2014. május 18., vasárnap

Vampire Academy - Vámpírakadémia


     A filmipar igencsak rányomult a regényekre, főleg azokra a sikertörténetekre, amik elsősorban fiataloknak íródtak. Kezdődött ez Stephenie Meyer Alkonyat vámpírszériájával, amit nem véletlenül említek meg, hisz idén tavasszal újabb vérszívók lepték el a mozivásznat, ám ezúttal Richelle Mead Vámpírakadémiájának tiniszereplői kaptak lehetőséget a nagy képernyős szereplésre. Az első teaser trailer eléggé színpompás lett, a regényt ismerők legtöbbje fel is sírt kínjában, mert az első összevágott képkockák egy eléggé lebutított filmet ígértek (még ha a vége akciódúsra váltott), plusz a film alcímét a Blood Sisters-ről átkeresztelték Nekik szívás a suli-ra, ami még inkább arra engedte következtetni az érdeklődőket, hogy ez a mozi bizony eléggé elbaltázott lesz. Bennem is felötlött, hogyha a szereplőknek a suli szívás, akkor nekem vajon a film lesz az?


     Rose (), egy zabolátlan dampyr (félig ember, félig vámpír testőr), akit mora barátnőjével, Lissával () együtt szökés közben kapnak el és visznek vissza az eldugott St. Vladimir Akadémiára. A vámpíriskola a mora uralkodói családok és dampyr testőreik számára szolgál oktatóhelyül. Lissa egy mora (halandó vámpír) nemesi család sarja, egy hercegnő, ami miatt folyamatos életveszélyben van. Mindketten az átlagos vámpírdiákok életét próbálják élni, de Lissa különleges mágikus képességei és a mindkettőjüket megkísértő tiltott szerelem nem javít a helyzeten. 


Az iskola valószínűleg a legrosszabb búvóhely számukra, ezért Rose keményen edz, hogy hivatalosan is Lissa testőre lehessen. Addig is kénytelenek szembenézni a belső és külső támadásokkal, amit a kegyetlen strigák (hallhatatlan vámpírok) jelentenek, akiknek mindent megér, hogy levadásszák a mora trónörököst, Lissát.


     Nagyon vártam a filmet, rég volt hogy ennyire rákattantam volna egy adaptációra, mégsem írtam egy várjuk együtt féle trailer-mustrát, mert szinte mindegyik előzetesben ugyanaz szerepelt, és nem is nagyon nézegettem őket, inkább szűz szemmel szerettem volna megnézni a filmet. Közben azért a premier után sikerült szembemennem pár kritikával, ami közül az egyik azt mondta jó film, a másik hogy elmegy, nem kell tőle sokat várni és akkor nem lehet benne csalódni, amíg egy harmadik jól lehúzta, de a pontos szöveget nem olvastam el, csak a pontszámot láttam. Szerettem volna magam felfedezni, hogy mit alkottak a készítők, hogy érdemes volt-e aláírnom a folytatásért skandáló petíciót. Mert a könyvsorozat megérne egy újabb esélyt, de ez a bemutatkozó film... uhh...

A film első pár perce (leszögezném, hogy a baleset utáni) nagyon gyengén kezdődött, amikor is Rose és Lissa a rémálom után kedélyes csevejbe kezdtek. Rose bohóckodását nem tudtam hová tenni, nem tett rám túl jó benyomást, hiába akart vicces lenni. Mellesleg a rendezőhöz köthető a Bajos csajok vígjáték, ami nekem az egyik kedvenc filmem, de ennél a történetnél nagyon nem kellett volna a viccesebb vonalt megfogni, mert rettenetesen rosszul jött ki, erőltetett volt, csak egyetlen egyszer tudtam aprót nevetni, valahol ott, ahol Aaron (), Mia () rejtett kedvességéről áradozik.

A könyvet szeretem, nagyon üdítő és különleges, mellette tinis, de azért néha okozott pár unalmas percet. Féltem, hogy a filmes gárda a megfelelő hatás helyett az uncsibb részekkel fog traktálni, hát a fene vinné el, nem azt csinálták? A forgatókönyv jól illeszkedett a regényhez, kisebb változtatásokkal mindent beleraktak, mégis az egész műsoridő alatt azt éreztem, hogy ez nem működik. A színészeken is látszott hogy akarják, valahogy mégis olyan színtelenek voltak. A Masont játszó hozta számomra tökéletesen a szerepet. Nem játszott túl sokat, a könyvet nem ismerőknek nem sok vizet zavarhatott, de akik tudják ki ő, azok legalább rá mosolyoghattak, mert a többiekre nem lehetett. Még talán a Rose-t játszó Zoey Deutcht is belehetne sorolni, viszont nem mondom hogy "hű, váó de csodálatos Rose volt", de a második részben már elég érett lenne a szerepre, sokkal otthonosabban mozogna a dampyr lány bőrében. Van benne lehetőség, még ha az elején túl is játszotta magát. Ő jó... lenne, de vajmi kevés esély van arra, hogy a második rész engedélyt kapjon. A többi szereplő... nem is tudom... nem igazán fogott meg.
Dimitri (), Christian () (nekem túl edwardosra sikerült), Lissa, mindhárman szürkék voltak, talán a dampyr testőr hozta kicsikét a regényben megismert figurát. A Rose-zal való románcuk gyengusz volt, alig pislákolt a kémia. Nagyon vártam a megbűvölt nyaklánc okozta jelenetüket, de az olyan hipp-hopp meglett vágva, hogy csak hangos szusszanással tudnám értékelni. Amúgy az egész film vágása gyér, ami leginkább a harcjeleneteknél ütközött ki. A bunyókoreográfiák legtöbbje nem is lenne rossz, de a vágások totál elrontják (kb olyan érzésem volt, mint amikor a legutóbbi mozizásom alkalmával az előttem ülő, agyonzselézett, égig-meredő sérójú srác kihúzta magát előttem, és eltakarta a vászon közepét - néztem és élveztem volna a filmet, ha láttam is volna belőle minden egyes képkockát). Szereplők terén elfelejtettem megemlíteni Natalie-t, talán még ő volt a sok színész közül, akit egy amolyan elmegy kategóriába tudnék sorolni. 


A film nem túl sok kiemelkedő látványos jelenettel rendelkezik, de a strigák megjelenítése tetszett, ahogy az a megoldás is, amiről a néző tudja, hogy Rose, Lissa fejében van. Viszont a pszi-kopók nagyon gagyik voltak, nem ártott volna még rajtuk dolgozni, hogy élethűbbek legyenek.

Mozink ha önmagában nem is egy nagy kunszt, de a megfelelő aláfestőzenékkel hangulatosabbá lehetett volna tenni, ám ezt a részletet jobban el sem ronthatták volna. A trailer zenék nagyon jók (Charli XCX - You (ha ha ha), Nico Vega - Beast, Gin Wigmore - Kill of the Night), de a film betétdalai néhány kivétellel bénák. Egyedül Jaymes Bullet - In Your Grave c. dalától kezdtem falra mászni, életemben nem hallottam egyetlen dalt sem felcsendülni olyan sokszor más filmben, mint ezt a Vámpírakadémiában (talán A Karib-tenger kalózai kivétel, de az legalább jó muzsika). Továbbá voltak olyan zenei anyagok, amiket nekem úgy tűnt elég rendesen elkevertek. Például Max Frost - Nice And Slow dalát inkább Rose és Dimitri közös, megbűvölt jeleneténél játszottam volna be, mint a vámpírbüfében. De a bál alatt hallható Bear In Heaven - Sinful Nature überroszz... Jézusom, hogy lehetett azt a bulijelenet alá bevágni? Ki táncolna egy olyanra? A zenei repertoár kétségkívül hangulatgyilkos volt, Lissa beszédének aláfestője sem hozta "ez az hercegnő, ezt jól megmondtad" érzést. Totál elrontotta a beszéd okozta hatást.


Összesítés: borzasztóan sajnálom ezt a filmet, ha a készítők komolyabbra vették volna a figurát, nem pedig lazábbra - hogy a könyvsorozatot nem olvasó, de érdeklődő közönség ne egy újabb Alkonyatnak tekintse a fiatalok és a vámpírok miatt -, akkor sokkal jobb mozi lehetett volna. De így megfosztottak az élménytől, és egy gyenge adaptációval leptek meg (az nem kifejezés, mennyire), amit a silány zenei anyaggal még inkább lehúztak a süllyesztőbe. Ráfért volna a csinosítás, jó sok helyen, kezdve a forgatókönyvvel, amit Lissa részeinél rendesen elnagyoltak. Kár érte, igazán.
A színészi teljesítményről fentebb elmondtam minden közlendőm.
Szinte minden szempontból csalódás volt, de örülök, hogy belelestem pár kritikába, mert így feltudtam készülni arra, hogy a film után ne akarjak összetörni valamit.

4/10 

  • Még több képért kattintsatok ide!          

 
(Ez az előzetes brutál jó, remek hangulata van, kár, hogy az egész film nem hozta ezt a hatást)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...