Jud Meyrin Felföldi rejtélyek sorozata számomra kellemes, bűnös élvezet. Az első két rész leginkább karaktereivel, a harmadik hátborsoztató történetével, amíg a negyedik, sorozatzáró, ezek együttesével vett meg kilóra.
Sorozat: Felföldi rejtélyek #4
Műfaj: romantikus, krimi
Oldalszám: 368
Kötés: puhatáblás
Megjelenés: 2025
ISBN: 9789636830595
Érdekel? IDE kattintva megrendelheted!
Egy gyönyörű, de rejtelmes sziget, ahol minden évben ugyanazon a napon az óceánba ugrik egy nő…
Louise egy eltűnt lány miatt érkezik Skye szigetére. Hamar rájön, hogy a nyomozása kapcsolódik a bizarr öngyilkosságokhoz, és minél jobban beleássa magát, annál gyanúsabbnak látszódnak az esetek.
Lehet, hogy a sziget egy ördögi manipulátor játszótere?
Louise-nak nemcsak az egyre meghökkentőbb ügy okoz problémát, hanem a társa, Tony is. A férfi túl szexi, és túlságosan jól ismeri. Ráadásul minden eszközt megragad, hogy emlékeztesse arra a forró éjszakára, amit évekkel ezelőtt együtt töltöttek.
Egy veszedelmes rejtvény, amelyet talán jobb lenne meg sem oldani.
Megannyi együtt töltött nap azzal a férfival, akit képtelenség elfelejteni.
Louise rég letett arról, hogy megkapja a saját happy endjét, Tony viszont nem tett le Louise-ról. A pokolba is hajlandó lenne követni. De ki lehet jutni élve a pokolból, vagy végül nekik is nyomuk vész?
Jud Meyrin első, az Álomgyár Kiadó gondozásában megjelent könyve rengeteg izgalmat és forró pillanatot ígér. Vajon a világítótorony fénye rávilágít az igazságra, vagy tévútra vezet minket?
"Nincs olyan, hogy holtpont, csak túl kevés elszántság."
A történet egy szigetre tereli a cselekményt, ahol Louise és Tony a Rózsakői - és a Felföldi rejtélyek koprodukciójának, a Vérbeli detektívekben meglengetett "elrabolt lányok" szálát kapja el, aminek végén reményeik szerint ott van egy régóta keresett személy is, akit édesanyja már nagyon szeretne óvó karjai közt látni. Így hát el is indul egy női verziós Ryan közlegény megmentése, ám főhőseink azzal nem számolnak, hogy közben egy öngyilkosság sorozatba is belebotlanak, ahol az áldozatok kiköpött másai a keresett lánynak. Így az olvasó a nyomozókkal együtt már két bűnügyet is kap, miközben a magánéleti fiaskóknak is szemtanúja lehet. Ahogy az előző részek főhőseivel kialakult barátság-szálnak is, ami még ízesebbé tette a történetet.
"– Nyugodtan sírj, drágám, az nem gyengeség. Az élet része, ahogy a nevetés is, és egyiket sem szabad elfojtani."
Louise és Tony már az előző részekben megkapta a maga karakteres felvezetését, így érett már a dolog, hogy végre ők is reflektorfénybe kerüljenek.
"Néha nagyon szeretett volna visszamenni az időben, és belesúgni annak a magányos kislánynak a fülébe, hogy tartson ki, mert hiába fog sokáig úgy tűnni, mégsem lesz örökké egyedül."
Louise a kezdetek főhősének, Tristannek az exe, aki sokáig tolószékben ülve gyakorolta a pókerarcot, miközben egyre több tüskét növesztett magára és a hónap nyomozója címért dolgozott. Tony pedig az a kolléga, aki jóbarátja mindenkinek, sármos, odateszi magát nyomozóként és előszeretettel dédelgeti a Louise-szal töltött egyetlen éjszakáját, amit nagyon szeretne megszaporítani, de ehhez rögös út vezet. Az sem elhanyagolható, hogy a nyomozásuk alatt rendre a halálba szalad egy-egy kétségbeesett nő, a fő gyanosítotjuk pedig úgy eltűnt, mint szürke szamár a ködben.
"Nincs olyan, hogy ne tehetnék még egy kicsit többet."
"– Hogy tudsz ennyire optimista lenni?– Gyakorlat kérdése."
A nyomozós és magánéleti útvesztőt tarkítja még néhány igen érdekes fejezet is, amiben az áldozat szemszögéből nézve próbáljuk kibogozni a miérteket. Nem könnyű, annyi szent, a végéig nekem le sem esett a tantusz, sok csavar okozott szemguvasztós meglepetést. Ez pedig annyira megmelengette krimirajongó szívemet, hogy az csuda! A főkarakterek nemkülönben. Louise tüskéit megértettem, hisz nagyon csúnyán elbánt vele oly sok ember és a sors sem volt hozzá kegyes. De ő a maga módján fent maradt a jégen, de jött Tony, aki megpróbálta felolvasztani azt, hogy megmutassa az ő Hercegnőjének, mennyivel jobb lenne a boldogságban úszni, vele.
"– Este találkozunk – felelte Tony, de az ő szájából ez a két szó nem egyszerű elköszönésnek hangzott, hanem bűnös ígéretnek."
Tony sem panaszkodhat, neki is osztott az élet jó néhány citromot, de ő úgy gondolta inkább csinál belőle limonádét. Ezzel a hozzáállással pedig egy optimista figurát kaptam, aki kedves, megnyerő, és hamar bevackolja magát az ember bizalmába. Viszont megvolt a karaktermélysége is, amit a felszín alatt vívott, múltbéli démoncsatáiból lehetett csak igazán látni. Megedzette a lelkifurdalással átitatott múlt, de ezzel ő csak több lett, amit idővel Louise is meglátott, értékelt, és táplálkozott belőle. Így lett ez a két ellentmondásos karakter a végére egy szép egész, amit minden egyes érzelmi skálájával jólesett végigkísérni.
Összesítés: az Elveszettek szigete egy igazán méltó befejezése lett a Felföldi rejtélyeknek. Minden adva volt hozzá a festői tájon keresztül a feszültséggel és kérdésekkel teli krimiszálon át a színes karakterekig, akik közül egyet sem éreztem feleslegesnek. Mindenkinek megvolt a patikamérlegen kiszámított játékideje és funkciója, amivel a nyomozás serpenyőjét gazdagították. De közülük természetesen Louise és Tony párosa sem maradt el a romantikus vonal képviseletében. Hozták az elvártat a nem szabad többé kavarnunktól az alattunk nyög a kanapéig, ami nem merült ki csak puszta vágyban, sokkal inkább az érzelmekre tették a fókuszt. Így az írónő a krimi mellett szépen bánt a romantikával is, ezzel számomra tökéletes is volt az egyensúly. Annyira, hogy az eddig olvasottak közül ez lett a kedvenc Jud Meyrin könyvem, amit minden porcikámmal együtt
NAGYON AJÁNLOM
A könyvet köszönöm szépen az Álomgyár kiadónak!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése