A Mini-könyvklub #14 margójára

     Tavaly ősszel úgy gondoltam, hogy több évnyi kihagyás után ismét csatlakozom Vegazus Mini-könyvklubjához. Ehh,... kár volt...

A klubról további infót ITT találtok!

Jó muri ez a társas közös olvasás, mert olyan könyvhöz is meghozza az ember kedvét, amit esetleg sokáig csak kerülgetett, és az, hogy másokkal is kilehet vesézni az adott könyveket, egy élmény tud lenni. Hisz melyik könyvmoly nem szeret elbeszélgetni az olvasmányairól?

Az akkori forduló főszereplői vegyes témajúak voltak, mégpedig:

Daniel Keyes:Virágot Algernonnak
Blake Crouch: Sötét anyag
Kemese Fanni: A napszemű Pippa Kenn
Gárdonyi Géza: A láthatatlan ember (ezt én választottam magamnak a "maradékból")

Mivel szeptember utolsó napjaiban csatlakoztam a csapathoz, ezért már esélyem sem volt időben, azaz a hónap utolsó napjáig linkelnem a könyvről szóló blogbejegyzésemet. Gondoltam üsse kő, majd a következő hónapban betartom a szabályt. A Sötét anyaggal végeztem is október közepén, de aztán rákaptam CoHo könyveire, és az a bejegyzés is eltolódott október vége felé. Viszont erről még időben szállíthattam volna a véleményemet, csak a gépem bemondta az unalmast, és szervizbe kellett vinni. Itt már elkezdtem szégyellni magam, de úgy voltam vele még semmi sincs veszve, maradt még két könyv, amivel felzárkózhatok. Aha, persze. A Pippa Kenn könyv után sem tudtam gép elé kerülni. Decemberben, a választott Gárdonyi regény olvasása alatt pedig elengedtem az egészet. Felsültem ezzel a Mini-könyvklubbal. Többször nem lesz pofám jelentkezni. Pedig szuper ez a kezdeményezés, de úgy tűnik nekem inkább kerülnöm kellene a határidős-olvasós-írós eseményeket. Viszont ha van kedvetek és időtök, csatlakozzatok bátran a Mini-Könyvklubhoz, mert ahogy fentebb írtam, tényleg jó móka.

Mivel elolvastam mind a négy kitűzött regényt, úgy gondoltam ebbe a bejegyzésbe sűrítem róluk a véleményemet.

Kiadó: Alexandra
Kiadói sorozat: Európa Zsebkönyvek, Lektúra könyvek
Műfaj: énregény
Oldalszám: 254
Eredeti cím: Flowers for Algernon
Kötés: keménytáblás
Fordító: Szepessy György
Megjelenés: 1968-2015 (eredeti megjelenés: 1959)
ISBN: 9789633571804

     Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

Ennek a regénynek rendhagyó a története: először novella volt, szépirodalmi és tudományos-fantasztikus antológiáknak egyaránt kedvelt darabja, utána televízió-dráma lett belőle, s csak azután teljes jogú és méretű regény. Nem véletlen, hogy a tudományos-fantasztikus irodalom is magának követeli Keyes művét: a gyengeelméjű Charlie Gordon zsenivé operálása, majd eredeti állapotába való rohamos visszahanyatlása valóban hálás témája lehet a science fiction népszerű műfajának. De ez a regény több merőben fantasztikus témánál: mélységesen hiteles lélektani rajza egy rokonszenves személyiség fejlődésének, s a tragédiába torkolló befejezés mégsem elkeserítő, hanem felemelő: Charlie Gordon a mesébe illő pálya befutása és a végső zuhanás után is megőrzi emberi tartását, élni akarását, optimizmusát.

Daniel Keyes

"Az intelligencia az emberiség egyik legnagyobb adománya. De a tudásra való törekvés túlságosan is gyakran kiszorítja a szeretetre való törekvést."

     Csak úgy beleugrottam ebbe a regénybe. Sohasem terveztem, de láttam milyen nagy rajongótábora van, ezért kíváncsi lettem rá.

A fülszöveget direkt kerültem, de amúgy is ritkán olvasom el, mert van ami túl spoileres vagy elferdít. Inkább hagytam, hadd sodorjon a történet.
Az eleje elég érdekes volt: naplóbejegyzések, bődületesen pocsék helyesírással. Azt hittem amit olvasok csak egy rossz vicc, de utána minden értelmet nyert. Az is, hogy egyáltalán nem egy Algernon nevű fickó a főszereplő. Meg az is, hogy ez egy hihetetlenül érdekes fejlődésregény, ahol emberünk megtapasztalja a boldog tudatlanságot, és azt is, milyen ultrazseninek lenni... egy darabig. Nem is tudom, melyik életszakasza miatt sajnáljam? Melyik miatt érezzek együtt vele? Amikor a barátainak hitt szemetek kiröhögték mert csökkent értelmű, vagy amikor elkezdett okosodni, rálépett a felnőtté válás útjára, de kirekesztett lett, majd a zseniális időszakában már csak egy robot, akiben az ember helyett a dicsőséget és a hasznot látták? Szegény Charlie... Minden út, amin járt, keserves volt. A boldog pillanatokból csak morzsák jutottak neki. Nagyon elkeseredtem miatta. És Algernon miatt is. Ha elolvassátok a könyvet, garantálom, ti is.
Én csak tapsolni tudok ennek a regénynek. Akármilyen gyermekdeden kezdődött - hozzáteszem okkal -  annyira mélyenszántó volt. Egy ember életútjának pár hónapját kísérhettem végig. Premier plánban láttam örömét, bánatát. A pékségben levő barátait hamar megutáltam. De a végén jólesett látni, hogy bennük is munkálkodik a lelkifurdalás.
Ne szórakozzunk azon, és ne féljünk attól aki más mint mi. Ő is embertársunk, értékes - engem erre tanított ez a történet.

9/10

Kiadó: Agave
Műfaj: kortárs, sci-fi, thriller
Oldalszám: 356
Eredeti cím:Dark Matter
Kötés: puhatáblás
Fordító:Farkas Veronika
Megjelenés: 2016-2019 (eredeti megjelenés: 2016)
ISBN: 9789634196617

     Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

Elégedett ​vagy az életeddel? Ezek az utolsó szavak, amiket Jason Dessen hall, mielőtt az elrablója leüti. Mielőtt egy hordágyra szíjazva ébred, vegyvédelmi szkafandert viselő emberek között. Mielőtt egy olyan férfi, akivel soha nem találkozott, rámosolyog, és azt mondja neki: Úgy örülök, hogy újra látlak, barátom.
Abban a világban, ahol felébredt, Jason élete teljesen más, mint korábban. A felesége nem a felesége. A fia meg sem született. Ő maga pedig nem csak egy átlagos egyetemi tanár, hanem ünnepelt zseni, aki egy forradalmi dolgot alkotott – olyasmit, ami a lehetetlennel határos.
Vajon melyik világ a valóság? És ha az emlékeiben élő otthona tényleg létezik, hogyan tudna visszajutni imádott családjához? A választ egy meglepő és hátborzongató utazás során kapja meg, miközben kénytelen szembenézni önmaga legsötétebb oldalával, és megküzdeni egy legyőzhetetlennek tűnő, rémisztő ellenféllel.
Blake Crouch a nagy sikerű Wayward Pines-trilógia után ezúttal kvantummechanikával és alternatív világokkal feszegeti a tudományos sci-fi határait egy rá jellemző, gyors tempójú regényben. A Sötét anyag az év legjobban várt thrillere — egy zseniálisan kitalált, sodró lendületű és bensőséges, különös és mélyen emberi történet a legfontosabb döntéseinkről és arról, hogy mit vagyunk hajlandóak megtenni azokért az életekért, melyekről álmodunk.

 Blake Crouch

"Furcsán érzem magam.
Mintha egyszerre néznék egy filmet, és játszanék benne."

    

     Áh így visszagondolva jó nagy troll ez a könyv. Pozitívuma, hogy a fizikát olyan könnyed stílusban és értelmesen adta elő, hogy még az én humán tantárgy beállítottságú agyamnak is sikerült felfognia. Plusz, sok minden bitang érdekes is volt. Viszont olyan pancser főszereplőt alkotott az író, ami fájt. A tőmondataitól meg még most is kiráz a hideg. Azt hiszem jó pár évig nem fogok Crouch mű felé kacsingatni, mert a stílusa finoman szólva nemgyerebe. Pedig tud mesélni. Csak azok a tőmondatok árgh. Minden sorban két szót írt, baszki. Halálom. Mint amikor a messengeres üzenetben valaki a sztorit mondatonként leírja. Minden mondatot új üzenetben. Két- három szavas mondatokat. Értitek. *habzószájúőrültemoji - ha van ilyen.... (nem mintha én most nagyjából nem tőmondatokban írtam volna... megfertőzött, bocsi)
Á még annyi, ha elolvassátok a fülszöveget meg a könyv első fejezetét, tudni fogjátok a sztorit. Az elejétől a végéig.
Mondok még egy pozitívumot meg egy negatívumot:
+ a csaj futurisztikus városa
- a végén a csavar - mekkora pfff...

7/10

Kiadó: Könyvmolyképző
Kiadói sorozat: Vörös pöttyös
Műfaj: disztópia, posztapokaliptikus
Oldalszám: 304
Kötés: puhatáblás
Megjelenés: 2012
ISBN: 9789632459875

     Pippa bármit feláldozna az élő emberi beszédért, vagy egy érintésért.
Az erődházban a napok egyformák, és társaságot csak színes digitális magazinok adnak. Az erdőt a biológiai katasztrófa áldozatai uralják, akik gyűlölik a szépséget és emberséget, az elveszett életük nyomait. Bármikor megölnék Pippát.
Pippa tizenhetedik születésnapján döbbenetes dolog történik. Vajon megváltozhat az élete? Létezhet számára a szerelem egy ilyen zord világban? Mit jelent a társ? És mit jelent a bizalom?

Kemese Fanni

"Azt kívánom, hogy felbukkanjon az a bizonyos fehér lovon vágtázó herceg a kis palotám előtt, és mentsen meg a magánynak nevezett sárkánytól."    

     Ez egy meglepően jó disztópia. Sőt, nagyon is szuper. Bevállalom, mert az. Csak az tartott vissza a második résztől, hogy még hírben sincs a harmadik rész, nemhogy könyvesboltban. Nem akarom rágni a körmöm, úgyhogy kösz szépen, most elég volt az első kötet.

Hát marha jó volt, komolyan. A világfelépítés, kicsit Walking Dead feelenget okozott, jólesett. Izgalmas volt, csavar is akadt benne, és Pippa nagyon szimpatikus, badass csaj. Minden elismerésem az írónőé, tök jól összehozta ezt a regényt, és nem csak a történetvezetés miatt mondom ezt, a stílusa is bejött - fiatalos, lendületes, olvasmányos volt. Egyetlen fájó pontom van csak, a folyton ismétlődő röhögés szó, és vele kéz a kézben Ruben maga. A srác nekem túl komolytalan volt, túl kölök, nem igazán szimpatizáltam vele, hiába voltak jó pillanataink. Egyik főszereplő, sokat foglalkozott vele az írónő, de nekem a végén, a néhány mondat erejéig feltűnt Maya Mavis sokkal érdekesebb volt.

9/10


Kiadó: Szépirodalmi
Műfaj: történelmi regény
Oldalszám: 332
Kötés: keménytáblás
Megjelenés: 1902-2019

     Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

Gárdonyi egyik legnépszerűbb történelmi regénye, színes, ősi világot elevenít meg: a népvándorlás korának izgalmas, sorsdöntő fejezetét, Attila – hun királynak – mindent elsöprő uralmát és hirtelen halálát. Egy fiatal görög rabszolga, Zéta, Attila közelébe sodródik és krónikási hűséggel meséli el élményeit, tapasztalatait a hunok táborában. Ő maga művelt, nagytudású ifjú, íródeákja Priszkosz rétornak, aki a császár követeként indul Konstantinápolyból a Tisza partjára, Attila udvarába. Zéta szerint rettenthetetlen, vad harcosok élnek a hunok földjén, de asszonyaik sem akármilyenek. Van köztük egy, aki különösen kedves neki. Tőle tanulja meg, hogy az embereknek csak az arca ismerhető meg, igazi lényük rejtett, láthatatlan. Zéta nevet, rangot, vagyont remélve indul még a katalaunumi ütközetbe is, hogy méltó lehessen a hun főúr lányához. De Emőke számára csak egy csillag ragyog: Attila – akit halálakor önként követ a sírba.

Gárdonyi Géza

"Mi emberi csontváz alakjában, kaszával és homokórával festjük a halált. A hun földön fekete szemű és piros szájú leány. Akinek megjelenik, meg kell halnia."

     Kaptam ezt a könyvet. Jó régi, és jó büdi volt. Szerintem a megjelenés után 30 évvel én voltam az első, aki kinyitotta. Nagyon dohos szaga volt. Eleinte alig bírtam belőle olvasni. Nesze neked csodás a régi könyvek illata is kinyilatkoztatásom.
Nade a sztori. Ehh... Az elején tetszett, de leginkább a régies írásmód miatt éreztem különlegesnek a történetet.

Ha lecsupaszítom, akkor egy fiú, akinek sikerült volna kitörni és gazdagnak lenni, újra rabigába hajtotta a fejét - ezúttal önként - egy csinos pofi miatt, mert megmoccant a nadrágjában a harmadik lába. Ó, te jó ég, mit meg nem tesznek a pasik egy csinos miuff miatt. Aztán meg minek, mikor a lányt szó szerint baromnak tekinti, oktalan állatnak a családjával együtt? Nem semmi. Kicsit sem kedveltem meg Zétát. Nagyon nem.

Amit még megtudtam eme regényből, az az, hogy mi volt az aktuális trend az akkori magyaroknál. Ruházkodás, szokások, stb. Egy idő után meguntam, úgyhogy gyorsolvastam, néhány mondat kimaradt a bekezdésekből. De szerintem nem maradtam le semmiről. Viszont a csatajeleneteknél ott megálltam, tisztességes olvasást kívántak azok a fejezetek, mert ejha, nem semmi milyen epikus csataleírásokkal ajándékozott meg Gárdonyi.

A régies stílus, az eleje, a csatajelnetek, meg a regénybe fektetett kutatói munka miatt lehet igazán értékelni ezt a regényt. Mert Zéta igencsak hamar ellenszenves karakterré nőtte ki magát, és régen rossz, amikor egy főszereplővel nem tudsz szimpatizálni. Jó-jó, igaz az is, hogy vannak olyan főszereplők egyik másik regényben, akik utálatosak, mégis van karizmájuk, és megfognak. De Zéta nem volt ilyen.

6/10