2014. október 25., szombat

A Maxim Könyvkiadó 2014-es őszi kínálata #2


     Mint látjátok, ez a bejegyzés is a Maxim Könyvkiadó megjelenéseivel foglalkozik, de ezúttal olyanokkal, amik csak a következő hónapban jelennek meg. Érdemes a listát átböngészni, és ne feledjétek, hogy minden kiadványt 30%-os kedvezménnyel szerezhettek be, akár postaköltség mentesen. A részleteket megint csak ITT találjátok.   


Mark Pryor: A kriptatolvaj
(várható megjelenés: november 10.)

     Tombol a nyár Párizsban, ahol a Père Lachaise temetőben két turistát meggyilkolnak Jim Morrison sírjánál. A temetőt rögtön lezárják, megfigyelés alatt tartják, a titokzatos tettes azonban mégis visszatér. Kísértetként jár-ki be, feltöri a Mouline Rouge egy rég elhunyt híres táncosnőjének kriptáját, majd bizarr fordulatként eltűnik a fél csontvázzal együtt. Az egyik áldozat egy terroristagyanús pakisztáni barátnője, a másik amerikai, ezért a nagykövet legjobb emberét, a követség biztonsági főnökét, Hugo Marstont küldi ki az ügy felderítésére. Hanem a sírrabló alaposan feladja a leckét Hugónak, amikor egy másik temetőben újabb neves táncosnő csontjait viszi el.
Hogyan lehetséges, hogy senki nem látja a tolvaj érkezését és távozását? És miért éppen egykori revütáncosnők csontjaira ácsingózik?
Hugo megoldja a temetők titkát, rájön azonban, hogy a gyilkosnak nem csupán föld alatt nyugvó csontokra fáj a foga.


Saját megjegyzés: érdekes kis krimitörténet, szívesen elolvasnám. A tettes érdekes, eléggé zakkantnak tűnik, de lehet, hogy a könyv végére azt mondanám, egy zseni...


Nina George: A levendulaszoba
(várható megjelenés: november 10.)

     A párizsi könyvkereskedő, Jean Perdu számára a regény olyan, mint a gyógyszer. Ő pontosan tudja, hogy milyen könyvre van szükség, hogy meggyógyítsa a megsebzett lelket. Könyvtára egy valóságos irodalmi gyógyszertár. Jean mindazokon segít, akik betérnek hozzá, egyedül saját gyötrelmeire nem talál megoldást.
21 évvel ezelőtt, egy este, míg ő aludt, szerelme, a gyönyörű Provenzalin Manon kilépett az életéből. Csak egy levelet hagyott hátra, melyet Jean azóta sem mert elolvasni. A veszteséget gyötrő emlékként őrzi ennyi év után is. A fájdalom, a büszkeség és a megbántottság börtönében élte a mindennapokat. Mígnem egy nyáron minden megváltozik. Egy új kapcsolat, egy ébredő érzés, és a levendulaszobába zárt múlt újraéled, és Jean kézbe veszi Manon levelét…
Egy utazás veszi kezdetét, mely során barátságok szövődnek, különleges sorsok tárulnak fel, és a lélek megtisztulhat. De lezárulhat végre a múlt, hogy helyet engedjen a jelennek és a jövőnek?


S.m.: nagyon egyet értek azzal, hogy egy jó könyv olyan a megsebzett léleknek, mint a gyógyszer. Ezzel a kijelentéssel kicsit megvett magának a könyv, a fülszöveg többi részével pedig teljesen. 
Ennek a regénynek helyet is készítek a polcomon.  



Alan Bradley: A titokzatos bábjátékos
(várható megjelenés: november 10.)

     Flavia de Luce, a veszélyesen intelligens tizenegy éves lány szenvedélye a kémia. Zsenialitását gyilkosságok megoldására használja Bishops Lacy-ben. Hű társa a nyomozásban Gladys, a kerékpárja. Elszántságát pedig csak gonosz nővéreinek mesterkedése múlja felül. Most ismét egy rejtélyes bűntény megoldásán fáradozik: a tehetséges bábos, Rupert Porson halálának ügyét próbálja felgöngyölíteni, akit áramütés ért a színfalak mögött. Csupán véletlen vagy kegyetlen gyilkosság? De ki tenne ilyet, és miért? Vajon az őrült nő volt, aki az erdőben él? Vagy Porson bájos, de kiszámíthatatlan asszisztense, Nialla?
A rendőrség a sötétben tapogatózik, de Flavia rájön, hogy valaki megbabrálta az elektromos rendszert a színpadon. A lány nyomozás közben egy másik rejtélyes halálesetet is felderít.
És ahogy Flavia követi a nyomokat, az események szépen lassan a helyükre kerülnek, és a lány hamarosan szembe találja magát a bábmester gyilkosával...


S.m.: nem is értem, miért nem szereztem még be az első részt. Már annak a fülszövege felcsigázott, és a második részé is ugyanazt a hatást gyakorolta rám. A borító megint nagyon jó, a történet pedig... hát mit mondjak, érdekel ez a gyerkőckrimi.
Nagy bajban leszünk én, és a pénztárcám.


Adam Makos: Az óceán hangjai
(várható megjelenés: november 18.)

     A történet Pearl Harbor lebombázásával kezdődik, és Japán 1945-ös megadásával zárul. A már kilencvenes éveikben járó leszerelt katonák, akik beszámolnak az eseményekről, megosztott nézőpontból mesélik el saját történetüket, egészen a háború végéig. Részletes, valósághű beszámolót kapunk a Japánokkal való összecsapásokról, a katonákat ért borzalmakról és a háború pszichológiai következményeiről...

S.m.: nem szeretek háborús történeteket olvasni. Elég borzalom van így is a világban. Aztán mégis kezembe veszek pár ilyen típusú könyvet, mert mégis érdekel az az időszak, és az emberek, akik elszenvedték a háborúk okozta kínokat. Egy kicsit úgy érzem, hogy velem is megosztják a bánatukat, talán egy picit könnyítenek a lelkükön azzal, hogy még egy ember tud a sorsukról. Igen, ezzel azt akarom mondani, hogy kellenek az ilyen könyvek, és hogyha úgy alakul, biztos elolvasom majd Az óceán hangjait.   


Chanda Hahn: Bűbájtalan
(várható megjelenés: november 10.)
 

      Mina Grime az iskola lúzere, egészen addig a napig, amíg meg nem menti a suli legmenőbb pasijának az életét egy iskolai kiránduláson. Egy csapásra minden megváltozik, a lány hirtelen a figyelem középpontjába kerül, és minden lépését a szerencse kíséri. De mikor már a dolgok nem is mehetnének jobban, Mina édesanyja bejelenti, hogy elköltöznek. Mina kérdőre vonja édesanyját, aki kénytelen elmondani a családi titkot. Mina Grime valójában a Grimm testvérek leszármazottja, és egy átok terheli őt, mely generációról generációra öröklődött. Vannak rések, ahol az emberek és a tündérek világa összeér, ezen a mesevilág lényei átszöktek, és az emberek bosszantásával múlatják az időt. Mikor az emberek megelégelték, alkut kötöttek a varázslényekkel. Azok megígérték, hogy ha az emberek végigjátsszák az összes mesét, és sikeresen befejezik a történeteket, visszamennek saját világukba. Ám a mesék gyűjteménye egyszer csak életre kelt, és saját maga kezdte irányítani a történeteket, megnehezítve ezzel az emberek dolgát. Olyannyira, hogy bár a Grimm testvéreknek több mint 170 mesét sikerült végigjátszani, nem tudták mindet befejezni. Így öröklődött az átok generációkon át. Most Minán a sor, hogy belépjen a mesevilágba és megtörje az évszázados átkot…

S.m.: izgalmas kis mesének tűnik, egyből Julie Kagawa Vastündérek sorozata jutott róla eszembe, na meg a Grimm című tévésorozat. Ha ennek a kettőnek az ötvözete a szóban forgó Bűbájtalan, akkor nagyon érdekelnek a részletek.
A listából eddig ezt a könyvet szeretném a legjobban!
   


Melissa Landers: Elidegenítve
(várható megjelenés: november 18.)  
 

      Cara, a 17 éves diáklány az egyik legkiválóbb tanulója a Midtowni középiskolának, amikor egy nap Ferguson igazgató behívja az irodájába. Nem mindennapi hírt közöl a lánnyal: Carat választották ki a L’eihrek arra, hogy egyik cserediákjukat fogadja otthonába egy teljes évre.
Két évvel ezelőtt derült fény egy másik bolygó létezésére, melyen az emberekhez hasonló lények élnek, a L’eihrek. Bár kinézetükben szinte azonosak az emberi fajjal, de technológiájukban, felfogásukban, és az élethez való hozzáállásukban teljesen különböznek. Egy jóval fejlettebb fajt képviselnek, és céljuk a Földön élő emberekkel való barátságos kapcsolat kiépítése. Caranak egy éve van rá, hogy megismerje Aelyxt, és vendégül lássa, majd ő maga is egy évet fog tölteni Aelyx otthonában. De nem egyszerű a helyzet, mivel az emberek kétkedve fogadják a más bolygóról érkező idegeneket. Carara nagy nyomás nehezedik, mert barátai is egyre bizalmatlanabbak Aelyxszel szemben. És ahogy az emberek és a L'eihrek kapcsolata egyre inkább kezd meginogni, úgy fűzik egyre szorosabb szálak a lányt Aelyxhez.
Úgy tűnik, a két nép közötti összecsapás elkerülhetetlen. Az egyre baljósabb eseményeket felgyorsítja, mikor az emberek egy radikális csoportja megöl egy l'eihrit. Vajon milyen szerep jut Caranak és Aelyxnek ebben a kiélezett helyzetben? Elég erős a szerelmük, hogy átvészeljék a megpróbáltatásokat, vagy örökre el kell engedniük egymást? 


S.m.: mindig is érdekelt, hogy vajon van-e élet a Földön kívül, más bolygón is. Szerintem van. De inkább ne menjünk bele ebbe a témába, maradjunk inkább a könyvnél, ami a fülszöveg alapján tetszik! Nem tudom, ez is sorozat? Mert ha igen azt nem bánom, csak nehogy legyen benne később szerelmi háromszög, mivel a YA könyvek hátulütője sajnos ez.
 

Elizabeth Richards: Főnix
(várható megjelenés: november 18.)

     Ash Fisher azt hiszi, túl van minden megpróbáltatáson. Eljegyezte Natalie-t, az élet csak jót tartogat számára. De a boldogsága csak addig tart, míg fenyegető látogatást nem tesz nála Tiszta Rózsa, és ultimátumot intéz hozzá: ha nem szavaz Rózsa Törvényére, ami a sötétfajzatokat és a többi másként gondolkodót haláltáborokba gyűjti, megöli Natalie-t. Elsőre egyszerűnek tűnik a döntés, de odadobhatja-e Ash sok millió sötétfajzat életét, hogy megmentse a szerelmét? Ash rögtön megpecsételi Natalie sorsát, amikor nem képes a szerelmét feláldozni több millió sötétfajzatért. Ekkor bukkan fel Elijah Theroux, a jóképű Básztet-fiú, akit Natalie korábban kimentett az anyja laboratóriumából, ahol Elijah-t kínozták és kísérleteztek rajta. Az őrök az ő mérgéből készítették a halálos Arany Ködöt, ami a Fekete Városban kitört lázadáshoz és Ash Főnixként, a lázadás jelképeként való újjászületéséhez vezetett. Elijah most visszatér, és Ash nem kedveli: nyilvánvaló, hogy Elijah odavan Natalie-ért, és Ash attól fél, hogy Natalie sem közömbös iránta.

S.m.: A sötétség városát már olvastam, nem rossz disztópia, nagyon szép meglepetéseket okozott helyenként, csak az zavart, hogy itt-ott nagyon másolja Suzanne Collins Az éhezők viadala sorozatának egyes elemeit. Nem mondom, hogy epekedve vártam a folytatást, de azt sem, hogy nem izgat a második rész, mert érdekel, már csak azért is, mert nem szeretek sorozatokat félbehagyni. Viszont ez a szerelmi háromszöges história... jajajajjjj...


  

Holly Goldberg Sloan: Hetesével
(várható megjelenés: november 18.)

      Willow Chance egy tizenkét éves zseni, megszállottja a természetnek és diagnosztizálásnak. Nehezen kommunikál az emberekkel, de a fejszámolás mindig megnyugtatja. Williow-t még csecsemő korában örökbe fogadták, és nevelőszülei mellett minden könnyűnek tűnk, boldog, csendes életet élt egészen mostanáig.
Willow világa tragikusan megváltozott, amikor nevelőszülei meghaltak egy autóbalesetben. Így a lánynak egyedül kell szembenéznie egy számára érthetetlen világgal. Szerencsére Willow hamar pártfogókra talál, ám a körülmények nem engedik, hogy új otthonra és új családra is találjon. Elindul az embert próbáló harc, melynek hajtóereje az őszinte szeretet.
Megrendítő és egyben felemelő történet arról, hogyan illeszkedhet be egy különc gyerek a világba, és hogyan fogadhatja be őt saját környezete.



S.m.: a gyerkőcökről szóló történetek mindig megrendítenek. Nagyon sajnálom őket, amikor arról olvasok, hogy szülők nélkül, egyedül kénytelenek tovább élni a megpróbáltatásokkal teli világban. Mindig azért drukkolok, hogy a végén szerető családra leljenek. Ebben a könyvben a főszereplő kislány már az elején megkapja a második családot, aztán elveszíti... nagyon szomorú. Azt hiszem ezt a könyvet is felírom a listámra, mert érdekel, hogy a kislánynak milyen sorsot szánt a szerző.


Jhumpa Lahiri: Mélyföld
(várható megjelenés: november 18.)

      Jhumpa Lahiri rendkívüli regénye, Indiában és Amerikában játszódik. Két testvér tragédiával összekötött története, egy nagyszerű asszonyé, akit kísért a múltja, egy országé, amelyet szétszakított a forradalom, és egy szerelemé, amely messze túléli a halált.
Subhash és Udayan Mitra, akik között csupán tizenöt hónap van, elválaszthatatlan testvérek, gyakran összetévesztik őket Calcutta környékén, ahol felnőnek. De ugyanakkor egymás ellentétei is, akikre eltérő jövő vár. Az 1960-as években járunk, és a karizmatikus és lobbanékony Udayan belesodródik a Naxalita mozgalomba, abba a lázadásba, amely céljául tűzte ki az egyenlőtlenség és a szegénység felszámolását. Udayan a meggyőződéséért mindent feláldoz, mindenkit kockára tesz. Subhash, a kötelességtudó fiú, nem osztja testvére szenvedélyes politikai elhivatottságát, hanem elhagyja az otthonát, hogy Amerika egyik csöndes, tengerparti
  szegletében tudományos kutatásnak szentelje az életét.
De amikor megtudja, mi történt a testvérével, visszatér a mélyföldre, Indiába, azt remélve, hogy talpra állíthat egy széthullott családot, és begyógyíthatja a sebeket, amelyeket Udayan hagyott maga után.

A Mélyföld mesterien fölépített, feszültséggel teli, metszően bensőséges, bonyolult érzelmeket tükröző mű. Egy elmélyült családregény és a történelembe ágyazott történet, amely nemzedékeken, földrajzi helyeken tökéletes hitelességgel ível át.
Jhumpa Lahiri valóban eljutott írói munkásságának a csúcsára.


S.m.: hmm... szívesen elmerülnék ebben a családi történetben is.
 
 
Jamie McGuire: Red Hill
(várható megjelenés: november 18.)

      Scarlet, Nathan és Miranda. Három idegen, mégis közös sors. Scarlet és két lánya egyedül néznek szembe a mindennapok nehézségeivel. Nathant elhagyta felesége, és már nem emlékszik, milyen érzés szerelmesnek lenni; csak kislánya, Zoe tartja benne a lelket. Miranda legnagyobb gondja az, hogy az új VW Bogara nem elég nagy ahhoz, hogy nővérével és két barátjukkal elmenekülhessenek egy hétvégére a záróvizsgák elől.
Amikor világszerte jelentések érkeznek egy halálos járványról, mely nem csak öl, de élőhalottá változtatja a fertőzötteket, ezek a hétköznapi emberek, rendkívüli körülményekkel szembesülnek, és sorsuk hirtelen összefonódik.
Mikor rájönnek, hogy nem tudnak elfutni a veszély elől, Scarlet, Nathan és Miranda kétségbeesetten kutatnak menedék után egy félreeső, Red Hill nevű farmon.
Itt kell szembeszállniuk a rájuk támadó zombik seregével. És küzdeniük a saját életükért, ami egyben az emberiség túlélését is jelentheti. Amikor vége a világnak, túlélhet-e a szeretet? 


S.m.: elég régóta szemezek a könyvvel, kicsit Walking Dead beütése van. Eddig még semmilyen zombis-sztorit nem olvastam még, talán ez lesz az első.
  

 
Alexandra Bracken: Sötét elmék
(várható megjelenés: november 18.)

      Amikor Ruby a tízedik születésnapján felébredt, valami megváltozott. Olyan nyugtalanító dolog történt, hogy a szülei bezárják Rubyt a garázsba és a rendőrséget hívják. Olyasmi történt, aminek következményeként Thurmondba, a kormány brutális „rehabilitációs táborába” küldik. Túlélte a titokzatos betegséget, amelybe az amerikai gyerekek többsége belehalt, de mellékhatásként nála és másoknál is valami sokkal rosszabb tulajdonság fejlődött ki: félelmetes képesség, amelyet képtelenek uralni.
A tizenhat éves Ruby most a veszélyesek egyike.
Amikor az igazság kiderül, Ruby kis híján életét veszti Thurmondban. De sikerül elmenekülnie. Szökésben van és kétségbeesetten igyekszik eljutni a hozzá hasonló gyerekek egyetlen biztonságos menedékébe, az East River-hez. Csatlakozik a táborokból szökött gyerekek csoportjához. Bátor vezetőjük, Liam, nagyon odavan érte. Ám Ruby bármennyire is vonzódik hozzá, nem kockáztathatja, hogy közel kerüljön hozzá. Azok után, ami a szüleivel történt, semmiképpen.
Amikor elérik az East Rivert, kiderül, hogy semmi sem olyan, amilyennek látszik, legkevésbé a titokzatos vezető. Ám más erők is működésbe léptek; olyan emberek, akik semmitől sem riadnak vissza, hogy Rubyt felhasználják a kormány elleni küzdelmükhöz. Ruby borzasztó választás elé kerül, amely könnyen azt jelentheti, hogy fel kell adnia egyetlen esélyét, hogy élni érdemes élete lehessen. 

 

S.m.: ha egy könyvesboltban látnám meg ezt a könyvet, tuti nem venném le a polcról, annyira taszít a borítója. Bezzeg a fülszöveg... na, az alapján már haza is vinném! Még egy ok, hogy ne a borítója alapján ítéljek meg egy könyvet.     

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...