Kim Harrison: Every ​Which Way But Dead – Bárhogyan, csak holtan ne

     A második kötet olyan kellemes csalódást okozott, hogy úgy gondoltam, nincs értelme sokáig tökölni, el kell olvasni a folytatást. Meg is tettem, de úgy érzem Harrison visszarántott a starthoz, ahol megint azt várom, hogy beinduljon a sztori, és a rabszolgájává tegyen. Ehh... szomorú ez.  Azért nem húzom le rögtön a bevezetőnél a sztorit, mert van benne dicsérni való, de egy több mint 600 oldalas sztoriról beszélünk, aminek olvasása közben jó lett volna, ha nem jut eszembe túl gyakran az, hogy üresjárat.

Kiadó: Könyvmolyképző
Kiadói sorozat: Vörös pöttyös
Sorozat: Hollows #3
Oldalszám: 640
Eredeti cím: Every ​Which Way But Dead
Kötés: keménytáblás, puhatáblás
Fordító: Mátics Róbert
Megjelenés: 2016 (eredeti megjelenés: 2005)
ISBN: 9789633995839

Rendeld meg! 

Néhanapján egyszerűen nem győzhetsz. 

Rachel Morgan a boszorkány és ex-fejvadász sikeresen meglépett a korrupt vállalat elől, aminek dolgozott, túlélte, hogy összeköltözött egy vámpírral, hogy beindította a saját nyomozóirodáját, és szembeszállt egy vámpírmesterrel.

De lakótársa, Ivy visszaeső vérivó; a pasija, Nick határozatlan időre elhagyta a várost, és úgy tűnik, nem siet vissza; az eszméletlenül vonzó vámpír srác, Kisten pedig állandóan kísértésbe ejti, közben pedig Cincinnati alvilágában dúl a hatalmi háború.

És egy nagyobb gonosz is éledezik. Hogy megmentse a családját, és rács mögé dugja a vámpírmestert, Piscaryt, Rachel rossz alkut kötött, és most elszabadul a pokol – szó szerint. Mert, ha Rachel nem állítja meg Algaliareptet, a fődémont, akkor az lerántja őt a mágikus örökkévalóba, és szolgává teszi a lelkét. Örök időkre.

„Én magam földboszorkány vagyok, az én varázserőm növekvő dolgokból ered, amit a hő meg a vérem tovább fokoz és gyorsít. Nem tudtam sokat a leyvonalmágiáról, kivéve, hogy nem szerettem. Általában csak arra használtam, hogy védelmező köröket zárjak le vele, ha éppen valami különösen érzékeny bűbájt kavartam. Vagy arra, hogy a Howlers kifizesse, amivel tartozik nekem. Vagy alkalmanként, hogy elhárítsam a lakótársamat, ha elveszíti az uralmát a vérszomja felett. És arra is használtam, hogy Piscaryt seggbe rúgjam, és egy széklábbal addig üssem, míg meg nem adja magát. Ez volt az utolsó eset, ami letaszította Nicket a szenvedélyesen izzó, lehet-hogy-ő-lesz-az-igazi státuszából a telefonbeszélgetések és arcra adott lagymatag puszik világába.”

     Mielőtt még a tartalomra térnék, nem tudom, említettem már, mennyire bejönnek ezek a borítók? A füstös hatást csípem a leginkább, apró misztikusságot kölcsönöznek a fedlapnak. A sztori sem rossz, de sokkal jobbat vártam. Őszintén szólva ha nem jegyzeteltem volna olvasás közben, ami előcsalogassa az emlékeimet a történet egyes részeiről, nem született volna a könyvről értékelés.

A sztori röviden annyi, Rachel csöbörből vödörbe esik. Ha nem Ivy, akkor Nick, ha nem a pasija, akkor Kist, de leginkább Algaliarept, a démon forgatja fel a mindennapjait. Egyik a vérét, másik kettő a bugyiját, a harmadik meg a lelkét akarja. Kész felüdülés volt, amikor Trent Kalamack-al voltak közös fejezeteik.

„A bizalom az az érzés, amiben nem túl gyakran van részünk, Rachel. Az élő vámpírok majdnem olyan erősen vágyakoznak utána, mint a vér után. Ezért van az, hogy Ivy kész megölni akárkit, aki veszélyezteti a barátságotokat.”

Raxi jó csaj. Segítőkész, bár néha pancser, de azért jólelkű, és ezért kedvelem. Tud fejlődőképes és bátor is lenni, ha nagyon akarja. A világában meg aztán bőven elkel a bátorság, ő pedig szoktatja is magát hozzá szorgosan. Gondoljunk csak Ivy-ra, a vámpírra, aki vérét szomjazza. Durva barátnő. Amúgy az ő karaktere is kezd előrehaladni, de még nem tudom, hogy álljak hozzá. Az előző részben érdekesebbnek tűnt, most meg megint csak a begubózó Ivy. Megint sötét és félelmetes a maga módján. Az előző részben sokkal több érzelmet kaptam tőle. A megtört énje letaglózott. Vártam, hogy most is többfajta érzelmet mutasson. És még mindig várok. Mert ha épp nem unalmas a hűvös viselkedésével, akkor hisztizik.

Főszereplőnk élete nem csak a barátok terén bonyolult, de a pasikkal sem áll éppen túl jól a szénája.
Nick, aki két könyv óta melegíti az ágyát, elég unalmas. Nem hullott érte könnyem, amikor felszívódott. Csak Raxi, utána való epekedése zavart. Aztán elértem a következő idézetig:

„Nicknek kellett volna velem lennie. Hiányoltam. Azt hiszem, hiányzott. Valami hiányzott. Lehet, hogy csak az, hogy tartozzak valakihez. Ilyen sekélyes lennék?”

Tudja ő, amit az olvasók már régóta tudnak. Okos lány.
Kisten, Ivy exe, a dögös vámpír és Rachel érdekes párosítás. Itt most elkottyantok egy kis spoilert. A köztük történt affér miatt a kiadó helyében a következő köteteket inkább Zafír pöttyös jelzéssel adnám ki. Mert amúgy is oda való lenne szerintem.

„Ez volt az az ember, aki megölte az alkalmazottait az irodájában, és megúszta, akié a fél város, aki csipiszt mutat a törvénynek, és az igazságszolgáltatás fölé helyezve magát, egy gondosan megtervezett erdőben élt.”

Ezután a rész után, Trent még inkább elkezdett érdekelni. Jobb párnak tartom őt Raxihoz, mint Kistet. Érdekes karakter, tele meglepetéssel. És főleg, hogy kiderült, van közös múltjuk vöröskével (ne gondoljatok semmi romantikusra). Felspannolt ez a szál.

„– Ha a döntés alapjául a pénz szolgált volna, ön sem éri meg az első születésnapját – mondta feszülten. (…)Kicsit sem érdekelte, hogy megmentse bármelyikőjüket is. Személy szerint kezdem azt gondolni, hogy hibát követett el.

– Hát ettől most nem buzog fel bennem a vágy, hogy segítsek magának – mondtam rosszindulatúan, de Trent fáradt pillantást vetett rám.”

A lány múltjából újabb érdekes morzsákat csipegethettem fel. Az apja és a génmanipuláció egy lapon emlegetve elég érdekes. Már értem, Rachel miért olyan szuperboszi.

„– Vicces, vicces lány – mormogta, brit eleganciája

megfagyasztotta bennem a vért, gyönyörűen kimunkált külseje durvává változott.

– Na, mondd ki.

A vér éles íze szinte belevágott a nyelvembe. A hátam fájt, ahogy nekinyomtam a pultnak.

– Mit akarsz tőlem, ó fenséges mesterem, ki a seggemben lakozol.

Nem volt időm lebukni, a keze már lendült is.”

Voltak itt megdöbbentő és érdekes dolgok. De ami igazán ér valamit, azok az Al jelenetek és az Örökkévaló részek. Azokra azt mondom WOW! Nagyon izgalmasak voltak, és hátborzongatóak.

Összesítés: rossz lehet Raxinak. Gáz helyzetben van a barátaival, veszélyben az üzlete, a nyakában liheg egy démon, a szerelmi élete fostalicska és forróság egyszerre, a múlt rejtélyei pedig megemésztésre várnak, miközben újabb kérdések merülnek fel.
Raxi nagyot nyelve, kissé remegő kézzel, de iróniával felvértezve száll szembe minden akadállyal. Tetszik a csaj, kezd töke lenni.
A könyv utolsó, király fejezeteire meg aztán duplán szüksége volt bátorságra. Én betojtam volna, igaz ő is azt tette, de összeszedte magát, merész és bátor volt, amit értékelek, és emiatt jöhet a negyedik rész.

7/10

„Ivyval párt alkottunk. Egyikünk fél bármit is érezni, nehogy elveszítse az érzelmeire kovácsolt páncélzatot, a másikunk olyan éhes volt bármilyen érzésre, hogy a szabad akaratát is kockáztatta egy jól sikerült éjszakáért. Hogy ilyen hosszú ideig nem lettem egy vámpír lakája, az kész csoda.”

„A tündér orgyilkosoknál fékezhetetlenebbek csakis a pixik voltak. Uralhatták volna a világot, ha akarják.”

„Tökösebb dolog meghagyni egy vámpír életét, mint megölni. Senki nem fog ujjat húzni veled.”

„A sötét boszorkányokat tudom kezelni. A képzett, éhes vámpírok már egy cseppet keményebb dió.”