Eddig még nem volt szerencsém a Harry Potterhez. Úgy voltam vele, elég nekem ha filmadaptációról ismerem a történetet, meg felnőtt fejjel, inkább másfajta mesékhez húzott a szívem. Aztán megláttam a Jók és Rosszak iskolájának borítóját, és azt, hogy egyre többen rajonganak érte, én pedig beadtam a derekam, előhívtam magamból a gyereket, és kézbe vettem Soman Chainani trilógiájának első részét.
Sorozat: Jók és Rosszak Iskolája
Műfaj: ifjúsági, fantasy, illusztrált
Oldalszám: 584
Eredeti cím: The School for Good and Evil
Kötés: puhatáblás
Fordító: Bozai Ágota
Megjelenés: 2015 (eredeti megjelenés: 2013)
ISBN: 9786158029414
„Sophie
és Agatha jó barátnők; a következő tanévben felfedezik, hová kerül
minden eltűnt gyerek: a Jók és Rosszak Iskolájába, ahol egyszerű fiúkból
és lányokból tündérmesehősöket és gazembereket képeznek. Gavaldon
legszebb lánya, Sophie egész eddigi életében titkon arról ábrándozott,
hogy elrabolják, és elviszik egy elvarázsolt világba. Rózsaszín
ruhákban, fess topánkákban jár. Rajong a jó cselekedetekért, ezért
egészen biztos abban, hogy nagyon jó jegyeket kapna a Jók Tagozatán, és
dicséretes mesekönyv-hercegnő bizonyítványa lehetne. Agatha viszont
mindig formátlan, fekete hacukákban jár, gonosz macskája van, és szinte
mindenkit utál, ezért természetesnek látszik, hogy ő a Rosszak
Tagozatára kerül.
Amikor
azonban a két lány a Végtelen Erdőbe kerül, azt tapasztalják, hogy
sorsuk a remélttel éppen ellentétesen alakul, és hamar rájönnek, hogy
egy tündérmeséből a leggyorsabb kivezető út az, ha… végigélik.”
Megszámlálhatatlanul sok történet kering világszerte a jó és rossz harcáról, ahol kivétel nélkül, mindig a pozitív hős nyer, a gonosz pedig annak rendje módja szerint bűnhődik. Chainani története inkább a kulisszák mögé viszi el az olvasót, ahol megtudhatjuk, hogy a hercegnő és herceg, valamint galád növendékek miként tanulják meg leendő mesterségüket. A Jók a szép varázslatokat, állatokkal való kommunikációt, kardvívást, meg mindenféle hőstetthez kellő dolgot. A Rosszak pedig átkokat, mérgek elkészítését tanulnak, no meg az elcsúfítás művészetét, mert évszázadok óta bevált recept, hogy a galádok csakis ocsmány népség lehet. A Jók pedig gyönyörűek. Ez a mese viszont felborítja az egyensúlyt, görbe tükröt tesz a megszokott elé, karikatúrát csinál a Jókból, akik elfelejtik, hogy szerénységgel, és szívből jövő jósággal, valódi bátorsággal lehetnek igazán érdemesek a nagy címre. Ehelyett arról olvastam, hogy a lányok legnagyobb baja a kinézetük, és naponta több órát azzal töltenek, hogy a frizurájuk és ruhájuk tökéletes legyen, nem beszélve a sminkről. Annyira felszínesek voltak. Főleg, hogy többször szembejött velem az a tény, miszerint nem is olyan jók és kedvesek a szépek. Maga az iskola is tartogatott meglepetéseket, főleg akkor, amikor sikerült többet megtudnom a Jók múzeumának tárgyairól.
"Csak a legjobb Rosszak képesek Jónak álcázni magukat..."
Miután csalódnom kellett az egyik suliban, kíváncsian olvastam a Rosszak iskolájának életéről. Sokkal jobban tetszettek az ottani részek, talán azért is, mert tudtam, mire számíthatok.
"A galádokat mindig sokkal izgalmasabbnak találta, mint a hősöket. Bennük volt ambíció, szenvedély. Ők viszik előre a történeteket. A galádok nem félnek a haláltól. Nem. Ők úgy veszik magukra a halált, mint mások a páncélt."
A Jók csak annyiból álltak, hogy mindig jól néztek ki és folyton mosolyogtak a világra, ezért a galádokat érdekesebbnek tartottam. Csak ők olyan megkeseredettek. Irigyek a szerelemre, ami nekik hiányzik az életükből. Így egyikőjükhöz sem tartoznék.
"Csak akkor fogadhatjátok el a valódi éneteket, ha leszámoltok azzal, akinek gondoljátok magatokat - mondta Manley, és egyenesen Sophie-ra nézett."
Az író szereti, ha szereplői bélműködéséről sosem feledkezik meg az olvasó. Tudjátok van a büfi és a ... Na utóbbi szerepel a kelleténél többször. És már egy is sok.
Mi van akkor, amikor a hercegnők közé pottyan egy csúnya lány, a büdös galádokhoz pedig egy szép szőke lány kerül? Jó nagy kalamajka. Ezzel az alappal dolgozik a történet, ami néha eltúlzottra, máskor pedig nagyon jóra sikerült. Több fejezeten keresztül felemás érzésekkel küzdöttem, de a végére megszerettem a történetet. Miért? A válasz a szereplőkkel kapcsolatos.
"– Nem mondod komolyan, hogy te tényleg igaznak hiszed ezt a legendát!
– Persze hogy hiszem. Hiszen igaz – felelte Sophie.
– Hogy a Gazgató elrabol két gyereket, elviszi őket egy iskolába, ahol az egyik Jóságot, a másik Gonoszságot tanul, és mesetagozatos bizonyítványt kapnak?
– Valahogy így.
– Szólj, ha látsz egy kemencét.
– Miért?
– Bele akarom dugni a fejemet."
Agatha, a gavaldoni csúf leány, aki szereti a fekete cuccokat, a slamposságot, és utálja az embereket, a Jó suliba került. De vajon miért? A válasz egyszerű, nem minden a külső. Őt nagyon megszerettem. Először is a szarkasztikus humorával győzött meg, aztán azzal, hogy folyton bebizonyította, milyen jó barát. Gondoskodó, még ha sokszor nem is vallotta be. De mint tudjuk, egy tett felér ezer szóval. 
Ellenben Sophie, a csinos, tökéletes hercegnőnek kinéző leány borzalmas volt. Képmutató, két oldal után pedig halálra idegesített. Mindig kiakart használni mindenkit, miközben azt bizonygatta, róla lehetne mintázni a jóság szobrát. Bosszantott, de nem annyira, hogy miatta ne szeressem meg a történetet. Sőt, amikor néha felbukkant igazi énje, egyre izgalmasabb szereplővé nőtte ki magát. 
Viszont van valaki, aki úgy ahogy volt, rákerült a fekete listámra. Egy szép herceg, akinek csak az felel meg, aki csinos, tehetséges, és Jó. Ő Tedros, az a fiú, akiből nagy mesehős válhat, és természetesen minden lánynak utána csorog a nyála. Borzalmas karakter, ilyen pasikkal sosem kívántam szóba állni. Na nem mintha az olyan mint ő, valaha is szóba állt volna velem. "Tedros úgy érezte, bármilyen szörnnyel, bármilyen boszorkánnyal, bármilyen gonosz erővel szembe tudna szállni. De ez a lány más. Ez a lány félelmetes."
Összesítés: szép borító, ami menő illusztrációkat tartalmazó történetet takar két barátról, akik ellentétes oldalra kényszerültek.
Tetszett ez a szépen végigvezetett mese, jó volt a történetadagolás, igaz sajnos néha becsúsztak gyengébb és unalmasabb részek is. A Jókat elástam volna, kivéve Kikot, a Rosszakat pedig szerettem, főleg Sophie szobatársait. A főszereplők szívem csücske, Tedros herceget pedig megkínálnám egy mérgezett almával. Ej, de galád vagyok...
8/10
- A bejegyzés a Kildara.hu-n is olvasható.
Az olvasás lehetőségét köszönöm a Twister Media kiadónak!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése