jött, aki e-mailben megkérdezte, lenne-e kedvem elolvasni A nagy illúzió című regényét. Emberek, sokkot kaptam. Aztán fülig érő vigyorral, persze, hogy igent írtam. Azóta is borzasztóan megtisztelve érzem magam. :)
Műfaj: kortárs, misztikus
Oldalszám: 368
Kötés: puhatáblás
Megjelenés: 2016
ISBN: 9789632935232
Tom Pastor a képzeletének rabja. Szerelmi élete viharos, hétköznapjai keservesek. Alig létezik számára más, mint az ecset és a vászon, hogy illúzióit valósággá álmodhassa.
Tom negyvenéves, festőművész, és egy nap arra ébred, hogy halott.
De az életének ezzel még koránt sincs vége.
A túlvilági sötétség sivatagában megcsörren egy piros telefonfülke készüléke: a vonal másik végén felcsendülő hang akar tőle valamit.
Hősünk elindul hát beteljesíteni a küldetését, útját nem gátolja sem tér, sem idő, ezen a helyen vígan megfér egymás mellett Edgar Allan Poe és Charlie Chaplin, Drakula gróf és a Gyáva Oroszlán, Salvador Dalí szürrealista rémálma és Tom Pastor Keselyűembere… Szerelem és halál.
A nagy illúzió a megismerhetetlen felfedezésének regénye, édes-bús felnőttmese a boldogság kereséséről és megtalálásáról, ott, ahol a legkevésbé számítanánk rá.
Kevés álmomra emlékszem igazán. De van egy olyan, amit a mai napig részletesen feltudok eleveníteni. Egy homokos parton vagyok. Hallom a tenger morajlását. Érzem a meztelen talpam alatt lévő homokszemcséket. Aztán valami arra ösztönöz, hogy fussak. Nem tudom hová, azt sem, hogy merre, csak fussak. Később hangfoszlányokat hallok. Emberek kiáltozását, kutyaugatást. Aztán fényeket látok, reflektorok vakító fényét, amik úgy vonzanak, mint a pillangót. Érzem, ahogy a szél belekap a hajamba. Aztán hallom, hogy valakik futnak körülöttem. Lábuk tompa puffanását, ahogy belesüppednek a homokba. Hogy engem üldöznek-e fogalmam sincs. De én futok tovább, cikkcakkban, ha mégis rám pályáznak. Aztán felébredek. Ez az álomkép ritkán jön elő, de Benyák Zoltán regényének első fejezetét olvasva lecsapott rám az emlék, mert főszereplője, Tom Pastor, halála után egy sötét sivatagban találta magát, és ez a környezet, plusz a leírások, visszaröpítettek abba az érzelemvilágba, amit annak idején a saját agyam generált magának. És tudjátok, ez tetszett. A titokzatosság, az, hogy nem tudtam mire számítsak, egyszerűen megfogott, aztán arra vártam, hogy a főszereplővel mi lesz ezután, és Benyák fantáziáját kicsit átültettem az enyémbe, hogy mi lett volna velem álmomban a nagy futás után. Talán értem is eljött volna egy Chevy? Mert Tomért eljött, amiben Nina, a fiatal révészlány ücsörgött, arra várva, hogy legújabb utasát, a lecsúszott festőt segítse a túlvilágon, aki nemcsak a helyét próbálta megtalálni ebben a hihetetlenben, hanem elfeledett emlékeit is.
"..olykor nem hiszel majd a saját szemednek. Azt gondolod majd, hogy megőrültél. Kételkedsz az elméd épségében. És mikor azt hiszed, hogy nem lesz már ennél elképesztőbb, akkor kiderül, hogy mégis."
Az emlékkutatás csak csepp volt ebben a szürreális tengerben. Néha kaptam kikacsintásokat egy-egy oldal erejéig a földi világba, ahol megismerhettem Tom szomorú és idegtépő múltját, a nem hétköznapi családját, akik közül a lánya Lily, és annak cicája, Van Gogh voltak csak igazán szimpatikusak. Tom hiába volt főszereplő, őt nem sikerült (maradéktalanul) megkedvelnem, mert egy léha, gyáva fickónak ismertem meg, aki a festészeten kívül nem volt hajlandó másból eltartani a családját. Ezt a fajta meg nem értett művész típust sosem tudtam értékelni. De ha az életben már nem jut második esély, akkor nosza, a halál után még lehet javítani. És ezt Tom meg is próbálta útja során. És emberek, micsoda út volt ez!"A holtak addig maradhatnak, amíg az élők emlékeznek rájuk."
"...megint elhiszem, hogy képes leszek megtalálni őt.Összesítés: hihetetlen világ tárult elém, lehengerlő írói stílusban, ami nem ismert korlátokat. Itt aztán minden helyt kapott, ami csak emberi képzeletben megszülethet.
- Képes leszel."
Nagyon tetszett az író által lefestett túlvilág, noha a Keselyűember nem épp szívderítő karakter, de ide is kellett egy ellenpólus, hogy az olvasók érezzék, nem csak az életben számít minden egyes perc, de a halál után is. A történet főszereplője elfecsérelt életében gyáva volt, nem is szerettem, ám a nagy második lehetőségnél megpróbált igazán bátor lenni, és még ha alkalomadtán meg is ingott, kezdtem felnézni rá. A lányával való jelenetei tetszettek leginkább, de Nina személye is vitte a prímet. Van Gogh-t pedig szeretettel megdögönyözném.:)A regény tartogatott keserű, de egyben édes pillanatokat is, ha pedig éppen nem ámuldoztam valamelyik ötletesen megkreált részen, akkor keresgéltem a papírzsepimet, mert tudtam, szükségem lesz rá egy-egy érzelmesebb jelenetnél.
Kérem szépen voltak ám itt csavarok, nem is kevés, néha még az állam is leesett, és amikor már azt hittem itt a történet vége, az író előhúzott még egy nyulat a kalapból. A könyvet becsukva pedig az jutott eszembe, ha ezt a történetet színházban látnám vagy moziban, vastapssal köszönném meg az élményt.
10/10
A könyvet köszönöm Benyák Zoltánnak! :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése