Sara Raasch: Hó, mint hamu

     Februári Mini-könyvklub páciensünk ezúttal Sara Raasch fantasy trilógiájának első része, a Hó, mint hamu. Jómagam már elég régóta szemeztem a könyvvel, főleg a borítója fogott meg. Nagyon szép, és sokáig elidőzött tekintetem a csakramon, ami a Xéna óta az egyik legkedvesebb fegyverem.
A borító kellően kíváncsivá tett, és a sok, világhálón keringő rajongók szerkesztette képek, ezért borzasztóan örültem, amikor a tudomásomra jutott, hogy a Twister Media kiadó a magyar olvasókkal is szeretné megismertetni a sorozatot.

Kiadó: Twister Media
Sorozat: Hó, mint hamu
Műfaj: high fantasy, ifjúsági
Oldalszám: 496
Eredeti cím: Snow Like Ashes
Kötés: puhatáblás
Fordító: Bozai Ágota
Megjelenés: 2015 (eredeti megjelenés: 2014)
ISBN: 9786158029438
 
     Megtört szívű lány

Ádáz harcos
 
Leendő hős

Vajon Meira képes megmenteni azt a világot, amit soha nem ismert igazán?

TIZENHAT ÉVE annak, hogy a Tél Királyságát megszállta az ellenség; lakóit rabigába hajtották. Varázslat és uralkodó nélkül maradtak. A télieknek nem maradt más reményük a szabadságra, mint a nyolc túlélő, akiknek valahogyan sikerült elmenekülniük, és akik a lehetőségre várnak, hogy visszacsempészhessék a Tél varázslatát, és újjáépítsék a birodalmat.

Meira nagyon kicsi volt, amikor Tél vereséget szenvedett és ő elvesztette a szüleit. Menekültként élt, a téliek tábornoka, Sir lett a gyámja, ő pedig harcosnak nevelte. Meira szerelme legjobb barátja, a leendő király, Mather; a fiatal lány pedig mindent megtenne azért, hogy Tél birodalmának hatalma helyreálljon. Így hát, amikor a kémek felfedezik, hol őrzik azt az ősi medaliont, amelynek segítségével visszakaphatnák a varázserejüket, Meira elhatározza, hogy maga indul a keresésére. Magas tornyokra mászik, ellenséges katonákkal harcol; valóra vált régi álma. Ám a küldetés nem a tervek szerint alakul, és Meira hamarosan gonosz varázslat, veszélyes politika, fortélyos üzelmek világában találja magát… és végül rádöbben, hogy sorsa felett nem ő rendelkezik… és ez mindig is így volt.

Sara Raasch

     Nagy levegőt véve kezdtem neki a történetnek, mert annyi szép dicséretet kapott már, a borítóért pedig közel egy éve rajongok, és megint elértem egy olyan szintre, amikor semmi sem tetszik igazán, és ezt a történetet annyira akartam szeretni.

Az első oldaltól az utolsóig egy tizenhat éves lány gondolataiba merülve ismertem meg a különös világot, ahol négy Évszak-királyság és ugyanannyi Ritmus-királyság létezik. Az évszaki terülteteket nagyon szépen szerepeltette az írónő, jó volt a megvalósítás, de a Ritmus-királyságokat nem igazán tudom hová tenni, főleg ez a ritmus-dolog nem tiszta, mert az évszaki adott, de a másik csak jól hangzott, azért lett az ami? Rejtély, vagy csak én vagyok ennyire sötét.

"Fehér    fürtök szállnak    körülöttem,    némelyik    ugyan    szennylétől    mocskos,    de    hajam,    mint    az    élő    hóvihar. E    vibráló    fehérség    emlékezteti    őket,    hogy    nem    hajtottak    rabszolgaságba    minden télországit.    Néhányan    még    élünk.    Néhányan    még    szabadok    vagyunk."

Amint a fülszöveg is meséli, Tavaszföld leigázta Télországot, lakosságát rabságban tartja, munkatáborokban robotoltatja őket. Kivéve néhányukat, akiknek oly sok évvel ezelőtt sikerült elmenekülniük. A menekültekben van a téliek összes reménye, hogy majd egy szép napon felszabadítják őket. A megmaradtak meg is tesznek mindent, hogy ez sikerüljön, de ahhoz szükségük van a kettétört uralkodói mágiaszterre, ami varázserővel rendelkező tárgy, valamint külső segítségre, mert ahogy egy fecske nem csinál nyarat, úgy az a néhány túlélő sem tudja csettintésre megoldani a probléma forrását.  De ott a másik mondás, miszerint minden hóvihar egy hópehellyel kezdődik, jelen esetben pedig könyvünk főszereplője, Meira az a hópihe, aki elindíthatja azt a láncreakciót, ami Télország felszabadításához szükséges. Csak nem épp úgy, ahogy azt az árva katonalányként megismert tini elképzelte. A háta mögött szövetkeztek ellene, de az országáért, amit kénytelen lenyelni, viszont céltudatossága sosem szunnyad benne, és nem tudja feldolgozni, neki csupán annyi a feladata, hogy bájosan mosolyogjon az előkelő nemesek közepette.

"–    A    politikában    nem    sok    helye    van    az    ingyen    ebédnek.    Itt    nincsenek    ajándékok,    lady Meira.    Nem    engedhetem    meg    magamnak,    hogy    ingyen    adjak    valamit    egy    másik királyságnak.    Igen.    Ellenszolgáltatást    várok." 

A könyv első pár fejezete megnyugtatott, mert igaz lassan épült a történet, és leginkább mesélésből állt, de aztán kaptam vajmi akciót, ami további bizakodásra adott okot. Aztán menekültjeink elszegődtek az egyik Ritmus-királyságba segítségért, ahonnan úgy éreztem, a történet belegyalogolt a csúnya, sűrű mocsárba, ahonnan alig moccan valamit a cselekmény. Képbe került Theron herceg, aki beindította Meira hormonjait, miközben a lány szíve jóval azelőtt, a vele egykorú télországi királyért, Matherért már megdobbant. Féltem a tinédzser lámúrtól, és a gyanúm beigazolódott, mert a lapokat elöntötte az érdektelen rózsaszín részek, még ha finoman is. Sokkal eseménydúsabbnak, kalandosabbnak gondoltam a történetet, így jó időre csalódtam, amikor a sztori inkább a young adult sablonra, a belógatott szerelmi háromszögre fókuszált. Közben jöttek mentek a "néz, csak néz", "nézem, csak nézem", "nézett, csak nézett" idegőrlően bosszantó szóismétlések, amik miatt kezdtem egyre dühösebb lenni, és értetlen a hatalmas hype-ra, ami körülveszi ezt a könyvet. Mert nekem kezdett egyre ellenszenvesebb lenni ez az egész történet, még ha jó is az alap, a szereplők, de a megvalósítást egyre jobban utáltam. Közben előfordult, hogy felröhögtem néhány elsőre hülyének hangzó megfogalmazáson. Íme:

"...hirtelen    mozdul,    és    ajka    az    ajkamra    ájul."

"...úgy    kellünk    egymásnak,    mint    az    embereknek    a    só."

Aztán történt valami.
A kedvenc évszakom a tavasz. Akkor már nincs túl hideg, de perzselő meleg sem. Minden évszakban megtalálom a szépet, a nyárban a vízparton töltött órákat szeretem, az őszben a színesbe öltözött természetet. A télben pedig a tiszta, átható hideget, amitől a különösen friss levegőt minden pillanatban öröm beszívni. Meira télországgal kapcsolatos álmodozásaikor eszembe jutott mit szeretek a télben, és bevillant több emlék, mint például amikor egy szál pulcsiban álltam a hófödte kertünkben, és néztem a lenyugvó napot, amint gyönyörű narancsos színnel dúsította az egyre sötétülő kék eget. Olvasás közben átjárt a jóleső hideg, és ezt annyira szerettem!

"Kegyetlen    győzelem,    lélektelen    erőszak    elpusztítani    egy    népet…    De    még    kegyetlenebb,    ha úgy    pusztítják    el    a    népet,    hogy    családjaikat    teszik    tönkre." 

Könyvünk utolsó fejezetei belém ivódtak. Mind a mesélés, és a történet alakulása egyre inkább lekötött, és azon vettem magam észre, hogy amit jó sokáig szidtam magamban és a környezetemben élőknek, az lassan átváltott olyan történetté, amit lelkesen tudtam olvasni. Az írónő nem maszkírozta a képembe a romantikus részeket mint egy tejszínhabos sütit, inkább engedte, hogy a kelleténél nagyobbat harapjak belőle, de aztán megváltoztatta az olvasás élményét - bizalommal, kitartással, reménnyel, erővel, izgalommal itatta át az oldalakat, ami végül kihozta belőlem az azt a, ez jó volt feelinget.

Összesítés: kellemes bevezetés, nagyon döcögős és unalmas tárgyalás, végül izgalmas, pörgős, beleélős, hazafias, érzelmes befejezés. A közepétől rosszul haladtam a könyvvel, nem is tetszett minden, de később ami igen, az felerősödött, Meira egyre szimpatikusabb lett, a két, mellette legyeskedő nemes fiút sem sikerült megutálni, ami nagyon jó a történet szempontjából, és számomra is. Tetszettek a télországiak, hogy még a legrosszabb helyzetben sem adták fel a reményt a szabadulásra, és imádtam a csavart, amit könnyű lett volna kitalálni, de nem akartam, inkább jobban esett ellágyuló szívvel fogadni. Jólesett, hogy Meira nem lett olyan kiválasztott, mint az Éhezők viadalából Katniss - csak egy olyan lány, aki példa az embereknek az ellentmondásra, kitörésre, hanem sokkal több. Ezzel, és a jellemével igazán szimpatikus volt , remélem a folytatásban még erősebb és rátermettebb lesz, és a sanyargató főgonosz is többször szerepel majd.

8/10