Sylvia Day: Aftershock - Átölelve

     Baromi régen olvastam a történet Átverve címet viselő részét, és a második felét sem tegnap fejeztem be. De azért befejeztem, és a kis reményemmel, amit azóta tápláltam, hogy félbeszakadt a sztori, jó nagyot csalódtunk. Kihunyt szegény...

     A munkám vagy a szerelmem? A szerelmem vagy a munkám? Nehéz dönteni, főleg akkor, amikor minden amiért dolgoztam, pont az veszélyezteti, akinek sok évvel ezelőtt odaadtam a szívem... és aki össze is törte, de miután visszatért az életembe, úgy érzem, soha többé nem akarom elengedni Őt. Most már sokkal felelősségteljesebbek vagyunk, tudjuk mit akarunk, és a legbonyolultabb problémák közepette is igyekszünk megoldást találni. De mi van akkor, ha az újra összefonódó utunkat mások megnehezítik, és néha Jax az, aki a leginkább közénk áll? 

"Miért nem egy egyszerű, könnyen kezelhető férfiba szerettem bele? Olyasvalakibe, aki csak egy kis vidámságot hozna az életembe, nem pedig problémák hosszú sorát?"

     Az első rész után azt vártam, hogy Gia csúnya játékot fog játszani Jax-szel, amiben tökön rúgja a pasi egóját, aztán talán lett volna egy kis sértődés, meg csöppnyi hiszti, dühösen és könnyes szemmel bevallott szerelem amit egy vagy több eszeveszett kefélés követ, majd a boldog, mosolygós vég, ami előtt Jax felmutatja a középső ujját apucinak meg a médiának, hogy márpedig ő Giannát szereti egy életen át, és hagyják őket békén. Ehelyett olvastam egy csomó rinyáról, meg sótlan unalmas töltelékjelenetekről, amikben jön Jax, ránéz az olasz lányra, aki egy pillanat alatt meghülyül és sutba vágva mindent, hol a karjába olvad, hol pedig nem tudja, mit tegyen hiperbüszke álompasijával. Azért némi értelemmel imitt-amott kiegészült a kötet. De... 

"Párszor hívtál, küldtél egy-két e-mailt, aztán semmi. Feladtad.
- Szóval ez valamiféle próbatétel volt? - csattantam fel dühösen - Összetörted a szívem, csak hogy letesztelj?
- Talán. De ne hidd, hogy nem voltam pipa amiatt, hogy nekem kellett visszajönnöm azért, hogy végre kimondd, többet akarsz tőlem.
- Mekkora seggfej vagy!
- Igazad van, az vagyok! Sosem állítottam az ellenkezőjét."

Legtöbbször rühelltem ezt a Jax fazont, pofánvágott az a nagyképűsége amit produkált. Elég sajnos, hogy a mai divat szerint inkább a lányok udvarolnak a pasik helyett, na de azért az kiütött, amit a fentebb bekarcolt idézet is mutat. De legalább annyiban egyetértek vele, hogy nem kell tagadnia a seggfejségét.

Day női főszereplői általában szimpatikusak. De jó férfi főszereplőket nem tud írni. És észrevettem, hogy az eddig olvasott történeteinek főszereplői mindig fekete hajúak és kék szeműek. Azt hiszem mindkettő stimmel. Lehet a szemszínt illetően tévedek. De nem biztos... na mindegy, abbahagyom a rizsát. Szóval a pasikkal kapcsolatban olyan érzésem van, mintha mindegyik Ian Somerhalder akarna lenni, mert tökéletesen ráillik mindegyiknél a leírás.   

"- Két évet töltöttünk külön, és még mindig szeretjük egymást. Csak egyszerűbb lehet, ha együtt vagyunk.
- Eddig nem úgy tűnt - feleltem, és lerúgtam a cipőmet.
Jax elindult a hálószoba felé.
- Pontosan ezért most elérkeztünk ahhoz a részhez, amikor emlékeztetlek rá, miért is éri meg végigcsinálni mindezt."

Amikor a szereplők nem épp egymással voltak elfoglalva, hanem élték a maguk kis életét... nos, az nagyon unalmas volt. Az előző félben még érdekesnek tartottam Gia állását, jó volt olvasni a munkájáról, a családjáról. De a folytatásban ez mind ellaposodott. Gondolom ez kötelező volt valamilyen szinten, mert a második fél inkább a párról kellett hogy szóljon, de én azt is többségében untam. De mivel erotikus olvasmányról lévén szó, és köztudott, hogy én azokat a részeket csípem, így hát vártam... de nem jött be az a pár aktus. Nem volt bennük tűz, sem valódi szenvedély, elég pongyola volt az egész. Nagyon középszerű. Pedig lehet az ilyen eseményekről szépen is írni, úgy, hogy az olvasó egy kicsit kajánul mosolyogjon, vagy azt mondja hű. Én inkább elhúztam a szám.  

"Ahogy Jax magához ölelt, úgy éreztem, a rabja vagyok, és a tulajdona. Önkéntes foglya a köztünk lévő csillapíthatatlan vonzalomnak."  

Összesítés: egy igen ígéretes kezdet után, egy elég nagy elhasalással találtam magam szemben ebben a második félidőben. Mondhatnám, hogy egy kicsit azért jó volt, mert az is volt, amikor néha Jax-be szorult egy kis férfiasság és nem borzolta az idegeimet a nagyképűségével - ritkán volt ilyen. Arra is mondhatnék egy kis pozitívumot, amikor a főszereplők gördülékeny kapcsolatának útjába érthető okok álltak, de azt nem néztem jó szemmel, hogy ezeket a negatív hatásokat a férfifőszereplő mennyire felfújva és megfutamodva kezelte, amivel elérte, hogy eltaszítsam magamtól, mint egy karmolós macskát. Gia sajnos nem tündökölt annyira és úgy, mint szerettem volna, mert ez a rész inkább szólt a csodás és rohadék Jax-ről, mint róla vagy róluk. És abból a korszakból is leginkább a végefelé kezdett nálam felengedni a jég. 

5/10