Tara Sivec: Életek és édességek

     A Csábítások és csemegék sikere után, nem volt kérdés, hogy folytatom Tara Sivec Csokoládéimádók sorozatát.

Kiadó: Könyvmolyképző
Kiadói sorozat: Rubin Pöttyös
Sorozat: Csokoládéimádók
Műfaj: romantikus, chick lit
Oldalszám: 272
Eredeti cím: Futures and Frosting
Kötés: puhatáblás
Fordító: Farkas János
Megjelenés: 2015 (eredeti megjelenés: 2012)
ISBN: 9789633992807

     Carter, Claire és a banda visszatér, és készen állnak, hogy elkezdjék közös életüket. De vajon tényleg készen állnak?
Túl egy pokoli leánybúcsún, pornófüggőségen, zsemle-baseballon és egy elrontott lánykérésen, túl azon, hogy rájönnek, mindkettőjük családja csupa sültbolondból áll, Carter és Claire végül elkezdi megkérdőjelezni a köztük lévő kötelék erősségét.
Vajon a barátaik csak tovább rontják a helyzetet kellemetlen megjegyzéseikkel és kotnyeleskedésükkel, vagy meggyőzik a párt, hogy a „boldogan éltek, míg meg nem haltak” néha tényleg kezdődhet sörponggal is?

"Igen, itt voltam én, egy huszonnégy éves nő, aki egyedül nevelte a kisfiát, Gavint (a csodálatos búcsúajándékot, akit az őrülten jó szüzességelvesztő képességemért kaptam jutalomként, juhéjj!), amikor a srác, akinek a sörpongtól fellelkesülve, egy főiskolai bulin véletlenszerűen odaadtam a már említett szüzességemet, hirtelen felbukkant a szülővárosomban, aztán levett a lábamról, és apja lett a gyerekének, akiről addig azt sem tudta, hogy a világon van. Ilyen a világon nincs! Ilyen tökéletes dolgok csak könyvekben vagy John Hughes-filmekben történnek."

     Ha szerettétek a Jóbarátok sorozatot, és kedvetek lenne valamilyen ahhoz hasonló történeten rötyögni, akkor olvassátok el a Csábítások és csemegéket, mert szinte ugyanaz a társaság, csak előforduló 18+ jelenetekkel, és jó pár trágár szöveggel. Nem mondom, néha felszaladt a szemöldököm egy-egy beköpéstől, de összességében remek könyv, főleg azért, mert tökéletesen szórakoztató.

A folytatásnak, cím szerint Életek és édességeknek is sok kellemes órát köszönhetek, de azért ez a kötet kissé odaégett piskótára hasonlított. Elrágódik rajta az ember, ha már nekiállt bekebelezni. Sokat segít valamilyen finom lekvár, ahogy ezen a részen is sokat dobott a humor. De sikerült ráharapni néhány kellemetlenebb részre.

A történet szerint Claire és Carter boldog párkapcsolatban él, és közösen nevelik kisfiúkat, Gavint.

Van egy gyerek. Szeretik egymást. Kérdés: miért nem házasodnak össze? Oké, tudom, manapság a házasság már nem annyira divat, de én régi vágású leány vagyok, és szeretem az effajta hagyományokat. Örömömre Carter is hasonlóképp vélekedett, aminek következtében rám szabadította a hülyébbnél hülyébb lánykéréses próbálkozásokat, amik kényes és kínos poénba bugyolált jelenetek sorát garantálta. Aztán jött a kihagyhatatlan klisé, anyóspajtás apóspajtival, akiknek Claire görcsösen megakart felelni. Ha jól emlékszem ennél a szakasznál lépett a történetbe egy szép nagy kutya is, ami köré Sivec olyan jelenetet írt, hogy azt sem tudtam röhögjek, vagy bújjak el az ágy alá.

"Megérdemli, hogy övé legyen a legromantikusabb történet a világon." 

"Bármi is foglalkoztasson bennünket, bármivel küzdjünk is, semmi sem tudja kioltani a köztünk szikrázó tüzet, vagy megváltoztatni, hogy mennyire akarjuk a másikat, és mennyire szükségünk van egymásra. Ebben teljesen biztos vagyok. Sőt, jelenleg ez az egyetlen dolog, amiben biztos vagyok." 

A kötet több évet felölel, ahol először elmerülhetünk a párkapcsolat szépségeiben és árnyoldalaiban (horkolás - ismerős XD), aztán megkapjuk a lánykérések ultrabéna sorozatát, de az utolsónak szánt az fenomenális volt, megkönnyeztem. Carter igazi főnyeremény. Nem tökéletes, de a tökéletlenségével tökéletes....ööö... értitek. Szóval, amint azt az előbb elkezdtem, ez a rész több év eseményével próbál szórakoztatni. Legtöbb esetben összejött. De az első 100 oldal elég nehezen csúszott. Untam, csalódtam, de aztán sikerült bemelegednie a sztorinak, nagy sóhajtások közepette megbeszéltem magammal, hogy huh de jó, nem kell lehúznom, mert a lökött csapat hozta  formáját, és a közepétől a történetvezetés is elég jó lett.

"- Mindkettőtöket olyannak szeretlek, amilyenek vagytok. Szeretem, hogy sosem teszel lakatot a szádra, és szeretem, hogy Gavin felnőtt férfiakat is meg tud ríkatni. Semmit nem szeretnék megváltoztatni bennetek, és ha ez valakinek nem tetszik, az kinyalhatja a seggemet. Ti vagytok most már az életem és a családom. Csak ez számít."

Összesítés: olyan élmény volt ez a könyv, mint egy sor fekvőtámasz. Az ember odaáll, hogy na most megmutatja, lenyom vagy harmincat, aztán a fekvés meglesz, csak a támasz hiányzik. A sztori is bátran kezdődött, hozta a formáját, de hamarosan elhasalt, uncsi lett, ám kitartóan egyre feljebb tornászta magát, belejött, míg végül gond nélkül tudtam rajta szórakozni, és a képzeletbeli emberkém is szorgalmasan csinálta azokat a gyakorlatokat.

Mivel a sztori ügyesen ugrál az időben, kapunk egyfajta finálét, amivel tökéletesen elégedett vagyok. Ha csak ennyi olvasnivaló lenne a csokiimádó társaságról, azt mondanám oké, köszönöm, ez így is szuper. Ám az írónő többet írt a csapatról, állok elébe, felőlem akár most is jöhetnek azok a könyvek. Csak Jenny és Drew miatt félek, mert ez a két karakter... meh... szörnyű.

8/10 
 

• Következzék az egyik kedvenc jelenetem:

"...ha nem hagy fel azzal, hogy minden kibaszott hajnalban 4.58-kor felébreszt a körfűrészt idéző horkolásával, David Carradine-osat fogok játszani vele.
(...)
Megpróbáltam mindent, hogy elviselhetőbbé tegyem az éjszakáimat. Finoman meglöktem a karját, hogy az oldalára forduljon, mert a Google szerint a testhelyzet-változtatás megszünteti a horkolást.
(...)
  Ahogy a plafont bámultam, és azon tűnődtem, hogy egy horkolást megakadályozó eszköznek miért kell ennyire hasonlítania a szuszpenzorra, hirtelen eszembe jutott valami más, amit a Guglin találtam nemrég, és még nem próbáltam ki.
(...)
A cikk szerint, ha egy rövid, véletlenszerűen kiválasztott egy szótagú szót kiáltunk hangosan a horkoló személyre, akkor az eljut a tudatáig annyira, hogy attól az illető abbahagyja a horkolást, de közben nem ébred fel. Oldalra fordítottam a fejemet, és Carter arcélét néztem. Ahogy lassan ráébredtem, hogy ő nyugodtan alszik, miközben én éppen Álmatlanság földjén tanyázom, az ő elferdült orrsövényének egyenes következményeképpen, felébredt bennem a gyilkolási vágy. Mivel a dühömet nem vezethettem le az orrsövényén anélkül, hogy vérezne, gondoltam, inkább kipróbálok valami mást. Különösen, mivel megvennék egy ilyen állszíj-szuszpenzor-horkolásgátlót, akkor ezentúl Pöcsarcnak kéne szólítanom Cartert, amit szerintem nem venne jó néven.
Mély levegőt vettem hát, és kieresztettem az egy szótagú szavamat: KUUUSSSS! Carter a pillanat törtrésze alatt ordítva felébredt, és addig kalimpált kézzel-lábbal, míg leesett az ágyról, és hangos puffanással a földön landolt.
- A picsába! Mi volt ez? - morogta a padlóról.
 - Azt hiszem, zöld zselé van a csomagtartóban az aligátorteknősök mellett - jelentettem ki, majd oldalra fordultam, és bekucorodtam a takaró alá."