Soman Chainani Jók és Rosszak Iskolájának első része nem várt csavarral ért véget, tökéletes telitalálattal, ami nem feltétlenül óhajtja a folytatást. Szép kerek történetet kaptam, de mégis sikerült ennek a mesevilágnak annyira magához vonzania, hogy kíváncsi legyek, vajon az író milyen kalandokat tartogat még az olvasói számára.
Sorozat: Jók és Rosszak Iskolája #2
Műfaj: ifjúsági, fantasy, illusztrált
Oldalszám: 542
Eredeti cím: A World Without Princes
Kötés: puhatáblás
Fordító: Bozai Ágota
Illusztrálta: Iacopo Bruno
Megjelenés: 2016 (eredeti megjelenés: 2014)
ISBN: 9786158041546
Soman Chainani első regénye, a New York Times bestseller Jók és Rosszak Iskolája folytatásában Sophie és Agatha visszatér Gavaldonba, és boldogan élnek saját világukban, ám az élet nem olyan tündérmese, amilyennek képzelték…
Agatha már úgy érzi, bárcsak más boldog befejezést kívánt volna a mesének, ám ekkor véletlenül megtalálja és kinyitja a Jók és Rosszak Iskolájának kapuját. A lányok azzal szembesülnek, hogy az a világ, amit az első tanévben tapasztaltak, megváltozott.
A boszorkányok és a hercegnők a Lányok Iskolájában laknak. Elhatározták, hogy kirekesztik életükből a hercegeket. Tedros és a fiúk a Rossz Iskolája régi tornyainak lakói lettek. A két iskola között háború van kitörőben. Vajon Agatha és Sophie helyre tudják állítani a békét? Vajon Sophie jó tud maradni úgy, hogy Tedros állandóan üldözi? És kihez húz Agatha szíve? A barátnőjéhez vagy a hercegéhez?
"Ebben a világban semmi sem biztos. Hercegek is tudnak olyan félelmetesek lenni, mint az ogrék. Hercegnők is lehetnek álnokok. Az ember legjobb barátnője ellenség lehet."
A második rész visszaröpített Gavaldonba, Agatha és Sophie szülőhelyére, ahol a két lányt sztárként kezelik a helyiek, hisz még egyetlen gyerek sem tért vissza a varázsvilágból. Miközben Sophie azon igyekszik, hogy minden figyelmet magára irányítson, és fürdőzzön a reflektorfényben, megpróbálja eltemetni magában az iskolában történteket, mert a dolgok nem épp úgy sültek el, ahogy annak idején róluk álmodozott. Agatha is próbál visszarázódni régi életébe, de ő már belekóstolt az igazi boldogságba, így szíve mélyén tudja, hiába választotta az első mese végén az igaz barátságot, ha egy herceg iránt már meglegyintette a szerelem szele. Ez a gondolatfoszlány pedig olyan kívánságot szül, ami mindent a feje tetejére állít."Ugye milyen sok-sok következménye van egyetlen kívánságnak?"Miután hősnőink visszakerülnek a Jók és Rosszak Iskolájába, kénytelenek azzal szembesülni, hogy már semmi sem olyan, mint akkor, amikor még a tanintézetekben szívták magukba a varászlatos tudományokat. A Jók iskolájában a lányok, amíg a Rosszak intézményében a fiúk éldegélnek, miközben azon igyekeznek, hogy elpusztítsák egymást, mivel Agatha és Sophie bebizonyította, nem muszáj követni az évezredes klisét, miszerint csak akkor lehet boldog az ember ha szerelemre talál, merthogy az igaz barátság sokkal értékesebb.
"A ti történetetek csak ízelítő volt abból, amit a hercegnők és boszorkányok együtt elérhetnek."
Az elején még jól működött ez a se veled se nélküled helyett nélküled és kinyírlak alapszitu a fiúk és lányok között. Kezdetben tetszett is ez a konfliktus, később viszont belegondoltam, az író logikája mennyire sántít, mert egy ilyen történetszálat nem lehet sokáig fenntartani. Gondoljunk csak bele, mindig lesznek kivételek akik a két táborból egymásba szeretnek, és akkor megdől az egész rendszer. De nem, Chainani egész végig próbálja megőrizni ezt az ovis szintet, amit még megdob egy olyan herceggel, akit vérig sértettek, mert elutasították. Tedrosról van szó, történetünk daliás hercegecskéjéről, akit ha nem akar megcsókolni szívszerelme, akkor annak vérdíjat tűz a fejére. El sem tudjátok képzelni, mennyire felhúzott ez a gyerek. Az első részben sem szívleltem, de most sem változott róla a véleményem, továbbra is azt mondom, a fiúcska igazi tökfej. Megérdemelte, hogy a második félidőben mostoha körülmények között vergődött.
A történet előszeretettel boncolgatja, hogy mit él át egy lány, amikor a szerelemre jobban vágyik a szíve, mint a barátságra. Agatha a kiszemelt, aki ezzel az érzéssel küzd, és bár eleinte képes használni a józan eszét, csakhamar naiv, csókra éhes, bosszantó személy válik belőle. Az első könyvben megismert énje, ami miatt annyira megszerettem, csak nyomokban tűnt fel benne, miután eldöntötte, nem képes ellenállni a szerelemnek. Blah... elveszett az egyénisége.
Sophie mindig is a külsőségeknek élt, ez a második kötetre sem változott. Továbbra is a szépség számára a minden, és az, hogy jónak mutassa magát. Maga mellett akarja tartani barátnőjét, aki segíthet neki elfojtani a benne lévő boszorkányt, és ezért mindent megtesz. A kis önző. Sophie borzasztó irritáló volt az első kötetben, de végül nagyon megtetszett, mert a benne szunnyadó gonoszság miatt egyedi volt. Ám a második részben sikerült lebutítani. Igazi szőke nővé nőtte ki magát, aki csak ostobaságokat tud benyögni. Ezt a sok marhaságot kellett több száz oldalon elviselnem, de aztán jött a Mesetlon, amit úgy képzeljetek el mint egy varázslattal megbolondított Éhezők Viadalát. Az eseményt megelőző pár fejezet is végre kedvemre való lett, főleg, amikor új karakterrel gazdagodott a szereplőgárda, mégpedig a sok-sok bölcsességet mondó Filippel, aki úgy kellett, mint friss szellő a kánikulában.
"Te vagy a saját sorsodnak kovácsa, Tedros. Senki mást nem tehetsz felelőssé életed alakulásáért. Sem Agathát, sem Sophie-t. Csak magadat!"Összesítés: a sztori eleinte elment, aztán amikor ismét az iskolákba olvastam magam untam minden egyes fejezetet, szereplőkkel együtt. Habár Pötty kivétel volt, őt úgy kedveltem, mint az első könyvben Kikot. Számomra a Mesetlon kihirdetése volt a vízválasztó, onnan kezdve indultak be igazán az események, így a kezdeti nehézségek után a történet rejtélyessé, kiszámíthatatlanná és érdekessé vált. Csak azt sajnálom, hogy erre az sok pozitív érzésre túl sokat kellett várni.
6/10
- A bejegyzés a Kildara.hu-n is olvasható.
A könyvet köszönöm a Twister Media kiadónak és a Kildarának!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése