Richelle Mead: Dermesztő ölelés

     Sok ideig tartott, amíg újra kedvem támadt Mead Vámpírakadémia szériájához. Nem is csoda, hisz a rettentően gyengére sikerült filmadaptációnak köszönhetően inkább parkolópályára tettem a sorozatot, de egy lebutított mozi miatt csak nem hagyhattam veszni ezt az értékes könyvsorit, nem igaz?

Kiadó: Agave
Sorozat: Vámpírakadémia #2
Műfaj: urban fantasy, young adult
Oldalszám: 306
Eredeti cím: Frostbite
Kötés: puhatáblás
Fordító: Farkas Veronika
Megjelenés: 2010 (eredeti megjelenés: 2008)
ISBN: 9789639868694

     Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

Rose Hathaway élete tele van gondokkal. Nem elég mindaz a nehézség, amit dampyr testőrtanoncként kell átélnie, ráadásul oktatója, a vonzó Dmitrij valaki másra vetett szemet. A köztük lévő szoros kapocs miatt pedig Rose folyton akkor hallja legjobb barátnője, Lissa Dragomir gondolatait, amikor az barátjával, Christiannal enyeleg.
A Szent Vlagyimir Akadémiát azonban megtámadják az élőhalott strigák, akik korábban több királyi vérű nemesi családot lemészároltak. Így az iskolának a legjobb dampyr testőrökre van szüksége, többek közt Rose anyjára, a legendás, ám szigorú Janine Hathaway-re. Az idei sítábor kötelező, ám Idaho hótól csillogó lankái csak látszólag biztonságosak. A könyörtelen strigák halálos veszélyt jelentenek mindenki számára, és Rose-nak cselekednie kell. De a hősiességnek mindig ára van.

"Elképesztően vagány. Ráadásul állati jól néz ki. Nagyon szexi az a típus, akit meglátván megállsz az út közepén, és hagyod, hogy elüssenek.
(...)
Ja, különben Rose Hathawaynek hívnak. Tizenhét éves vagyok, testőrködést és vámpírölést tanulok, szerelmes vagyok egy nem nekem való fickóba, és a legjobb barátnőm a bizarr mágikus képességeitől bármelyik pillanatban megőrülhet. 
Nos, senki nem állította, hogy a középiskola könnyű lesz."

     Könyvünk jól indít, mert egy hasznos prológussal röviden felvázolja az előzményeket. Aztán belecsöppenünk a jelenbe, a St. Vlagyimir Akadémián zajlik az élet: Lissa és Christian odavannak egymásért, Mason epekedik Rose-ért, Rose pedig Dmitrijért. Közben hőseink elmennek egy síparadicsomba üdülni az Akadémia tanulóival és tanáraival együtt, de jönnek a strigák, és gonoszkodnak egy sort, kedvenc tinijeink pedig felveszik ellenük a kesztyűt.

Nem tudom ki hogy van vele, de ez a könyv nekem semmivel sem volt akciódúsabb vagy csavarosabb, mint az első rész. Bár a végén (innentől SPOILER veszély!!!) van egy drámai fordulat, ami szíven kellett hogy üssön, csak az a baj, hogy a szóban forgó szereplőt a második rész végére sem sikerült megszeretnem, úgyhogy annyira nem szenvedtem miatta.

Ahogy az előző kötetben, úgy a folytatásban is a humoros írásmód vitt mindent. Ez teszi jobbá az egész sorozatot egy átlagos fantasy-s YA-nál. Mert ha nem is történik semmi izgalmas, akkor is a humor és a szimpatikus szereplők miatt nem lehet unatkozni.

A megszokott szereplőgárda mellé új tagokat is kaptunk. Tashát, Christian rokonát, aki kedves, rokonszenves, de olvasás közben mindig arra gondoltam, húzzon már Dmitrij mellől, mert őt Rose mellett akarom látni.

"A szerelmet nem lehet erőltetni, döbbentem rá. Az vagy megvan, vagy nincs. Ha nincs, akkor tudni kell beismerni. Ha megvan, akkor mindent meg kell tennünk, hogy megvédjük a szeretteinket."

Ebben a részben végre feltűnt rózsaszálunk anyukája is, a szigorú Janine Hathaway, akivel aztán nehéz az élet. Érdekes volt látni ezt az anya-lánya kapcsolatot, de ugyanakkor szomorú is voltam, hogy Rose nem kapott az élettől egy gondoskodó anyát. Inkább egy katonáskodó testőr-példaképet.

"Én folyamatosan vitákba keveredtem; a természetem valahogy bevonzza őket. Mindenesetre hozzá vagyok szokva, hogy meg kell védenem magam, és hogy sértéseket vágnak a fejemhez. Vastag a bőröm. De valahogy anyámmal szemben - mármint azokban a rövid időszakokban, amikor lehetőségem nyílik szembekerülni vele - még mindig háromévesnek érzem magam."

Aki még mindig viszi a prímet ebben a vámpírcirkuszban, az Rose, aki részről részre mutat fel jellemfejlődést. A humora még mindig a helyén van, de amíg az első részben szeleburdi volt, itt már sokkal megfontoltabb próbál lenni, amiben sokat segít mentora, Dmitrij. Egek, ez a páros teljesen ledöbbentett, imádom őket... várjunk, kicsit előreszaladtam. Túl vagyok a negyedik részen, azért mondom mindezt, de maradjunk ennél a részecskénél, amiben azért még nem bűvöltek el teljesen, de azért akadtak szép pillanataik. Kicsit macska-egér játékot űztek, látni lehetett a köztük vibráló kémiát, ami csak később teljesedett ki úgy istenigazán. Most itt még gyengécske páros, viszont Rose és Christian egyre erősebb barátsága sokat dobott a könyv hangulatán. Bírtam, amikor együtt szerepeltek.

"Szerencsére én azt tanultam, hogy lehet meggyőzni másokat varázslat nélkül is.
Az őrhely mellett ott hevert a hatalmas elemlámpája, ami hatvan centi hosszú volt, és legalább három kiló. Megfogtam, és tarkón csaptam vele az őrt. Ő felnyögött és a földre rogyott. Szinte nem is tudatosult benne, mi történt, és annak ellenére, hogy milyen rettenetes dolgot is tettem, kicsit sajnáltam, hogy nem volt ott valamelyik tanárom, aki leosztályozhatta volna a remek teljesítményemet.
- Jézusom - kiáltott fel Christian. - Te leütöttél egy őrt.
- Aha. - Ennyit arról, hogy visszahozzuk a srácokat anélkül, hogy bárki bajba kerülne. - Nem tudtam, hogy ennyire hülye vagy a bűbájhoz. A veszteségekkel majd később foglalkozom. Köszönöm a segítségedet. Haza kellene indulnod, mielőtt ideér a váltás."

Már majdnem elfelejtettem egy fontos személyt megemlíteni... látszik, számomra mennyire volt az. Szóval Adrian Ivaskovról van szó, a vámpírkirálynő rokonáról, aki nekem marhára nem szimpi. Próbáltam benne valami értelmet keresni, de eddig rejtély, mit zabálnak rajta annyira a rajongók. Nem tetszik, hogy füstöl mint a gyárkémény, és dönti magába a piát, bár később megértettem a "motivációját". Sajnos ebben a részben szemernyi szimpátiát sem éreztem iránta, komolyan elkezdtem aggódni azon, mi van, ha elakarom olvasni a róla (is) szóló spin-off Vérvonalak sorozatot. Ajaj... szerencse, hogy azóta valamennyit változott a véleményem róla.

Összesítés: semmivel sem különb rész mint az első - a tanulók piszkálják egymást, az olvasó előtt elsülnek a jóleső poénok, Rose még mindig jó fej, szófordulatai ütnek, Dmitrij és a közte lévő kötelék továbbra is gyerekcipőben jár. De jólesett olvasni ezt a kötetet, Rose kiképzése külön tetszett, díjazom az új szereplőket is, igaz egyiküket sem zártam kicsiny szívembe, de jó volt őket is megismerni, mert azért később jóval tűrhetőbb karakterek és hasznosak. Ismert szereplők közül Mia nagy meglepetést okozott, az első részben nem voltam oda érte, de itt gondolkodtatóba ejtett. Ehhez pedig sok köze volt a kötetben felbukkanó strigák okozta zűrzavarnak.  

8/10

• Még több képért kattintsatok IDE

"- Nappal van - suttogtam. - Nappal nem történnek rossz dolgok. - Kihallottam a kétségbeesést a hangomból, egy kislány könyörgését, hogy mondja már valaki, hogy ez csak egy rossz álom.
- Rossz dolgok bármikor történhetnek - közölte velem Dmitrij."