Rick Yancey: Az ötödik hullám

     Ezt a disztópikus regényt olvastam a januári Mini-könyvklub utolsó, választott könyvének, csak kicsit megcsúsztam a határidővel, így nem írtam róla bejegyzést.
Jó ideje zombi-üzemmódra álltam, az alváson kívül nem sok minden vonz, de azért szorgalmasan olvasgatok, csak az írást lustálkodom el. Jól tarkón kellene csapni.
Itt a tavasz, a jó idő, igyekszem több és több D-vitamint szívni magamba, már érzem, hogy kezd hatni, mert a kedvem egyre inkább megjön a blogoláshoz. Piszkozatban gyűlnek az új posztok, és, hogy lássátok nem csak a szám jár, íme a véleményem Az ötödik hullámról.

Kiadó: Cartaphilus
Sorozat: Az ötödik hullám
Műfaj: disztópia, kortárs, posztapokaliptikus
Oldalszám: 466
Eredeti cím: The 5th Wave
Kötés: puhatáblás
Fordító: Havadi Krisztina
Megjelenés: 2014 (eredeti megjelenés: 2013 )
ISBN: 9789632663272

     Az első hullám nyomán sötétség támadt.
A második hullámot csak a szerencsések élték túl.
A harmadikat pedig a szerencsétlenek.
A negyedik után egyetlen szabály maradt: ne bízz senkiben!
Cassie egy lépést sem tesz a következők nélkül: Luger, M-16-os gépfegyver, lőszer és Bowie-kés. Ennivaló, víz, hálózsák és körömcsipesz csak ezek után következik a listán.
Cassie tizenhat éves, a néptelen országúton menekül. Rajta kívül már nem sokan vannak életben a Földön. Menekül a lények elől, akik embernek látszanak, és akik megölnek minden útjukba kerülőt. Akik több hullámban pusztították az emberiséget. Nem tudjuk, kik az idegenek. Nem tudjuk, miért akarják megsemmisíteni világunkat. Csupán egyvalami világos: mindenkit ki akarnak irtani.
Cassie családja túlélte az első és a második hullámot. A harmadik és negyedik viszont már nem kímélte őket. Cassie most az ötödik hullámmal néz farkasszemet: vagy öl, vagy megölik. „Csak akkor maradsz életben, ha egyedül maradsz” – ez a meggyőződése. De aztán találkozik Evannel, aki elbűvölő és titokzatos, és egyedül ő segíthet Cassie-nek, hogy valóra váltsa az öccsének tett ígéretét. A lány választásra kényszerül bizalom és csüggedés, harc és megadás, élet és halál között. Föladja vagy fölveszi a harcot?

Rick Yancey

"Egyes számú szabály: ne bízz meg senkiben. Ami máris a kettes számú szabályhoz vezet: az egyedüli módja annak, hogy minél tovább életben maradj, az, ha minél tovább magányos maradsz.
 Most mindkettőt megszegtem."

     Az olvasást nagyban segítette a mozifilm változat közeledte, plusz a Mini-könyvklub megszavazott műfajába is pont passzolt Rick Yancey regénye, és természetesen a világszerte rengeteg pozitív vélemény is hamar rávett, hogy ezt az ufós sztorit nekem is érdemes elolvasni.

" ...úgy néztem az Ml6-osra, mint a legeslegjobb barátomra. Nekem ő volt az LB-m: hű és igaz barát, aki mindig mellettem van, még éjszaka is, befészkelve mellém a halózsákba. A negyedik hullámban már nem lehetsz biztos abban, hogy az emberek még mindig emberek. Abban viszont feltétlenül bízhatsz, hogy a puskád továbbra is a puskád."

A legtöbb űrlényes film mind egy sémára épül: az ufók szeretnék maguknak a Földet, csak emberek nélkül, ezért drasztikus módon népirtásba kezdenek, de jön egy maroknyi bátor és leleményes csapat, vagy család, akik véletlenül rájönnek, ha egyet kinyírnak közülük, a többi is menten megmurdel, mert összeköttetésben vannak - vagy miben. Ez az egyszerű változat, ám Yancey félretolta a szokást, inkább Stephenie Meyer: A burok című könyvéből emelt át icipici adalékot a saját történetébe, amit megannyi jól kivitelezett ötlettel is megrakott, de a YA regények megszokott szerelmi háromszögét azt nem bírta elhagyni. Bár itt még nem olyan elvetemülten  nyálas a helyzet.

"Kivárták, míg az első három hullám kezelhető számúra csappantotta a népességet, mielőtt felfedték volna valódi énjüket."

A könyv négy szereplő szemszögéből építi fel a cselekményt, amiből bőven elég lett volna kettő is, a maradékot feleslegesnek, időhúzásnak, lapkitöltésnek éreztem. Nem lenne szabad csak azért többet írni valamiről, hogy a könyv vaskosabb legyen, hogyha a történethez semmi különlegeset nem ad. Cassie és Zombi szemszöge pont elég lett volna, főleg, hogy azokban volt meg az igazi potenciál.

"Felejtsd el a repülő csészealjakat és a kis zöld emberkéket, az óriási mechanikus pókokkal együtt, amelyek halálsugarakat köpködnek magukból. Felejtsd el a tankokkal és sugárhajtású harci repülőgépekkel vívott hősies, lenyűgöző csatákat, amelyek során a „kicsi a bors, de erős” jegyében a megtörhetetlen és rettenthetetlen emberiség kivívja a végső győzelmet a bogárszemű hemzsegő sokaság fölött. Ez nagyjából olyan messze áll az igazságtól, mint az ő haldokló planétájuk a mi élő bolygónktól.
Az igazság az, hogy mihelyt ránk találnak, nekünk kampec."

Az űrlények, vagyis az Azok nagyon furfangosak voltak, alaposan megterveztek mindent, mielőtt megtámadták az embereket. Nyomasztó belegondolni, milyen lehetett a könyv szereplőinek az égre felnézve egy hatalmas úrhajót látni, ami csak úgy elvolt a magasban, miközben a betolakodók  támadására vártak. Amik apró, röpködő csészealjak inváziója helyett végül természeti, és egyéb katasztrófákban csaptak le. A regény első néhány bevezető fejezete odatapasztotta a szemem a leírtakra, ami idővel egyre érdekesebbre és izgalmasabbra fordult. Majd Cassie, az első számú főszereplő, miután elszakadt kisöccsétől, találkozott a jóképű és izmos farmer clarkkentes gyerekkel, Evan Walkerrel. Itt pedig jó ideig beállt a vegetálás, főleg, miután Yancey romantikus pillanatokat csöpögtetett a történetbe.

"Valahogy az a tény, hogy egy rendkívül jóképű srác mentett meg akinek féloldalas, dögös mosolya és nagy, erős keze van, a legkevésbé idegesítő dolog, ami történt velem azóta, hogy Azok megérkeztek a Földre."

Cassie erős, kitartó, szarkasztikus jellemét Evan túlságosan gondoskodó jelenléte elhomályosította. Ami mindaddig tökös volt, a farmon töltött időben puhává, unalmassá vált, és egyből letisztult előttem, hogy Evan nem lesz a kedvencem. A hatására még Cassie iránt érzett kis szimpátiám is gyorsan elmúlt.
A könyv tartogatott még egy érdekes szemszöget, ami egy katonai bázison gyakorlatozó fiúé volt. Zombi karaktere hozta vissza az elkóborolt kedvem a történethez, minden egyes fejezetet árgus szemmel követtem, ami hozzá kapcsolódott. Az ő fejezetei erősebbek és érdekesebbek voltak, mint Cassie-é. Ha csak ő lett volna a narrátor egész idő alatt, talán még jobb lett volna a könyv.

"Mert az ígéretek számítanak. Sokkal inkább számítanak, mint korábban bármikor."

"Egy ember mindig számít, legyen akár a legkisebb, leggyengébb és legjelentéktelenebb is."

Összesítés: űrlények, katasztrófák, üldöztetések, menekülés az életért, bátorság, bajtársiasság, harc, összefogás, érzelgősség, csipetnyi romantika. Mind jó elegy, itt most kivéve a romantikát, ami személy szerint nem tetszett, eléggé megmérgezte az olvasási élményt, mert ahelyett, hogy megmelengette volna a szívemet, inkább untatott, de azt nagyon. Hiába, románcról inkább a nők tudnak jól írni, férfiak közül csak nagyon kevés írónak sikerül.

Első űrlényes könyvem, de nem az utolsó. Jól indult, aztán sokáig leülepedett a sztori, a kedvem is elment tőle. Később, Zombi és csapata felhúzta a színvonalt és az érdeklődésem, az akciójelenetek kifejezetten tetszettek. Majd miután Cassie magához tért, és kézbe vette a dolgokat, végre a küldetésére, vagyis öccse visszaszerzésére koncentrált, felpörögtek az események, és kíváncsivá tett, vajon hová fajul a történet.

7/10