John Cure: Hontalan lelkek

     Izgalmas könyvhöz volt szerencsém, John Cure és a Mogul Kiadó jóvoltából, aminek borítója és címe, nem beszélve a fülszövegről, borzongásban és misztikumban gazdag történettel ajándékozott meg.

Kiadó: Mogul
Sorozat: Hontalan lelkek
Műfaj: misztikus thriller
Oldalszám: 432
Kötés: puhatáblás
Megjelenés: 2016 (eredeti megjelenés: 1999)
ISBN: 9786158027229

     „Egy regény, amiben minden lehetséges. Egy amerikai kisváros, ahol szörnyű gyilkosságok történnek. Egy Átjáró, ami a szellemvilágot összeköti az élővel. Egy Dögkút, amiről legendák keringenek.

Clive Wallace kiegyensúlyozott, idilli kapcsolatban él feleségével, Susannával, és két kisfiával, Timmel és Robinnal. Megszokott életük azonban váratlan fordulatot vesz, amikor a kisvárosban gyerekek tűnnek el nyomtalanul, miközben a szüleiket könyörtelenül lemészárolják.

Egy borús délutánon Tim és két barátja sárkányt eregetni indulnak a közeli tisztásra, nem is sejtve, hogy halálos veszély leselkedik rájuk.

Jack Homa, a város öregedő seriffje, próbál a rejtély megoldására bukkanni, azonban egyre nyilvánvalóbbá válik számára, hogy a kisváros lakói sötét titkot őriznek a múltból. 
Mindeközben Clive-nak szembe kell néznie szörnyű rémálmaival, és eltitkolt múltjával, hogy a családját megmenthesse a borzalmaktól.

De kicsoda Gerald, aki kezében egy véres csákánnyal bújik meg a sötét árnyékban? És mit akarnak Robintól a halott gyerekek szellemei?

A Hontalan lelkek egy olyan hátborzongató misztikus thriller, ami a 80-as és 90-es évek nagysikerű horrorfilmjeinek a Rémálom az Elm utcában, a Péntek 13, és a Kampókéz , hagyományait viszi tovább, és ötvözi napjaink kísértethistóriáival. John Cure legutóbbi regénye: A gonosz új arca, hetekig vezette a Bookline Horror&Thriller kategóriájának sikerlistáját.

És felcsendül egy mondóka:
“gyerekek lelke, sötét az este
este, este, a gyereket leste
leszállt az éj, minden sötét
Gerald eljön a gyerekekért”

Második, javított, átdolgozott kiadás.”

John Cure

     Egyes horrorfilmekben előszeretettel dolgoznak gyerekekkel, mert az emberek számára hihetetlen és egyben ijesztő, hogy egy ártatlan gyermek bárkinek is ártani tudna. Történetünk is bővelkedik gyerkőcökben, de nem mindegyikük élő. Legtöbbjük szellemként suhan az emberek közt, egy furcsa mondókát fújva, aminek elhangzása után, azonnal feltűnik a kisváros kalapos réme, aki csákányával tizedeli a lakosságot. Leginkább házaspárokkal végez kegyetlenül, gyerekeiket pedig magával hurcolja.

A regény úgy kezdődik, mint egy jól szabott misztikus thriller. Azonnal belecsap a lecsóba, az olvasó figyelmét már rögtön az első fejezet lefoglalja.

Az író igazán jól adagolta a feszültséget, az izgalmasabb epizódnál gyorsan elvágta a történetet, és folytatta egy másik nézőponttal. Feszült is voltam az ilyen részeknél rendesen.

 "... fent volt az, amitől igazán rettegett, amitől annyira félni kellett. Ott volt a láda, amiben ott lapult minden szörnyűségek elkövetője, az a valami. Az igazi Névtelen Névtelen. A Névtelen Gonosz, a Névtelen Borzalom, a..."

Gerald – főszereplő gyilkosunk –, azonnal eszembe juttatta a legutóbbi Freddy Krueger filmet, hisz mindkét történet alapja hasonló, a mészárosok akár testvérek is lehetnének. Bár számomra Geraldban több potenciál volt. Ő igazán érdekes, még úgy is, hogy a legrosszabbak egyikét képviselte. Azért írom ezt, mert a kisváros nem olyan feddhetetlen, mint az elsőnek tűnik. És akkor most el is értünk a helyiekhez.

A környék nyugalmát a gyilkossághullám alaposan felzavarta. Legalábbis úgy kellett volna.

Hiába a borzalmak, nekem úgy tűnt, a családok lazábban kezelték a helyzetet, mint kellett volna. Nyugodtan jártak keltek, amivel nincs is baj normális esetben, de sokkal jobban résen kellett volna lenniük. Emlékezzünk csak vissza a fülszövegben megemlített három fiúcskára, akik sárkányt eregettek. Érthetetlenül meredtem magam elé, hogy mégis miért engedték el őket a szüleik? Itt azért eszembe jutott, a lakók mennyire naivak – mint azok a szülők, akik azt hiszik, udvarlóval rendelkező lányuk bugyija, csak éjszaka csúszhat le.

A történet során lassan megismertem a helyieket. De néha unalomba fúló részletességgel. Megtudtam, hogy a helyi seriff túlsúlya miatt nehezen mozog, mindig rágyújt a pipájára, és jóformán az égvilágon semmit sem csinál, csak sajnálkozik. Nem kedveltem meg a tiszteletreméltó öregurat, és ha jól belegondolok, igazán senkit sem. Talán csak a bővebben bemutatott Wallace házaspár női tagját, Suzannát, akinek mondatai gyakran visszhangozták saját gondolataimat, főleg, amikor férjéről, Clive-ról és rémséges titkokról volt szó.

"(…) eljön az a pillanat amikor az embernek szembe kell néznie a félelmeivel."

Amikor már a falat szerettem volna kaparni a sok semleges és felesleges párbeszédtől, az emberi ostobaságtól, a gyerekeket kereső csoport azon felétől, amelyik sűrűn öntötte magába a folyékony bátorságot, akkor jöttek a higanyszemű szellem-gyerekek, az édes és aranyos Robin, akiért izzadt a tenyerem, és minduntalan eszembe jutott, hogy Gerald ennyire kegyetlen, vagy inkább az író az? Mert nem félt megalkotni egy olyan szörnyeteget, aki miatt még felnőtt fejjel is szorongva araszoltam a sötétben a villanykapcsolóig. Aztán jött a dögkút, és a folyamatos gyomorgörcs, ahányszor csak eszembe jutott.

John Cure remekül használja a fantáziáját. A leírásai is kellően megszorongattak, és ha a lényegre koncentrált, csupa elégedettség töltött el. De ez az érzés többször előfordult volna, ha a lényegtelen, csupán lapkitöltésre szolgáló eszmecserék és ismétlődő információk inkább ki lettek volna húzva a regényből.

6/10

• Az értékelés a Kildara.hu-n is olvasható!

A könyvet köszönöm John Cure-nak!