Ami böki a csőrömet #3

     Jaj de régen volt már ilyen posztom!

Úgy gondoltam épp ideje újra kiöntenem a szívem, és könnyíteni lelkem terhén, mert az utóbbi időben egyre több minden megzavarta a vérnyomásom blogos, könyves, meg mit tudom én még milyen témában... írás közben biztos eszembe jut még pár dolog, ami pusztítani próbálja az idegeimet.

Most nincs kedvem kiadókat kipécézni, és láthatatlan paradicsommal dobálni, mert szarnak az olvasókra és nem azokat a sorozatokat nyomatják amire kíváncsi a nép, hanem amikre ők gondolnak (jó, jó, több könyv jogát megveszik egy adott írótól, amit minél hamarabb ki kell adni, de csináljanak már egy felmérést, hogy mire is van igazán igénye az olvasótábornak, akik gazdaggá teszik őket). Számomra még mindig tök homály a kiadók üzletpolitikája, de kb ahhoz tudnám hasonlítani, amikor egy filmstúdió hangzatos reklámokkal próbálja beédesgetni a nézőket a moziba, aztán egy várva várt különlegesség helyett inkább sablonos filmet játszanak le, imitt-amott jó részekkel, de összességében olyan gyenge, mint az újszülött csikó lábacskái. De hát tökmindegy, nem? Mert a több ezer néző ha a végén nem is lesz elégedett, már késő, mert kicsengették a jegyárat. Háhá! Filmstúdió gazdag, kedves néző te meg megszívtad, mint a torkosborz.

Más. Blogos cucc. Én nagyon bírom a blogos újításokat. Szeretném én is fejleszteni az oldalam. De az a helyzet, hogy most elvagyok vele, csak a háttér és a fejléc unalmas már nagyon, de sajnos baromi lusta vagyok ezen változtatni. Talán. Majd. Egyszer. De a lényeg, amiért létrehoztam ezt a bekezdést, az a facebookos kedvencelős dobozka. Vagy mi a frász. Ami jó és nagyon hasznos. Viszont! Nagyon, de nagyon idegesít, amikor rákattintok valamelyik blogra, hogy elolvassak egy posztot, és elsötétül a képernyő, hogy az érdekelt szöveg helyét átvegye a középpontba erőszakolt facebookos kedvencelős dobozka! Most komolyan, mi ez, verseny? A bloggerek így akarnak minél több lájkot begyűjteni? Mi jön ezután? Meg kell osztani az adott posztot, hogy tovább tudjam olvasni? Nem tudom Ti hogy vagytok vele, de engem marhára irritál, amikor a képembe nyomják ezt a "kövess! lájkolj!" transzparenst. Ilyenkor inkább fogom, és nyomok egy X-et az egészre. Ettől már csak az gázabb, amikor valamelyik blogger rinyál, hogy "légyszi komizzatok!" "miért nem komizik senki? :(" Bassssszzzuuussss! Nincs jobb dolga mint könyörögni a figyelemért és kuncsorogni pár jó szót? Ha meg negatív hozzászólást kap, akkor mit csinál? Megsértődik? Könyörgöm, legyen már mindenkiben tartás.

Rájöttem valamire. Marhára nem vagyok csapatjátékos. Pocsék vagyok ha arról van szó, több emberrel dolgozzak valamin. Tegnap esett le, hogy a munkahelyemen már kilenc! éve rohadok. És nagyon unom azokat az embereket, akikkel együtt dolgozok. Azért akadnak kivételek. De a többség... ahh... A sok rinya, meg hogy senki nem figyel oda a másikra, nincs megfelelő összedolgozás, a legtöbbnek mindegy, hogy meglesz a napi meló vagy sem, engem is teljesen lelomboz, és előbb-utóbb én is úgy vagyok vele, miért törjem magam, ha más sem teszi? Ezt annyira nem szeretem! De én, vagy a másik, esetleg harmadik ember kevesek vagyunk ahhoz, hogy normálisan összekovácsoljunk egy tucat embert csapattá, ha a többségnek minden mindegy. Ezért is szeretek inkább a magam ura lenni: akár munka, vagy blogolás terén.

Recikönyvek. Hopp, ez igencsak kényes téma. Egy újabb dolog, amivel egyre nehezebben tudok megbirkózni.
Fogjuk rá, hogy most gurul a szekér. Kaptam jó pár recit az elmúlt néhány hónapban. Mostanra rájöttem, nem megy ez nekem. Úgyhogy nem vállalok be mindenfélét, ami picit is érdekel. Csak ami nagyon, de tényleg.
Határidőre olvasás. A tudat, hogy ekkor és akkor már kész kell lennie ennek és annak a recinek. Vááááá!!! Gyomorgörcs. Nem is értem, hogy bírja a legtöbb blogger, akik igyekeznek minőségi recit írni, szinte napi szinten. Bevallok valamit. Velem ez a határidős dolog megutáltatta az olvasást. Ami régen szórakozásnak indult, az mára már "munka" lett. És ez nem jó. Nagyon nem. Meg a tudat, hogy a recivel finomabban kell bánnom, mint a többi értékelésemmel. Előfordult, hogy picit lágyabban fogalmaztam pár ilyesfajta írásomnál ahelyett, hogy jól betámadtam volna, de nem akarom, hogy a Nem alkuszunk! logó csak díszként funkcionáljon az oldalon, mert az olyan lenne, mintha szembe köpném magam! Úgyhogy köszönöm szépen, de a körbesimogatós és benyalós posztokat meghagyom másnak. Nem az én asztalom. Sosem volt.
Szeretném újra élvezni az olvasást. Hogy felszabadítson. Elakarom olvasni a Vámpírakadémia utolsó két részét, mert a negyedik olyan izgi véget kapott! És a rég betervezett Sarah MacLean könyvet is felakarom zabálni. Tök hülye vagyok, hogy felesleges gondokat akasztok a nyakamba, és nem azzal foglalkozok, amiért elkezdtem ezt a blogot.

     Kedves emberek, akik végigolvastátok ezt a posztot, hadd köszönjem meg, hogy szántatok rám pár percet értékes időtökből, és még annyit, drága bloggerek, ne akarjatok minél több recikönyvet begyűjteni, mert hiába szépek, csak a fele fog igazán tetszeni (és még akkor mázlisták vagytok). A maradék fejfájást fog okozni, mert gondoljatok csak bele, mennyivel jobb könyveket tudtatok volna olvasni helyettük, mondjuk megkezdett kedvenc sorozatokat. Nem mindig okoz örömet az ingyen könyv.